De tényleg. Miért?

Valószínűleg nem zaklatásnak hívod, hanem plakátnak, reklámszpotnak, citylightnak, bannernek, kéretlen levélnek és reklámzajnak. Ez a tradicionális reklám.

Ez a modell arra épül, hogy a világba kürtölhesd azt, hogy van egy terméked, és azt vegyem meg, mert jó. Jobb, mint a másik termék, jobb, mint az eddigi termékek és úgy általában erre a termékre szükségem van. Ezért ezt közlöd velem egy óriásplakáton, és felteszem, hogy jó szándékkal. Semmi baj nincs azzal, hogy termékeket és szolgáltatásokat akarunk eladni mindannyian.

A gond azzal van, hogy nekem az utcán sétálva... vagy a tévét nézve... vagy a weboldalt böngészve... vagy a rádiót hallgatva nincs szükségem a termékedre. Akkor és ott engem nem érdekel, mert nem a boltban vagyok, sőt, lehet, hogy épp nincs is olyan problémám, amit a terméked megold.

Tárgyalásra sietek és a plakátod kiköveteli a figyelmem.

Böngésznék és a cikk helyett a rich mediád tolakszik az arcomba.

Megnéznék egy YouTube-videót, és 5 másodpercig kell csak elviselnem a hirdetésedet, amíg végre átugorhatom.

Nem hagyod, hogy tartalmat fogyasszak.

Zaklatsz.

Bizonyára megbolondulnék, ha minden egyes reklámra odafigyelnék, ami szembejön velem. Több kutatásban mérték, hogy az ember egy nap hány reklámüzenettel szembesül, és a legalacsonyabb szám is több ezres. Természetes reakció, hogy kialakul a reklámvakság. Más kutatások szerint már akkora reklámvakságunk van, hogy pl. az újsághirdetések 20%-át egyszerűen nem vesszük észre.

Nem arról van szó, hogy láttuk ugyan, de nem tudjuk felidézni, hanem arról, hogy ténylegesen észre sem vesszük. A hirdetőnek persze nehéz lesz megmagyarázni, hogy azért fizette ki a hirdetési tarifákat, hogy az olvasók ignorálják őt.

Ezt a reklámvakságot a hirdető (és a reklámszakma) két módon győzheti le. Egyik az, hogy a megemelkedett ingerküszöbött még színesebb, még hangosabb, még látványosabb reklámmal agresszíven áttöri, hogy mégis észrevegyem akkor, amikor épp nem akarom észrevenni. Ez a modell azonban fenntarthatatlan, mert valószínűleg a zajnak és a vizuális terrornak van egy felső határa, amit már nem lehet fokozni.

A másik módszer pedig az, hogy a tradicionális reklámmodellt háttérbe szorítjuk, és olyan „reklámot” készítünk, amit nem akarok ignorálni. És errefelé halad a világ.

Tegyük fel, hogy a cikk elején említett terméked az aszpirin. Ha épp nem fáj a fejem és nem akarok aszpirint vásárolni, akkor minden tolakodó reklámod zaklatás. De nekem nagyon gyakran szokott fájni a fejem, és olyankor szeretnélek megtalálni. Ha rád keresek a neten, akkor téged találjalak meg. Ilyenkor győzz meg arról, hogy az aszpirined elmulasztja a fejfájásomat. Ha ezt már tudom, akkor mutass egy közeli boltot vagy szállítsd ki.

Ez már nem reklám, hanem segítség.

Akkor adod nekem a „reklámot”, amikor látni szeretném – hiszen épp rákeresek, megkérdezem, feliratkozom. Tehát engedélyt adok arra, hogy reklámozd magad. Kérdéseim vannak, és válaszokat keresek.

A tradicionális reklám a reklámzajt növeli. Épp azt a reklámzajt, amelyet megtanultunk kizárni, lehalkítani és semmibe venni. Ettől még ugyanúgy szükségem van a termékedre, csak nem az óriásplakáton fogom keresni, hanem a Google-ben.

Az óriásplakát nem tud keresőpozíciót szerezni. De egy blogbejegyzés igen.

A modern marketingkommunikáció nem a figyelemfelkeltésről, hanem a megtalálhatóságról szól.