A kommunikációs technikák egészen mély rétegeit lazítjuk most fel, hogy kiderüljön, hol és hogyan találhatod meg a saját hangodat a márkaépítés folyamatában. Ha ez megvan, magasabb fokozatra kapcsolunk és előássuk az egyedi voice of tone-t is, hogy végre bemutatkozhassatok egymásnak. Ebben a cikkben a márkahang kerül terítékre.
A márkád hangja, ha megtanulsz jól bánni vele, messze földön híres szóvivőddé és 0-24-es helyetteseddé válhat, aki képes lesz megbabonázni a közönségedet. Izgalmas és aktuális tudásanyagot rejteget ez az összefoglaló azoknak, akik a mainstream áradatban virtuális pankráció és irreálisan nagy költségek nélkül is határozottan szeretnék felhívni magukra a figyelmet. Többek között azért, hogy egy egészséges, lojális vásárlói bázist építhessenek maguk köré.
Rengetegszer elhangzik a különböző marketing rovatokban (mellesleg jogosan), hogy ismerd meg a célközönségedet, tanulmányozd, targetálj okosan. Légy következetes, légy racionális, de persze fantasztikusan kreatív is. Emellett szentelj elég időt a technológiai újításokra, vedd fel a ritmust a mesterséges intelligenciával, reagálj gyorsan és spontán, ugyanakkor tervezz előre tudatosan, törekedj a rendszerességre és még sorolhatnánk….
Éppen ezért hoztunk most egy olyan módszertant, ami nem akar mindenkinek megfelelni, ami semmi másra nem hivatott, mint teljesen egyedivé tenni a fellépésedet a piacon. Úgy is mondhatnánk, hogy ha ez megvan, onnantól majd ráérsz a többi fontos részletre is odafigyelni.
Gondold végig: hogyan építenéd fel a márkahangod?
Nem úszod meg a kreativitást és a brainstormingot, ha brandépítésről van szó. A „tone of voice” a márkahang, vagyis a céged egyedi hangja. Éppen attól válik egyedivé, érdekessé és később felismerhetővé is, hogy részletesen felépíted az elején.
Sok olyan céggel találkozunk nap mint nap, akik ugyan gőzerővel dolgoznak, mégsem tűnnek ki semmivel a vetélytársaik közül. Az egyik oka ennek többek között az, hogy nem a saját hangjukon szólnak a közönségükhöz, vagy épp nem is a közönségükhöz beszélnek. Ez talán két külön dolognak tűnik, mégis erősen összefüggenek egymással.
Hogyan orvosolhatod te ezt a problémát?
Rajzold le, írd le, képzeld el a céged emberként, hogy szép lassan körvonalazódjanak a tulajdonságai. Minél részletesebb, annál jobb. Minél emberibb kérdéseket teszel fel a képzelt cégfigurának, annál élettelibb és egyedibb lesz egy idő után. Kérdezd meg tőle, hol lakik, hogyan közlekedik, mit eszik, mit szeret csinálni, mi az, amiből nem enged, mi az, amit messziről elkerül.

Mit tenne, ha találkozna a konkurens cégek képzeletbeli figuráival? Hogyan öltözne fel, milyen ügyfelekkel szeretne találkozni, miben szeretne segíteni? Mire költi a pénzét, beszél-e idegennyelveken, hová vinné vacsorázni a kiemelt partnereit? Szánj erre minőségi időt, ne pár perc alatt akard megalkotni.
Akár több héten át is agyalhatsz ezen, hiszen utána nagyon hosszú ideig kell jó barátságot ápolnotok. Ha belegondolsz, egy kisbaba is körülbelül egy év alatt jut el oda, hogy megtanul egy nyelvet, ezután már szép lassan beszélni is kezd. Nagyjából ennyi idő alatt a te márkád is meghálálja majd a tanulással töltött időbefektetést és igazán ékesszólóvá válhat.
Nem tudod megspórolni a szavakat – itt élned, halnod kell
Ha a céged személyiségét élettel és tulajdonságokkal töltötted meg, akkor már egészen jó helyzetben vagy. Azonban a tökéletes hang kiválasztásához szükséged lesz a megfelelő szavakra is.
Az írott megjelenések mellett azonban a videós és képi tartalom tesztelése is szükséges, hogy minden fontosabb megjelenésed során hasonló stílusban, hasonló hangnemben kommunikálhass. Ha elbizonytalanodsz abban, hogy merre tovább, előveheted a korábban összegyűjtött személyiségjegyeket. A „voice of tone” ugyanis nem csak a klasszikus értelemben vett beszédből és szóképzésből áll.
Nagyban hozzájárul a márka hangszínéhez a vizuális tartalom és a formátum is. Ez a márkád karakterének külső megjelenését határozza meg, akárcsak az embereket az öltözködésük. Egy fuvarozóvállalat, cukrászda, ingatlanügynökség, fizioterápia stúdió, vagy szoftverfejlesztő cég bizony teljesen más karaktereket és érdeklődési köröket jelenthet. Mindannyian máshogy öltözködnek, különböző színeket, árnyalatokat és tónusokat vesznek észre hamarabb.
Érdemes tehát következetes stílust kialakítani. Ha több munkatárs is dolgozik nálatok a tartalomgyártáson, akkor ezt a részt a legegyszerűbb szabályozni. Színkódok, fejlécek, képek sokaságát lehet pár kattintással egy harmonikus megjelenéssé varázsolni és sablonként elmenteni.
Így hozz létre következetes különbségeket
Különösen akkor, ha több ember dolgozik a szövegeken, előfordulhat, hogy ugyanazokat az üzeneteket más-más stílusban fogalmazzák meg. Nem egyszerű, de nem is lehetetlen feladat valahogy közös nevezőre hozni ezeket a különbségeket.
Első körben bemutathatod a szövegíróknak a brand személyiségét. Beszélgessetek erről, vond be a munkatársakat és a partnereket is, hogy jobban megismerhessék a karaktert. Elvégre enélkül ők is csak a saját fantáziájuk alapján tippelhetnek bizonyos kérdésekben, ami harmónia helyett kakofóniát eredményez.
Ha már a hangszínekről beszélgetünk, könnyen lehet, hogy a csapatban dolgozik egy rapper, egy rocker, egy díva és a klasszikus zene rajongója is. Ugye elképzelhetőnek tartod, hogy másképp közelítik meg ugyanazt a témát, ha semmilyen támpontjuk nincs?
A munkatársak bevonása azért is fontos, mert így sokkal jobban megértik a saját szerepüket is. Ha például luxus karórákkal foglalkoztok, elképzelhető, hogy a márkahang mondjuk egy Willy Fog vagy Sherlock Holmes-szerű karakteren alapul. Mindkettőről nehéz elképzelni, hogy bemutatkozáskor így áll eléd: „Hellóka, ma megmutatom, hogy szerintem milyen is egy igazán csini és praktikus szett, ha egy vízparti bulira készülsz!”
De mi van akkor, ha például ugyanezt Palvin Barbi mondja például a Victoria’s Secret reklámjában? Persze ez erős kontraszt, mégis valahogy eszerint, ilyesféle kritikus gondolkodással érdemes belőni a vágyott optimumot. Arról se feledkezz meg, hogy a vásárlóid nem feltétlenül a „végfelhasználók”.
Nemcsak férfiak vásárolnak például alsónadrágot, hanem rengeteg nő is meglepheti alsóneművel a kedvesének. Nemcsak szobafestők, hanem laikusok is vásárolhatnak glettgipszet, nemcsak gluténérzékenyek keresnek mentes lisztet, hanem a nagymamájuk is stb. Miattuk végképp fontos, hogy a márkád felismerhető személyiség legyen, amiben az emberek ösztönösen magukra vagy másokra ismerhetnek!
Húzd meg a voice of tone határait

Szögezd le azt is, hogy mi az, amire a karakter nemet mond, amibe nem áll bele, vagy amit semmiképp sem tesz. De ne ezzel kezdd a munkát, hanem a fentebb felsoroltakkal, az igenekkel.
Ne az határozza meg a márka hangját, hogy mi az, amire nemet mond, ami nem fér bele neki. Az igenek, a cselekvések sokkal érdekesebbek. Persze ettől még lehet a cél dacos és harsány stílus, lehet kritikus és szigorú, meg persze lehet elutasító is. De mindig legyen ott benne a tettre kész elevenség. Egy bio paradicsom például nem attól lesz igazán nyálcsorgatóan kívánatos, hogy felsoroljuk mi minden nincs benne.
Attól válik sokkal vonzóbbá, ha elmondod róla, hogy benne van a napsütés, a tápanyagokban gazdag talaj és a tiszta víz, benne van a szabad levegőn érlelés minden értékes perce. Valódi az íze, az illata, és olyan paradicsomszószt készíthetsz belőle, mint az olasz nagymamák.
Éppen ezért nagyban különbözik azoktól a hűtőházakban paradicsomoktól, amikből ezt a rengeteg munkát kispórolták. Ha ezt közölted, természetesen azt is feltüntetheted, hogy messziről elkerülöd a génmódosítást, nem áztatod tartósítószerbe a növényeket és a permetezőt sem locsolókanna helyett használod. De ha ez lemarad, már akkor is elérted a célod és mindenki sejtheti a lényeget, érezheti a különbséget.
Ettől lesz élő a márkahangod
Ha meg akarod spórolni magadnak a márkád karakterépítését, akkor sosem lesz valódi és egyedi az a hang, ami megszólítja a közönségedet. Másolni nem valami elmés dolog, de a tanuláshoz célravezető lehet egy-két ütős példakép megtalálása is, akik akár a szakterületedről, vagy azon kívülről is érkezhetnek.
Sőt, bíztatunk arra, hogy találj olyan márkákat is, amik teljesen mással foglalkoznak, mint te, de nagy előnyük, hogy rendkívül letisztult és kiforrott személyiségként lépnek fel a piacon. Ha megfigyeled a sikeres márkahangokat, akkor kiderül, hogy a közhelyekkel érdemes csínján bánni, ahogy a nagy és betarthatatlan ígéretekkel is. Sokkal előnyösebb lehet egy folyamatos, lassabb fejlődés, mint egy hektikus programterv, amit nem tudsz tartani.
Ha például a szuper marketingednek köszönhetően hirtelen megduplázódnak a rendeléseid, készülj fel rá elegendő termékkel a raktáradban. Szörnyen visszás lehet ugyanis az a helyzet, mikor valaki hónapok óta vásárolni szeretne tőled, de nem tudsz eleget tenni a kérésének.
Indulj inkább lassabban és vedd fel a ritmust a népszerűségeddel párhuzamosan. Ahelyett, hogy ilyen lehetetlen okok miatt faképnél hagyjanak a potenciális vevőid. Hasonlóan kellemetlen lehet az is, ha például megígéred, hogy segítesz a rendelésekkel kapcsolatos kérdésekben, de nincs működő ügyfélszolgálatod. És még sorolhatnánk tovább a hamvukba holt ígéreteket, amikkel tele van a padlás.
Ezek az apró malőrök azonban mind a márkahangodat hangszerelik és nem mindegy, milyen lesz a végeredmény. Ha hibáztál, ismerd be, kérj elnézést. Ha nyerő voltál, kommunikáld nyíltan a sikereidet. A lényeg az, hogy tartsd fenn a személyes ismertség, a jó viszony érzetét azokkal szemben, akik kíváncsiak rád és a neked, valamint nekik megfelelő kottából játssz. Ettől lesz valódi egy hang: az emberi tulajdonságoktól, amit képviselsz.
Szilárd alapra építsd a bázist
Az elsődleges platformod kiválasztása komoly kihívás, ami hatással lehet a márkahangod megtalálására. És itt megint visszakanyarodhatunk a kiindulási ponthoz: Kihez és milyen formában akarsz beszélni?
A fő kommunikációs csatornád hozzáférhetőséget, teret és időt biztosít a látogatóid számára, ezért úgy kell berendezned, hogy az „akadálymentesített”, valamint otthonos legyen a célcsoportodnak. Tegye őket kíváncsivá, de ne ígérjen olyat, amit nem tud megadni. Az első benyomás az egyik legfontosabb eszköz az ügyfélszerzésben (is).
További fontos szempont, hogy a legfontosabb kommunikációs csatornád számodra is legyen komfortos, tanuld meg profin használni. Fejleszd mindig és kérj segítséget a fejlődéshez. Kérj visszajelzést és könyörtelen kritikát is, másképp könnyen eljuthatsz oda, hogy már csak magadban beszélgetsz.
A márkád ragacsos matricaként a homlokodon csücsül, miközben te az orrod alatt motyogsz. Hagyd szóhoz jutni a lényeget és beszéltesd a vásárlóidat is. Óriási magabiztosságot tükröz ugyanis, ha valaki nyíltan vállalja a visszajelzéseket és akár össze is meri ereszteni a vásárlóit egy kis tapasztalatcserére.
A voice of tone – ismerjenek meg minden csatornán
Ha már egy ilyen szemléletes hadászati példán keresztül mutatjuk be a marketingbirodalmad felépítését, akkor ejtsünk egy-két szót az őrtornyokról is. Vagyis a legfontosabb kommunikációs csatornán kívül eső felületeidről, valamint az online útvonalakról is. Tartsd szem előtt, hogy ezek a felületek is rólad árulkodnak, a te márkád hangjává válnak.
Biztosíts átjárást közöttük, de a lényegi információ mindenhol szerepeljen. Hiszen nem tudhatod pontosan, kinek melyik felület lesz a kedvence, melyiket találja meg először. Nem az alkalmi vásárlóra kell alapozni, mert a márkád legnagyobb elismerése a visszatérő vásárló. Ők pedig nem tűrik a következetlenséget és a hanyagságot.
Ugyanez vonatkozik a bizonytalan érdeklődőkre is, akiknek több idő kell a döntés meghozatalához. Akár hónapokba is telhet, mire leteszik a voksukat egy márka mellett. Ők vágynak leginkább a bizonyosságra és a biztonságra. Ők azok, akik mindig több információt szeretnének.
A kulcs a szívükhöz a rengeteg hasznos információ, a sok tapasztalat és még ennél is több türelem. Állítólag, aki kételkedik benned, az sokkal inkább odafigyel rád, mint aki már megmelegedett a kandallód mellett és jól érzi magát a közeledben.
Az azonban aranyszabály, hogy az elérhetetlen vásárlók bevonzása nem mehet a meglévők, a visszatérők rovására. Sokkal fontosabb, hogy sziklaszilárd bázisod legyen, mint az, hogy mindenkinek megfelelj.
Még több következetesség a márkahangodnak sem fog ártani
Természetesen azt is előre meghatározhatod, hogy a tartalmaid milyen terjedelműek, milyen célzatúak legyenek egyes felületeken. Mi az, amit a fizikai üzletedben, a webáruházadban mutatsz be és mi az, amit egy live-ban, vagy story-ban mesélsz el?
Hol, hogyan, milyen tanulási, szórakozási lehetőséget biztosítasz a vásárlóid számára? Miért fognak majd folyamatosan figyelemmel kísérni? Gyakori koncepció például, hogy a képi tartalomhoz az Instagrammot választjuk, a szakmai leírásokhoz egy komplexebb honlapot, hírlevelet, a reklámhoz a Facebook-ot, vagy épp a LinkedIn-t.
A lényeg, hogy a felhasználóid számára kényelmes és rendszeresen elérhető formát válassz. Találd meg te is azt a kombinációt, ami már elég nagy, de még belátható a márkád számára is. Nem célravezető, ha teljesen elaprózod a portfóliódat, mert így a közönség számára is nehézkessé válhat az elköteleződés, a márkahang pedig elvész a nagy zsivajban.
A legfontosabbat a végére hagytuk: kire bízhatod rá a márkahangodat?
A márkád hangszerelésének kockázatos elemei lehetnek az együttműködő partnerek, a támogatók és persze az egyre népszerűbb influncerek is. Ha ők is a te nevedben, a te kérésedre, a te márkádról beszélnek, akkor az ő hangjuk ugyanúgy behallatszik a márkád szólamaiba.
Az együttműködést csak akkor kockáztasd meg, ha jól átgondoltad, hogyan illeszthető ez be a márkaprofilodba. A reklám, vélemény, teszt, blogbejegyzés sokat javíthat a megítéléseden. Igen, megerősítheti, de akár tönkre is teheti mindazt, amit eddig felépítettél.
Megoszthatja, vagy megcibálhatja a rajongói táborodat, elbizonytalaníthatja a rólad kialakult képet. Akkor viszont, ha sikerül olyan partnert találnod, akinek a mondanivalójára a karaktered is kíváncsi lenne, működj együtt vele. Szólaljon meg több nyelven a voice of tone.
Végre kiereszteni a hangod és megőrjít a kíváncsiság, mi sülhetne ki belőle? Esetleg már belekezdtél, de elakadtál a hamis hangok labirintusában? Akkor kezdésképp jelentkezz be nálunk és oszd meg velünk is az elképzeléseidet.
Ez máris jó kiindulási pont lehet a saját helyed, saját hangod megtalálásában. Ráadásul nem csak tudásanyagokat, tréningeket, de gyakorlott szövegírókat is találunk neked, akik friss, ropogós cikkekkel hozzák mozgásba az oldalaidat!
A Kreatív Kontroll szerzője.



