Belegondoltál már, hogy az irodalmi mesterműveket hogyan tudják megírni?
Elárulom a „titkot”: nem megírják őket… hanem szerkesztik.
Alapvető különbség van a „megírom” és a „megszerkesztem” között.
Az írásban járatlan ember sokszor úgy tekint az írásra, mint egy lineáris folyamatra, amely során a kész szöveg már elsőre szinte publikálható minőségben születik meg.
Valójában viszont az írás gondolkozás papíron. Adott, hogy mit szeretnél kommunikálni, és addig „legózol” a darabokkal (a struktúra, a bekezdések, a mondatok, sőt egyes szavak szintjén), amíg visszakapod azt, amit mondani akarsz.
Kibányászod a gyémántot.
Az írási minikurzusunk 2. része. Itt találod az elsőt.
Számtalan író (a szépirodalomtól kezdve az újságírókon át a copywriterekig) elsőre nem tud jót írni. Ha elolvasnád az első szövegüket, azt gondolnád, hogy egy nyelvtanból hármas középiskolás vakarta össze. Az ő „titkuk”, hogy kiválóan szerkesztik a saját anyagukat – nem elsőre akarnak jót írni, hanem az ötödik változatra.
A szerkesztés egy másik cikk témája lesz – mert most azt nézzük meg, hogy hogyan írj könnyedén vállalhatatlan első vázlatokat (amelyet aztán publikálható anyaggá szerkeszthetsz).
Ne üres papírlappal kezdj
Az üres lap bénítólag hat sokakra. Talán rád is.
De mivel olvastad a cikksorozat első részét, így már van egy vázlatod, amit kiegészítesz.
Soha ne üres papírlappal kezdj.
Tételmondat, kifejtés, példa
Amint megvan a szöveged íve (honnan akarsz eljutni hová, mi a téma és mi az anyagod célja), és van egy (ízlés szerinti kidolgozottságú) vázlatod, akkor kezdjünk el írni egy rossz szöveget.
A javasolt felépítés a textémáidhoz (szövegegység, puritánabbul: blokkok):
- tételmondat (elmondod a legfontosabb gondolatot, pl.: „a marketing az a tevékenység, amikor 20 000 Ft-os bankjegyeket vásárolsz 10 000 Ft-ért.”)
- kifejtés (a tételmondatot magyarázod annyi mondattal, amennyi a megértéshet szükséges)
- példa (egy mondat, egy kép, egy videó – ezt az elemet sokan lehagyják, pedig ez adja az anyagod igazi erejét)
Ha megfigyeled, nem azt mondtam, hogy a bekezdéseidet építsd fel így, hanem azt, hogy a szövegegységeket. Ennek oka az, hogy az online bekezdés rövid, így gyakran egy koncepciót több bekezdésben írsz le. Ha printszöveget írnál, talán egy bekezdésbe szednéd azt, ami online sok kis bekezdés.
Itt van 14 lépés, amelyekkel javíthatod a szövegeid minőségét.
A Copyblogger is írt a bekezdések művészetéről.
A szöveged tehát a kezdő gondolattól a konklúzióig felépíthető ezzel a hármas felépítéssel. Tételmondat, magyarázat, példa. Tételmondat, magyarázat, példa.
Ha még nem olvasatja magát jól az anyag, akkor se aggódj: egyelőre a csontvázat rakjuk össze. Minden átkötéssel, alcímmel és hasonló kohéziós elemmel később foglalkozunk.
Miért fontos, hogy úgy írj, ahogy beszélsz?
Előfizetői tartalom
Kattints a gombra és olvasd el, hogy mi mindent tartalmaz az előfizetés, miért éri meg és miért nem akarsz ebből kimaradni.