A Vistaprint a tengeren túlon a nyomdaipar királya: a legtöbb feltörekvő vállalkozó, kkv és szabadúszó őket választja, és később is őket bízza meg munkával, mivel a termékeik jók, a vásárlói élmény szintén.

És tudod, mivel vonzzák be őket?

Olcsó névjegykártyákkal.

Ez egy belépőtermék.

Ez a cikk pedig azért készült el, mert túlságosan sok vállalkozónál találkozom azzal, hogy egyetlen nagy értékű terméket akarnak eladni a piacuknak, és csodálkoznak, hogy nem sikerül.

Persze, hogy nem, mert nem törődnek a vásárlói pszichológia egyik legalapvetőbb tényszerűségével: nagy elköteleződéshez nagy bizalom kell, ahhoz pedig sok idő.

Vagyis egy egész funnel, nem egyetlen ajánlat.

Most akkor meghívsz vagy elgáncsolsz?

Még mielőtt belevágnánk, kitérnék arra, hogy a belépőtermék magyar és angol elnevezése látszólag miért ellentmondó, mégis miért tökéletes.

A belépőterméket sokat nem kell magyarázni: egy olyan termékről van szó, amiért az ügyfeled már hajlandó belépni a funnelbe, megkezdi útját a teljes értékű ügyféllé, esetleg evangelistává válásig.

Az angolok viszont leginkább „tripwire offer” néven emlegetik ugyanezt, avagy drótakadály-ajánlatként.

Ez azért van, mert mint a funneled elején minden lépésnek, ennek is kettős funkciója van. Az egyik az, hogy az ígéretes leadeket behozza a legalacsonyabb értékű, de már tényleges vásárlást jelentő ügyfélkategóriába. Másik feladata, hogy kiszűrje azokat, akikkel egyébként csak a gond volna.

Vannak nyilván olyan vállalkozások, ahol nincs szükség ilyen előszűrésre. Egy külvárosi pláza alagsorában üzemelő GSM-üzletnek legfeljebb az nem jó ügyfél, aki részeg vagy lopni érkezik. A McDonald’s sem sokat válogat, csak éppen vannak a (saját sztenderdjeik szerinti) prémium ajánlataik is. De ha hajnali kettőkor a Blahán megfelelő mértékben tudod artikulálni, hogy sajtburger, már jó vagy.

Na, ennyit a nyelvi kérdésekről, nézzük az üzletet.

A különbség belépőtermék és csali között