Te a területedről kivel ülnél le a legszívesebben egy kávéra?
És mit kérdeznél tőle?
A senior szövegírói csapatunk lényegében egyszerre kezdett újságíróként dolgozni több mint 6 évvel ezelőtt, sokan még évekig ebben a szakmában dolgoztunk.
Ez idő alatt jóval több mint száz interjút készítettem – néha naponta többet, máskor úgy, hogy a másik fél Los Angelesből jelentkezett be. Az egyik Kontent-címlaposunk meginterjúvolása közben reggel 8-kor a Media Hungary előző napi bulija után próbáltam magamhoz térni – meglehetősen sikertelenül.
Nem mondom, hogy felgyűlt akkora tapasztalatom, mint aki 40 éve a szakmában dolgozik, de azért elég hatékonyan megtanultam interjúzni – ezt osztom most meg veletek.
Egyébként ezért jó az előfizetőnknek lenni – ezt a cikket is kérésre készítettük, ahogy már korábban is nem egyszer.
Nagyon röviden nézzük, mi haszna ennek.
Miért interjúzz egyáltalán?
Azért, mert a közönséged imádja a véleményvezéreket. Ha jól választod meg az alanyodat, inni fogják a szavait.
Nekünk például tökéletes választás volt Bogár Laci – egy olyan terület felfedezését kezdtük meg vele, amivel korábban nem foglalkoztunk mélyen, és erre az interjú tökéletes eszköz volt.
Ezzel új közönséget is bevonzhatsz, akik korábban az adott szakértőt, véleményvezért eddig is követték. Pláne, ha ő is megosztja saját követőivel.
Emellett egy új hangot is ad, a frissesség kedvezően hat majd a tartalmaidra.
Olvass, kutass mindenhol
Ha jó interjút akarsz készíteni, alaposan rá kell készülnöd.
Én ezt a következőképpen szoktam megtenni.
Akár ismerem az interjúalanyt, akár nem, mindig életrajzokat, biókat keresek róla. Nagyjából feltérképezem a munkásságát, minden fontosabb információt kijegyzetelek. Egy szakmai interjú esetében számít, hogy hol dolgozott korábban, milyen könyvei, egyéb publikációi jelentek meg, milyen eseményeken ad elő és így tovább.
Ha lehet, minden interjút elolvasok, ami az elmúlt 1-2 évben készült az alannyal. A korábbi válaszai egyrészt remek témaötleteket adhatnak az interjúhoz (látni, milyen témákról beszél szívesen, mi az, amiről már kérdezték, de részletesebben is ki lehetne fejteni a témát, az is kiderül, miről nem beszél szívesen).
Értelemszerűen ugyanazt a kérdést, amit korábban már feltettek neki, én később nem fogom – sem őt, sem az olvasót nem akarom redundáns tartalommal untatni.
Elolvasom a megjelent cikkeit, no meg ha van, akkor a könyvébe legalább belelapozok. Megnézem, miket posztol a közösségi médiában. Egy-egy félmondat is remek kérdésötletet adhat.
Magnus Hultmannal például az Internet Hungaryn egyeztettem le az interjút tavaly, ahol a natívról, a publisher universe-ről beszélt. Később az interjúban viszont más izgalmas témákról is kérdeztem, például arról, hogy felváltják-e a marketingeseket a robotok vagy mennyire etikus szerinte a Facebook tartalomajánló algoritmusa – hogy ezek a témák érdeklik, azt mind a LinkedIn-posztjaiból tudtam meg.
Írd le a kérdéseid
A kutatás közben írj le minden jónak tűnő kérdést, ötletet. Ha már mindent átolvastál, ezekből hagyj meg 15-20-at, ennél többre nem lesz szükséged. Ha az alanyod beszédes, akkor 10 kérdésből is összehozhatsz egy tartalmas, 30-40 perces interjút.
Próbálj már előre ívet adni az interjúnak, rendezd össze a releváns témaköröket érintő kérdéseket – ez később segít majd tartani a témát.
Készülj fel rá, hogy a beszélgetés néha nehezen indul – az első kérdésed lehetőleg valami olyasmi legyen, amiről sokat tud és akar is beszélni az alanyod. Kérdezd valamilyen aktuális konkrét projektről, a cégéről, a mindennapi rutinjairól akár.
A Kontent III. évfolyamának 1. számában olvashatod az interjút, amit Neil Patellel készítettem – ez például kifejezetten nehezen indult. Úgy gondoltam, a blogolási szokásairól kérdezem elsőre, mert nagyon érdekelt, pontosan hogyan dolgozik, de erről kevésbé akart beszélni – meg is értem, nála még csak reggel 8 óra volt, míg nálam délután 5.
A második kérdés után ezért témát váltottam – ezt a blokkot egyszerűen átugrottam, a váltást az segítette, hogy láttam magam előtt a korábban leírt kérdéssort.
Térjünk is rá arra, hogyan kérdezz…
Kérdezéstechnika, avagy hogyan ne zavarodj bele
Előfizetői tartalom
Kattints a gombra és olvasd el, hogy mi mindent tartalmaz az előfizetés, miért éri meg és miért nem akarsz ebből kimaradni.