Szinte mindenki kezében ott a mobil
A tartalomkészítést sokan még mindig úgy képzelik el, hogy lehuppannak szépen a gép elé, és amikor feltöltik a kész cikket, akkor azt a felhasználó majd elolvassa a laptopján vagy az asztali gépén, és akkor a tartalommarketinget kipipáltuk. A mobil valahogy még ma is kimarad ebből a képzelődésből, pedig a számok azt mutatják, hogy az okostelefonok szerves részei lettek életünknek.Mit mutatnak a számok? Olvasnak az emberek mobilon?
Igen, ráadásul egyre többet, és ezt könnyű bebizonyítani. Az első ábra a napi átlagos nethasználatot mutatja, mégpedig eszközök szerinti bontásban.
(via www.slideshare.net)
Jól látszódik, hogy folyamatosan nő az az idő, amit a gépek előtt és online töltünk, de nemcsak ez a tényező változik. Amíg 2010-ben átlagosan 3,2 órát neteztünk, addig 2015-ben ez a szám már 5,6 óra volt. Érdekes viszont, hogy bár a laptopokon és asztali gépeken szinte mindig közel ugyanaz a szám jött ki (~2,5 óra), addig a mobilon elképesztő ugrást és egyre nagyobb számokat tapasztalhatunk. 2010-ben átlagosan 0,4 órát neteztünk a telefonunkon, tehát napi fél óránál is kevesebbet. Tavaly? Nos, majdnem 3 órát (2,8). Öt év alatt ez hétszeres növekedés. Az Egyesült Államokban amúgy a mobilos penetráció 75 százalékos, de világviszonylatban is 52,7 százalékról beszélünk. Valamikor 2014-ben a mobilosok ráadásul meg is előzték az asztali gépeseket, vagyis előbbiek most már többen vannak.
(via www.smartinsights.com)
Amennyiben ez nem volna elég, úgy érdemes felidézni, hogy az e-bookot vásárlók 54 százaléka (2015-ös adatok szerint) már az okostelefonján olvassa el a tartalmat. 2012-ben ez a szám még csak 24 százalék volt.
Fogadunk, hogy minket is olvastál már mobilról
Nem költői kérdés, nyugodtan írd meg kommentben, de szinte biztosak vagyunk benne, hogy olvastál már marketingszoveg.comos cikket a mobilodról. Ettől függetlenül is igaz, hogy ma már nem vehetjük félvállról az okostelefonok szerepét, és amíg néhány éve még csak készültünk a trónfosztásra, addig most már egészen nyilvánvaló, hogy mekkorát nőtt a mobilok szerepe. Nem ignorálhatjuk az alábbiakat:- a nethasználók legalább 80 százalékának van okostelefonja
- több mint a felük azzal indítja a napját, hogy ránéz a telefonjára (és szörfözni kezd)
- a felhasználók 33 százaléka a mobilját használja a különböző céges weboldalak eléréséhez
- az amerikai cégek 68 százaléka már beépítette a mobilmarketinget a céges marketingstratégiába
- a Google szerint a felhasználók 61 százaléka nem tér vissza arra a weblapra, ahol korábban problémákat tapasztalt
- az okostelefonos konverzió 64 százalékkal több, mint az asztali számítógépes.
Így vedd rá, hogy olvassanak téged a mobiljukon
Amikor az izgalmasabbnál is izgalmasabb forrásokat kutattam a cikkhez, akkor találtam egy érdekes tévhitet. Vagy mondjuk inkább azt: mítoszrombolást. Az UX Myths által felhozott tétel a következő volt: az emberek olvasnak a neten. A szerző ezt akarta vagányan megcáfolni (mert szerinte ez tévhit), majd elsőként leírta a következő mondatot:Az emberek akkor olvassák végig a cikkedet a neten, ha az valóban nagyon érdekes tartalom.Ez akkor azt jelenti, hogy írjunk érdekes tartalmakat? Color me surprised. A kávé világnapján előző héten mi például összeállítottunk egy listát arról, hogy az irodai csapat mennyit iszik meg naponta a fekete levesből. Ha kávéforgalmazásból élnénk, ebből biztosan írtunk volna egy hosszabb cikket. De így, fotóként is érdekes volt, és hirdetés nélkül is frankó bejegyzésaktivitást ért el a Facebookon.