Belegondoltál már abba, milyen lenne egy posztapokaliptikus világ, ahol minden ugyanúgy működik – leszámítva az internetet? És azon mennyit tanakodtál manapság, hogy megéri-e stock fotóval óriásplakátolni?
Ezekről beszélgettünk a 87. Kontent Pubban, illetve arról, hogyan próbál az influencerek kedvében járni az Instagram.
Ha jön az Article 13, vége a mémeknek, emote-oknak, a YouTube-nak és a Twitchnek?
Nemcsak a tartalomgyártók lehetnek bajban, hanem az olyan tartalomszolgáltató platformok is, mint a YouTube vagy a Twitch. Az Európai Parlament 2018 szeptember 13-án ugyanis elfogadta a 13-as cikkelyt, amely ellen azóta az internet szinte egy emberként fogott össze, az erről szóló online petíciót pedig már több mint 4,5 millió ember írta alá. A YouTube kampányt is indított #SaveTheInternet hashtaggel, amelybe egyébként már több tartalomszolgáltató is beszállt (köztük a Pornhub).
Jelen állás szerint egy streamer maga felelős azért, ha más tulajdonát használja fel saját tartalmaiban, a 13. cikkely értelmében azonban ez megváltozik és a felelősség a platformra kerül, így a YouTube vagy a Twitch is megütheti a bokáját. Ebből adódóan az érintett oldalak az eddigieknél sokkal jobban szűrik majd a tartalmaikat, amely sokak szerint drasztikus módon csökkenti majd a videók, gifek, meme-ek és hasonló kontentek számát a legtöbb platformon (tehát a származékos műveket, melyek a fair use alá esnek).
Komoly félelem, hogy a cikkely életbe lépésével a paródia és a filmelemzés is ellehetetlenül, ezért Pamkutyáék és Szirmai Gergely is Strasbourgba mentek tiltakozni.
Az egyik legismertebb stock fotóval hirdet a kormány
A fiatalok körében rendkívüli népszerűségnek örvend az a stock fotó, amin egy fiatal pár kézen fogva sétál, a fiú pedig hátrafordulva mustrál egy elhaladó lányt, miközben párja értetlenül néz rá, hogy „és ezt most így hogy?” – foglalja össze a Kreatív.hu. Magyarország kormánya pedig egy olyan stock fotót választott a fiatalok babaváró támogatási programjának népszerűsítésére, amelyen szintén ez a fiatal pár látható – más élethelyzetben.
Az ismert mém „disloyal man” néven fut.
A jelenség persze nem maradt visszhang nélkül, a legtöbben viccesnek találják a párhuzamot az üzenet és a mém között, de akadnak olyan hangok is, amelyek szerint egyáltalán nem biztos, hogy rossz húzás volt ez a kormány részéről.
Az Instagram az influencereknek kedvez, új hirdetési formátumon dolgozik
Az AdAge néhány hete hírül adta, hogy „Branded content ads” projektnéven új kampánymódot fejleszt az Instagram. Ennek keretein belül a brandek úgy tudják majd hirdetni a velük kapcsolatban létrehozott influencertartalmakat, mint a saját anyagaikat.
Ez azt jelenti, hogy ezentúl a tartalom megjeleníthető és hirdethető lesz a márka követői felé is. Ez persze eddig is megoldható volt, de ezzel a lépéssel az Instagram egy kitérőt vesz ki a képletből.
A jövőben mindenképpen érdemes lesz odafigyelnünk az Instagramra, az Edison Research és a Triton Digital közösségi médiára és az okoseszközökre vonatkozó legfrissebb kutatásainak eredményei szerint ugyanis egyedül a Facebook tulajdonában lévő Instagram tudott növekedni 2018-hoz képest (36-39 százalékra).
Csatlakozz a tudás oldalához
Hiszünk abban, hogy a folyamatos tanulás az egyetlen út – nemcsak az üzleti, hanem a magánéletben is. Éppen ezért alkottunk egy olyan közösséget, ami tudásmegosztáson alapul. Kukkants be és meglátod, nem a levegőbe beszélek.