Ha még mindig nincs céges blogod, akkor az online marketing nevű játékot alapjaiban értetted félre.
Megmutatom a most olvasott blog számain keresztül a tartalommarketing döbbenetes erejét (és azt, hogy az üzleti blog mennyire nagyon megéri).
Ez a bejegyzéstípus immár hagyomány
Miért írjuk meg sokadszorra, hogy hány látogatónk van?
Az elsődleges ok, hogy a transzparens működést magunkra nézve kötelezőnek tartjuk, a marketingszakmától pedig elvárjuk. (Nagyon ritka, hogy bárki sikeres és sikertelen kampányok számait megmutatja – illetve vannak olyanok, akiktől számokat még nem láttunk, ellenben vehemensen támad mindenkit, aki transzparens. Ezzel ne foglalkozz: ha rókákra vadászol, nem állhatsz meg minden kutyaugatásra.)
A másodlagos ok, hogy nyomást helyezzünk a szakmára. Van egy álmom, hogy egyszer a magyar marketingszakma fölnő a nyugatihoz (keményebb lázálmaimban akár megelőzi azt), és mindenki transzparens.
A harmadik ok, hogy a tartalommarketinget zászlónkra tűztük, mert hiszünk benne – sőt ez hitnél több: látjuk, hogy működik. Ekkor viszont elvárható, hogy mi is bizonyítsuk. A Kreatív Kontroll marketingkommunikációja nagyrészt tartalommarketing-központú, a most olvasott blog pedig a fő pillér.
A negyedik ok, hogy kivitelezők vagyunk, és a hitelességünkhöz tartozik, hogy föl tudjuk építeni az ország talán legolvasottabb blogját egy réstémában, a marketingszöveg-írásban. Visszás lenne, ha az évi 50+ előadásunkban hatalmas lendülettel terjesztjük a blogigét – de nem lenne olvasott blogunk. Rettegj a szakértőtől, akinek a portája szegényes. Rettegj a marketingestől, aki nem tudja eladni önmagát.
A korábbi bejegyzések:
Ha unod a bullshiteket: 972%-os látogatottságnövelés egy céges bloggal
1233%-os forgalomnövekedés céges bloggal (számok és stratégia)
„Na, mutasd a látogatottságot”
A korábbi bejegyzésekben 2014 júniusát vettük kontrollnak: ekkor 478 sessiont kapott a most olvasott blog.
Azóta havi bontásban így alakult a látogatottság:
Stabil pontnak belőttem 2016 novemberét, amikor már 16 689 sessiont kaptunk. A képen már a januári látogatottságot látod, a következő képen megbizonyosodhatsz arról, hogy a novemberi látogatottság tényleg annyi, amennyi.
Keresőforgalom és referral
211 olyan látogatást regisztrált a jó öreg Analytics, amely keresőből jött – ez 2014 júniusi.
3777 látogatóra nőtt 2016 novemberére, ami 1690%-os növekmény szűk 2 és fél év alatt. Érthetőbben: közel 17-szeresére nőtt a keresőforgalom.
A referral is kúszik fel:
A források eloszlása pedig a teljes időszakra:
A reddites forrás (nyíllal) ún. referral spam.
Hangsúlyozom, hogy nem vagyunk SEO-szakemberek. Némi rálátásunk van arra, hogy mi miért rangsorol és hogyan működik a Google, de ez marketingesektől elvárható – azonban ha komoly SEO-kampányt indítanánk, egészen biztosan kiszerveznénk. Barkácsolni túl drága. Ugyanez vonatkozik a hírleveleidre is: brutális pénzösszegeket hagysz az asztalon, ha nem profi a szövegezés – továbbá erodálhatod a listádat, ami sok esetben jóvátehetetlen kár.
Ami „történik”, hogy ezt a forgalomnövekményt indokolhassa:
- 406 bejegyzés van most kint az oldalon (ezzel együtt)
- Heti min. 4 új anyag kerül ki
- A cikkek 1000 szó fölöttiek (ritka, amely ez alatt van), általában van bennük több kép, videó, Instagram-beágyazás és minden izgalom
- Jók a cikkek (heh)
- Töltögetjük a Yoast SEO-t
Bár utóbbinál van némi elmaradásunk: 179 cikknél nincs megadva kulcsszó, illetve nincs rendesen kitöltve az összes mező. Az oldal előfizetős magazinná alakulásakor pattintottuk fel a plugint, és visszamenőleg töltögetjük, amikor épp időnk van rá.
Érzésre azt mondom, hogy a 406 bejegyzéshez képest a napi durván 150 látogatás a keresőkből kevés (cikkenként átlagosan 0,36 látogatás naponta). Képzeld el, ha egy profi SEO-ügynökség ápolgatná a megjelenésünket.
Vagy inkább azt képzeld el, hogy a webáruházadnál van egy 400 cikkből álló tartalomtőke, amely folyamatosan szállítja a keresőkből a látogatókat.
Sőt nem csak a keresőkből.
Facebook-túlsúly
A legnépszerűbb közösségi csatornáink (a terelt forgalmat nézve):
Nyert a Facebook, ami azért nem meglepő, mert:
- Magyarország a közösségi oldalakat tekintve Facebook-túlsúlyos (a globális internet is az, hiszen a Facebook felfoghatatlan felhasználói bázissal bír, ám az angolszász piacon pl. a most már halódó Twitter, a jóval aktívabb Reddit és a nagyon erős Instagram kicsit gyöngíti a Facebook egyeduralmát)
- Facebookon van a legtöbb követőnk (a cikk írásakor 9571 ember lájkol)
- Itt hirdetünk a legtöbbet (bár a cikkeket csak havi kb. 30 ezer Ft értékben)
- Minden cikket megosztunk
- Több csoportunk is van
A képen is látod, hogy a közösségi forgalomterelésünk 96%-ban a Facebookot jelenti, ez pedig probléma: ha a Facebook algoritmusa a publikálóknak kedvezőtlenül változik, letiltják az oldalt, drágul a hirdetés vagy megszűnik maga a Facebook, akkor a közösségi forgalmunk bő 90%-a odavész egy időre – addig, amíg ugyanezt a közönséget átszoktatjuk egy másik felületre. (Praktikusan minimum hírlevélre iratkoztass fel minél több embert.)
Ha a befektetéseknél alapvető hiba egyetlen eszközbe fektetni, akkor marketingben is az.
- Nem állhat a céged egyetlen lábon.
- Nem szolgálhatsz egyetlen célcsoportot.
- Nem lehet egyetlen terméked.
- Nem lehet egyetlen forgalomforrásod.
Mindez ugyanis egy időzített bomba, amely vagy fölrobban… vagy nem. Vállalkozóként és marketingesként menedzseljük a kockázatot, amíg az vállalható szintre csökken. Aki tétlenül tűri a kockázatot, ámde nem cselekszik, annak vállalkozás helyett javaslom a nyerőgépezést.
Tehát feladatunk (és neked is, ha Facebook-túlsúlyos vagy), hogy:
- minél több embert feliratkoztassunk
- elérjük, hogy aki Facebookon lájkol minket, az Instagramon is tegye meg
- minél több ember kövessen minket Google+-on
- erősítsünk a LinkedInen (szerzőink rendszeresen megosztják a cikkeket, de a számokon is látod, hogy még elenyésző forgalmat terel át)
Van Tumblrünk is, de az inkább „miért ne” alapon létezik.
Twitteren nincs hivatalos csatornánk (de pl. Benyó fönt van), viszont itt is megosztogatják a cikkeinket:
Nagyon szeretünk mindenkit!
A YouTube-ot is közösségi oldalnak szokás tartani. Szerintem inkább az új tévé.
Mik a tanulságok?
A legfontosabb: a blog működik, ha jól csinálod.
Itt egy kis segítség, hogy hogyan vezess olyan üzleti blogot, amely üzleti eredményeket hoz majd.
Nem győzzük elégszer hangsúlyozni: a tartalommarketing nem sprint, hanem maraton. Ez azt jelenti, hogy az eredmények egymásra épülnek, és ahogy bővül a tartalomtőkéd, úgy nő a látogatottságod, lesz egyre nagyobb neved a piacon, lesz több feliratkozód, több ügyfeled, nagyobb hiteled és így tovább.
A Kapost „Content Marketing ROI” tanulmányából látod az ábrát, ez több száz cég tapasztalatát összegzi egy grafikonon. Látsz 1000 dolláros „paid search” költést, ami átlagosan havi 9 leadet hoz cégeknek (B2B piac). Látsz szintén 1000 dolláros havi tartalommarketing-költést. A 20. hónap, tehát közel 2 év után a tartalommarketing eléri behozott leadek számában a paid searchöt, majd utána hónapról hónapra elkezdi megverni – mint egy hegyről leguritott hógolyó.
Brutálisan költséghatékony.
Az előfizetők csoportjában folytatjuk
Az előfizetők a cikk után bármit kérdezhetnek az oldalról, és mindent kiscreenshotulunk, mindent megválaszolunk. Mi már tudjuk, hogy az üzleti titok nem az elért számokban, hanem a know-how-ban van.
Ha már előfizető vagy, akkor csatlakozz a csoportba, mert lemeztelenítjük a Marketingszoveg.comot.
Ha még nem vagy előfizető, akkor csatlakozz. Annyi értéket kapsz, hogy nem is bírod földolgozni mindet. Ne feledd: minden egyes nap halogatással azt kockázattod, hogy lemaradsz a piacodon.