Foglalj tanácsadást
Hogyan írjak ütős blogbejegyzést?

9 módszer, amivel első évében hazavághatod üzleti blogodat

Írta Benyó Dániel 17 perc olvasás
Minden cikket valódi szakember írta, nem AI.

Egy üzleti blog az egyik leghatékonyabb leadszerző eszközöd lehet, ha jól csinálod. Kezdőként viszont könnyen elkövethetsz egy sor olyan hibát, amelyek aztán néhány hónap alatt falnak vezetik a kísérletet.

Ez azért lenne szomorú, mert így elkönyvelheted magadban, hogy talán a céges blogok mégsem működnek. (Így viszont elesel egy brutálisan jól működő felülettől.)

Figyelj, mert ha ezt a cikket elolvasod, elkerülheted a végzetes baklövéseket.

Nézzük a 9 blogolási hibát a megoldásukkal együtt.

1. Fogalmad sincs, kinek írsz.

A blogolást nem azzal kezded, hogy írni kezded az első posztot. Nem a témagyűjtésnél és nem a dizájnnál.

Az első lépés: a célközönséged pontos meghatározása.

Ha nem szánsz időt arra, hogy meghatározd a blog célközönségét, a buyer personákat, akiknek írsz, akkor fel is adhatod, mert néhány hónap után értetlenül állsz majd, azon gondolkodva, miért sikerül legfeljebb egy-egy poszttal kiemelkedő sikert elérned, és miért nem alakult ki stabil követői bázisod.

Mielőtt egyáltalán elkezdenél témákat gyűjteni, a lehető legpontosabban meg kell adnod a közönséget: tudnod kell, férfiak vagy nők alkotják-e többségében, hogy mennyi az átlagéletkoruk. Hol laknak és mikor neteznek? Milyen munkájuk van? Milyen problémák foglalkoztatják őket a mindennapokban?

Mire keresnek választ?

Ha egy terméket akarsz eladni, komoly piackutatást végzel, hiszen tudnod kell, hogy hogyan juthatsz el leghatékonyabban a közönségedhez, mire reagálnak a legkedvezőbben. A blogod sem más, itt a szövegeidet kell eladnod. Ehhez pedig pontosan olyan tartalmakat kell gyártanod, amilyenekre közönségednek szüksége van.

A tartalommarketingben a tartalmaidra gondolj termékként.

Ha ez megvan, már tudni fogod, hol keress témákat, milyen stílusban írj, milyen csatornákon érdemes terjesztened a tartalmat és így tovább.

Ne sajnáld az időt a kutatásra, mert így is beletelik majd néhány hónapba, amíg rájössz, hogy pontosan miről szól a blogod.

A Yotpo bloggereinek például több mint hat hónapba telt, mire stabil növekedést tudtak felmutatni. Kipróbáltak minden létező eszközt és fogást, de kaotikusan, különösebb stratégia nélkül – ez pedig probléma.

x_modszer_buyer_yotpo

A Yotpo bloggerei már fél éve blogoltak, mire rájöttek, hogy rossz témákat kínáltak – júliusban konkrétabb tervet dolgoztak ki, odafigyelve a célközönségre.

Beszéljünk is egy keveset a stratégiáról.

2. Nem tervezel előre

A blogod a tartalomstratégiád része, de saját stratégiára is szükséged lesz hozzá.

Ha véletlenszerűen posztolsz, ha a különféle tartalomtípusokat véletlenszerűen váltogatod, nem figyelsz az időpontokra, akkor még az adataidat is sokkal nehezebben fogod tudni értelmezni. Stabil olvasóbázist kialakítanod pedig embert próbáló feladat lesz.

Először is: célközönség meghatározása után nézd meg, milyen tartalomfajtákat kedvelnek a legjobban. Hosszú szakmai cikkeket osztanak a LinkedInen? Szívesebben néznek videókat? A listacikkek vagy a közvetlenebb sztorik népszerűbbek a körükben?

Ezután tervezd meg, hogy mikor fogsz posztolni. Keress esettanulmányokat, figyeld a közönséged aktivitását, és előre jelöld ki a napokat, amikor új bejegyzéseidet közzéteszed.

Végül határozd meg a témákat is. (Nyugalom, mindjárt rátérünk, hogyan.)

Készíts tartalomnaptárat.

A legjobb, ha már hónapokra előre pontosan tudod azt, hogy miről és mikor fogsz írni.

Egy profi blognál akár fél évre előre elkészül a content calendar. Ezzel a zsebedben átláthatod, kézben tarthatod a tartalomkészítési folyamatot. (És könnyebb több szerzővel vinni egy blogot. A tartalomnaptár egy operatív doksi: nem az asztalfióknak írod, hanem a munkádat kell megkönnyítenie.)

x_modszer_content_calendar

Valami ilyesmi a célod – nyisd meg bátran az Excelt és kezdj tervezni.

De vigyázz, ne vésd kőbe a terveidet: teszteld a tartalmakat különféle csatornáidon, figyeld, mennyire népszerűek, hányan olvassák a posztokat és hányan osztják meg, és ennek megfelelően módosíts. Légy rugalmas, mert minden stratégia folyamatosan avul.

A most olvasott blognak is van publikációs naptára. A HubSpot fenti sablonja csak minta: a naptáradba olyan oszlopokat vegyél, ami a te munkádat segíti.

3. Túl keveset posztolsz. Vagy túl sokat

Az első hónapok a kísérletezésről szólnak. Az egyik, amit meg kell tudnod, hogy milyen rendszeres posztolással érheted el a legjobb eredményeket.

A legtöbb esetben heti 2-3 poszt a legjobb megoldás, ez azonban nagy általánosítás. Egyes statisztikák szerint a naponta posztoló blogok több tíz százalékponttal több leadet hoznak, ám mi már láttunk olyat, hogy valaki havi négy erősen szakmai bejegyzéssel szerzett nagy mennyiségű értékes leadet.

A legnagyobb hiba: ha hagyod, hogy a mennyiség a minőség rovására menjen.

Teljesen mindegy, naponta posztolsz-e, ha olvashatatlan, rövid szóhalmokat társz az olvasó elé. Az 5 évvel ezelőtti tisztán SEO-alapú blogolás (amikor több ezres hálózatokra linképítés céljából posztoltak párszáz karakteres, sokszor géppel legenerált szövegeket az erre szakosodott szakemberek) ma már halott.

Szóval mennyit posztolj?

Attól függ, természetesen. Mi a célod a bloggal – látogatószerzés, leadgenerálás? Mi a célközönséged igénye, mennyit tartalmat olvasnak érdeklődéssel? Mennyi tartalmat tudsz hatékonyan terjeszteni?

A HubSpot benchmark-adatai szerint (lsd. alább) a legtöbb esetben két-háromnaponta érdemes publikálnod. Ezt az ütemet pedig tartanod egészen addig, amíg nincs 3-400 poszt a blogodon.

x_modszer_hubspot_gyakorisag

Rengetegnek hangzik, ugye?

Ne ijedj meg, olyan módszer ez, amely bizonyítottan működik. A régi tartalmaid ugyanis nem olyanok, mint a tévéreklámok: nem egyszer használatosak, hanem folyamatosan generálják neked a forgalmat. A HubSpot esetében például úgy találták, hogy a látogatók 75, a leadek 90 százaléka a régi posztokból érkezik.

A tartalmaid értékesek, én ezt tartalomtőkének hívom.

Hidd el, megéri legyártani ezt a rengeteg tartalmat, de csak akkor ha valódi értéket adsz vele a célcsoportodnak.

4. Túl sok témáról akarsz írni

Már meghatároztad a célközönségedet, ismered a buyer personáidat, tehát azt is tudod, hogy milyen problémákkal küzdenek, milyen kérdésekre keresnek rá a Google-ben és miről beszélgetnek a közösségi oldalakon.

A témáidat szűkítsd le annyira, hogy pontosan ezeket a kérdéseket célozd. Ne akarj egyszerre mindenkit boldoggá tenni, mert ezzel csak azt éred el, hogy egy adott olvasódat csak minden harmadik-negyedik poszt érdekli majd igazán. Vagy annyi sem.

Törekedj arra, hogy a lehető legrészletesebben a lehető legpontosabb tudást add át. Legyél az első számú forrás, akihez információért fordulnak, akiről azt írják egy szakmai fórumon, hogy „itt van ez a blog, ennél jobbat nem találsz a témában”.

Tehát, hogyan határozd meg a témáidat? Konkrét tippek következnek.

  • Figyeld a long tail keresőkifejezéseket, főleg azt, hogy milyen kérdéseket írnak be a keresőkbe. Mert az emberek ezt teszik: konkrétan megkérdezik a Google-t, hogyan kell főtt tojást csinálni, milyen idő lesz holnap, milyen ruhát vegyenek fel. Illetve, hogy milyen kocsit vegyenek, hogy mennyibe kerül egy adott termék, hogy honnan tudják, minőségi-e és így tovább (ilyen kulcsszavakra célozz: xy monitor vélemények, yx termék teszt).
  • Figyeld a kérdés-válasz oldalakat, mint amilyen a Quora (vagy itthon a Gyakorikerdesek.hu). Törekedj arra, hogy ha a célcsoportod egy tagjában megfogalmazódik egy kérdés, akkor az első gondolata a válaszkeresésre a te blogod legyen. Hozzád vigye a keresőmotor és téged ajánljanak az ismerősei.
  • Kövesd a szakmai párbeszédeket. A csoportok, a hashtagek figyelésével láthatod, hogy egy adott téma iránt érdeklődők milyen kérdéseket tesznek fel egymásnak, miről vitatkoznak hevesen, mit osztanak meg újra és újra.
  • Figyelj az ügyfélszolgálatra. Milyen kérdések érkeznek be hozzád? Mik a leggyakoribb panaszok? Mire kíváncsiak a vásárlóid, az érdeklődők?
  • Lopj (de érzéssel). Kövesd a releváns eseményeket, azokat a témákat, amik éppen népszerűek a közönséged körében, és csapj le rájuk newsjackinggel. Írd meg a saját véleményed & tapasztalataid vagy adj választ a felmerülő kérdésekre: fordítsd a saját javadra a felhajtást.

 

5. Saját magadról írsz

Kezdő bloggerként nagy lehet a csábítás, hogy bemutasd magad, a céged, a termékeid. Ezt meg is teheted, de ha jót akarsz magadnak, nem a blogodban. Erre ott vannak a termékoldalak vagy a Rólunk aloldalad.

A célod az, hogy felkeltsd az olvasóid figyelmét, mégpedig az első néhány másodpercben. Ezt akkor teheted meg, ha figyelsz az igényeikre, márpedig nagyon, nagyon kevés olyan olvasó létezik, akinek igénye volna, hogy többet tudjon meg a cégedről.

Nem minden információ értékes – hogy a céged 1997-ben alakult, nos, ez senkit sem érdekel. Hogy van egy megoldásod egy problémájára, az már igen.

Ha mindenképpen személyesebbé akarod tenni a bejegyzéseidet: sztorizz.

A storytelling erőteljes eszköze a tartalomgyártásnak: olyan történeteket kell elmesélned, amelyek relevánsak a közönséged számára, amelyek személyesebbé teszik számukra a témát.

storytelling

Írhatsz tehát arról például, hogy vízvezeték-szerelőként mi volt a legdurvább dolog, amit előhalásztál egy csőből. Hogy hosting szolgáltatóként hogyan hárítottál el egy kibertámadást. Hogy cateringesként mi volt a legfurcsább rendezvény, ahová mentél és hogyan kezelted a különös kéréseket és miből lett majdnem diplomáciai botrány. (Ezeket a sztorikat mi már hallottuk ügyfeleinktől.)

Figyeld meg: ez mind olyasmi, ami egy adott buyer persona számára érdekes lehet. Lehet, hogy hasonló problémája van, és a sztoriból tudni fogja, hogy te azt meg tudod oldani. És ehhez nem kellett azt leírnod, hogy mekkora szakember vagy, csak jól mesélni.

6. Plagizálsz

A sikeres blog nemcsak releváns és értékes tartalmat gyárt, hanem egyedi tartalmat is.

Átvehetsz témákat, írhatsz olyasmiről, amiről mások is, akár még a formátumot is átveheted, de mindig hozzá kell tenned valamit. Ez a hozzáadott érték lesz az, amiért nem azt az oldalt keresik majd, ahol a témádat találtad, hanem téged.

Mondanom sem kell, hogy ha tényleg plagizálsz, azaz egy-az-egyben forrásmegjelölés nélkül átveszel tartalmakat, a Google is büntetni fog. A duplikált tartalom egyes esetekben megbocsátható (például nyomtatóbarát oldalakon), de ha lopsz, az nem ilyen eset.

Ha mindenképpen át akarsz venni valamit, idézz helyesen.

Ehhez nem kell mást tenned, mint hogy használod az idézőjeleket, hogy odaírod, kitől vagy melyik oldalról származik az információ vagy szövegrészlet, és linkeled is a forrást.

Ne félj attól, hogy ezzel máshová irányítod olvasóidat. A kimenő linkekre kevesen kattintanak, hiszen igazából a te tartalmad, meglátásaid érdeklik őket, az átvett tartalom csak eszköz, amely megerősít. Az outbound linkek pedig a Google szemében is izmosítanak.

7. Képtelen vagy jól szerkeszteni a bejegyzéseid

Tökéletesen mindegy, mennyire érdekes, eredeti, értékes az, amit írsz, ha egyszerűen fárasztó elolvasni.

A rossz szerkesztés nagyon gyakori tünet, a gyakorlott írók is sokszor beleesnek a hibába, hogy nagy szövegtömböket tárnak az olvasó elé.

Mi ipari mennyiségű entert használunk.

A jó szerkesztés segít abban, hogy a látogató szívesen kezdjen bele az olvasásba, hatékonyabban tudod a figyelmét megtartani, terelni, érezteted vele, hogy halad. A szeme új bekezdésre ugrik, az ujjával görget.

Néhány tipp, hogy a te bejegyzéseidet is kellemes legyen olvasni:

  • Használj olyan színeket, amelyek nem fárasztják a szemet. Fekete alapra fehérrel írni, sárga betűszínt használni, vagy éppen sokszínű kontrasztos hátteret – ezek olyasmik, amiktől a feje is megfájdul a bátor kísérletezőnek.
  • Nyomj entert. Lehetőleg két-három sor után mindig. Előtte azért tegyél egy pontot, fejezd be a gondolatot, de ne lexikonnak írj, hanem az internetre. Hagyd a bevezetés-tárgyalás-befejezés formulát, inkább tagold sok kicsi bekezdésre a szöveget alcímekkel és kiemelt gondolatokkal. További segítséget kapsz itt.
  • A dizájn ne vonja el a figyelmet a tartalomról. Mindegy, hogy mennyire eredeti megoldásokat használsz, milyen úttörő navigációs elemeket építesz be vagy hány képpel tömöd tele a bejegyzésed – a cél mindig az, hogy a tartalomhoz irányítsa az olvasót és azon végigvezesse, minél simábban. Ha a vizuális elemek bármilyen tekintetben hátráltatják a tartalomfogyasztást, szabadulj meg tőlük.

Ha további szerkesztési és blogolási tippek érdekelnek, akkor nézd meg Sipos Zoli előadását (1,5 óra):

8. Csak a SEO-ra figyelsz

A marketing szövegek megfogalmazása nem könnyű, mert a marketing szöveg írása külön szakma, így a marketing szöveg értékes.

Ugye, milyen természetellenes mondatszörnyűség ez? Amikor úgy írsz valamit, hogy a kulcsszavakra koncentrálsz, gyakoriságot számolgatsz, akkor a végén jó eséllyel valami ilyesmit kapsz.

Nem a Google-nek írsz, hanem hús-vér embereknek. A kereső csak akkor helyezi majd az oldaladat a találati lista élére, ha úgy látja, hogy a felhasználók is kedvelik. Ehhez pedig az kell, hogy számukra élmény legyen az olvasás.

Úgy írj, mintha a Google nem is létezne.

Feleslegesen aggódsz azon, hogy nem rangsorolsz majd jól egy kulcsszóra, ez ugyanis ma már szinte lényegtelen a Google algoritmusában a többi szemponthoz viszonyítva. A Searchmetricsnek hála tudjuk azt, hogy a legjobban rangsoroló tartalmak esetében jó, ha száz szavanként egyszer előfordul a kulcsszó, de talán még annyiszor sem.

x_modszer_searchmetrics

Az adatok átlagosan 1200 szavas tartalmakra vonatkoznak (ezek rangsorolnak a legjobban), így a kulcsszavak aránya nem több átlagosan 0,66%-nál.

De még az adatoknak sem kell hinned, Matt Cutts ugyanis ebben a videóban egyértelműen elmagyarázza, miért teljesen értelmetlen pár kulcsszónál többet szerepeltetni az oldalon, pláne erre építeni: mert egyszerűen az algoritmust nem érdekli.

Ha jól belőtted a témádat, a kulcsszavak jó eséllyel természetes módon előfordulnak majd a szövegben egy-kétszer, és ez tökéletesen elég is. Írj embereknek érdekesen, használj változatos kifejezéseket, ez segít majd, nem a szöveged „SEO-zása”.

A Google ma már okosabb, mint gondolnád. Én röhögve rangsoroltam egy cikket egy olyan kulcsszóra is, amely a cikkben egyetlen egyszer sem szerepel, de a szinonimái igen – és lám, a Google a szinonimák és linkek és domain és másegyebek alapján kitalálta, hogy az adott keresési kifejezésre releváns. A blogolási játékot abban a pillanatban elveszítetted, hogy nem az olvasóidnak írsz valamit, hanem az algoritmusnak: leegyszerűsítve az algoritmus is azt figyeli, hogy az olvasóidat szolgálod-e.

9. Rosszul mérsz

Te tudod, miért indítottál/akarsz elindítani egy céges blogot? Biztosan?

Az a célod, hogy eladj valamit az oldaladra érkező látogatóknak?

Ha rávágtad, hogy igen, akkor már azonosítottunk is egy komoly problémát.

Nem ismerek olyan tartalommarketingest, aki ne kényszerült volna még arra, hogy elmagyarázza, hogy egy blognak nem a sales a feladata.

  • Blogposztjaid arra valók, hogy látogatókat szerezz. Nekik csaliterméket kínálhatsz, vagy egyszerűen feliratkoztathatod a hírleveledre őket azért, hogy az értékes tartalmaidról ne maradjanak le – így leadekké konvertálhatod őket. Beterelheted a tölcsérbe, amelynek a végén a számodra ideális konverzió található. A tölcséren keresztül azonban több lépésben vezet az út az eladásig.
  • A blog segítségével építheted brandedet, személyes márkádat. Megmutathatod, milyen értéket közvetítesz, milyen jó szakember vagy, milyen hatékony problémamegoldó. Mindezt anélkül, hogy ezeket konkrétan kimondanád.
  • A bloggal forgalmat generálhatsz a céges oldaladon, megosztásokat szerezhetsz, hogy a Google jobban értékeljen.

Meg kell tehát határoznod a jó mérőszámokat, amelyek alapján a sikert értékeled. Ne azt figyeld, mennyivel nőtt a konverziós arány, hanem hogy hány látogatód van, milyen forrásokból jönnek és hányan válnak leaddé közülük. Hogy hány megosztást, hány backlinket kapsz és ez mennyire erősít SEO-ban. És így tovább.

Múlt héten egy tárgyaláson megkérdezték, hogy hogyan számolunk ROI-t egy blogbejegyzésen. Egyrészt így, másrészt majdnem felálltunk azonnal.

A blog végső célja az, hogy véleményvezérré tegyen a piacodon. Ez nem 1 hónap munkája, hanem jó esetben 1 év. Ha kiraksz 4 blogbejegyzést, majd azonnal konverziót akarsz kimutatni az egyes blogbejegyzéseken, akkor egyszerűen nem érted, hogy hogyan működik a tartalommarketing, mire való a céges blog és hogyan építjük fel.

Igen, a célunk az, hogy végül csörögjön a kassza, és egyébként jelen bloggal tavaly 45 000 000 Ft-ot szereztünk. De ezt a blogot nem úgy építettük fel, hogy 4 bejegyzés után elkezdtem a ROI-t számolgatni.

Ha nem jól mérsz, valaki (te, a felettesed vagy a cégvezető) előbb-utóbb azt mondja majd „ezt nem éri meg csinálni”, pedig egyszerűen csak rosszul határoztad meg a tevékenységed értékét.

Összegezzük

Az üzleti blognál jelenleg kevés hatékonyabb leadgeneráló eszköz létezik – azért mondom ezt, mert látom a saját számainkat és eredményeiket. Tudom, hogy a mi leghatékonyabb eszközünk a blog, amit éppen olvasol.

Ha jól állsz hozzá a blogoláshoz, ha hajlandó vagy finomítani a módszereiden és tudomásul venni, hogy a legkevésbé sem számít, téged mi érdekel, mit találsz jónak vagy esztétikusnak, akkor jó úton jársz.

Figyelj a közönségedre, ne a Google-re. Mérj – és mérd a megfelelő dolgokat. Tervezz. Blogolj.

És élvezd a sikert.

Benyó Dániel

A Kreatív Kontroll szerzője.

Online Marketing Eszköztár
17 ellenőrzőlista a marketingedhez
  • Weboldal, ami elad
  • Hírlevél, amit elolvasnak
  • Hirdetés, ami megtérül
  • Közösségi poszt, ami hat
+ 13 további pipálható lista
36 oldal · PDF
Ingyenes letöltés

17 ellenőrzőlista, hogy a marketingedből semmi fontos ne maradjon ki

Az Online Marketing Eszköztár 36 oldalon szedi össze, mire figyelj egy weboldalnál, egy hírlevélnél, egy hirdetésnél vagy egy közösségi posztnál. Pipálható listák a gyakorlatból, nem elmélet, a Kreatív Kontroll 700+ szakmai cikkének tapasztalatából.

A letöltéssel feliratkozol a Kreatív Kontroll hírlevelére. Bármikor leiratkozhatsz, egyetlen kattintással.

Ha inkább megírnánk helyetted

A jó szöveg szerkezet kérdése. Mi tudjuk a szerkezetet.

Landing, weboldal, hírlevél, hirdetés – megírjuk azt a szöveget, ami után az olvasó vásárol. Te csak jóváhagyod.

Kérek ajánlatot