A podcast nem új formátum. Jó tíz éve velünk van és népszerű – nem fogok tehát úgy tenni, mint aki egy hihetetlenül innovatív dolgot akar neked bemutatni.
De talán ráébresztelek arra, hogy az egyik legegyszerűbb tartalomformátumot nem használod, ráadásul érdemi kifogásod sem lehet.
E cikk alapja Kelvin Newman előadása, aki a londoni The Inbounder konferencián beszélt arról, hogy miért kellene minden magára valamit is adó cégnek podcastet használnia – és hogy pontosan mennyibe is kerül mindez.
Mennyi dolgod lesz a podcasteléssel?
A podcast a lehető legegyszerűbb tartalomforma: elvileg csak annyit kell tenned, hogy arról beszélsz, amihez értesz.
A legjobb, ha ezt nem egyedül teszed, egy embert hallgatni ugyanis általában unalmas. Szerezz magad mellé egy-két olyan embert – legalább kollégát, de jobb esetben egy iparági szakértőt –, akik az adott területen értelmesen és érdekesen tudnak eszmét cserélni.
Hogy hogyan akarod csinálni, csak rajtad áll – mi például a hetente jelentkező podcasthez egész héten figyeljük a szaksajtót, gyűjtjük a témákat, ezekből hírt írunk, majd a beolvasás után szabadon beszélgetünk róluk. Te csinálhatsz teljesen szabad beszélgetést, de akár előre leszkriptelheted az egészet is.
Figyeld meg például a reggeli beszélgetőműsorokat: a profin levezényelt, de teljesen természetesnek tűnő beszélgetések titka az, hogy előre egyeztetik a témákat. Még azt is megbeszélik, hogy ki mikor mit vet fel, ki milyen álláspontot képvisel majd.
Az előkészület tehát lehet pár perc vagy pár óra is – ennél viszont több időt követel majd a vágás. Hogy pontosan mennyit, azt Viktortól érdeklődtem meg, hiszen a mi podcastjeinket ő vágja. Ez (feltéve, hogy rutinosan használod a vágóprogramot) a nyersanyag időtartamának úgy kétszerese, tehát 60 perc esetén kb. 120–150 perc munkát vesz igénybe.
Fogják-e hallgatni?
Magyar statisztikát sajnos nem találtam, de Kelvin Newman mutatott néhány amerikai számot arról, hogy miért érdemes podcastelni.
- A legsokatmondóbb, hogy az amerikaiak 25%-a (ez 67 millió embert jelent) minden hónapban hallgat podcastet, ami 14%-os növekedés a múlt évhez képest.
- Két év alatt összesen 40%-kal nőtt a minden hónapban podcastet hallgatók száma.
- A hallgatók több mint fele három (vagy még több) podcastet hallgat – hetente.
- Hatoduk hetente 6 (vagy még több) podcastet fogyaszt.
- És ha azt hinnéd, hogy a hosszú beszélgetéseket nem hallgatják végig: a hallgatók 85%-a azt állítja, hogy egy-egy adás egészét (vagy legalábbis nagy részét) mindig meghallgatja.
Nyilván a fiatalabb korosztályokat könnyebb megfogni az online audiotartalommal. (Forrás: Convince&Convert)
Azért olyan szerencsés formátum ez, mert lehetővé teszi, hogy más tevékenységek végzése közben fogyaszd. Vezetéshez, futáshoz (vagy edzőtermi kardióhoz), reggeli készülődéshez, takarításhoz és egy sor egyéb olyan mindennapi dologhoz jó társ, ami alatt legföljebb zenét hallgatna a közönséged (vagy semmit).
Többek között mi is azért kezdtünk el adásokat felvenni, mert a közönségünk jelezte, hogy imádják az itt megjelenő cikkeket, de sokszor nincs idejük elolvasni őket, ezért örülnének az olyan tartalomnak, amit például vezetés közben is lehet fogyasztani. Érthető igény, egyre kevesebb szabadidőnk van, a kikapcsolódás pedig nagyrészt a családdal, barátokkal és a párunkkal töltött időt jelenti, amelyből sokat elvesz az, ha olvasni kell.
Ezért hát töltsük meg az üresjáratokat audióval.
Most, hogy a hasznosságon túl vagyunk, lássuk, mi kell ahhoz, hogy el is kezdhess felvenni egy adást.
Nézzük a felszerelést
Íme néhány olyan setup, amelyek közül a büdzséd és szándékod függvényében kiválaszthatod a megfelelőt. Az ingyenestől indítva haladunk a több százezres felszerelés felé.
Először is pillants rá a No Such Thing as a Fish podcast egy felvételéről készült promóra:
Ez jól mutatja, milyen kevésre lesz szükséged – de másszunk bele a részletekbe.
Kezdőknek
A legegyszerűbb formátumhoz lényegében nem kell más, mint:
- Te magad
- Egy modern laptop
- A Quicktime Player
Egyedül kevésbé érdekes a műsor, a hangminőség is gyatra lesz, és a Quicktime csak egyben tudja felvenni az anyagot, tehát ne nagyon bakizz bele. De ha gyorsan és nagyon olcsón (ingyen) akarsz valami hallgathatót, akkor már ennyi is elég hozzá.
Mielőtt a perfekcionizmusod meggátolna: több száz ma már sikeres vlogger indult úgy, hogy krumplira rögzítettek (mind a kép, mind a hang rossz volt), mert csak azt tudták akkor megfizetni. Igen, maga Pewdiepie is tucatszám csinálta anno a filmes szemmel amatőr videókat. Mégis befutottak, mert a tartalom fontosabb, mint a forma.
Kerekasztal
- Kell néhány kolléga ésvagy szakértő
- Egy Blue Snowball mikrofon (25–30 000 forint)
- Az Audacity (0 forint)
Távoli interjú
Ha interjúznál, de az alanyod esetleg egy egészen másik földrészen tartózkodik.
- Te és az alany (az interjúkészítés fortélyairól itt olvashatsz)
- Egy RØDE Podcaster USB mikrofon (kb. 70 000 forint)
- A Zencastr (ingyenesen is használható, de elő is fizethetsz, ez kb. 7500 forint havonta és felhasználónként)
Ha komolyabban vennéd
- Kellesz te, no meg pár komolyan vehető (szak)ember
- RØDE Podcaster XLR mikrofonok (kb. 70 ezer forint darabja)
- Az Adobe Audition szoftver (10-20 000 forint felhasználónként havonta)
- Valamilyen XLR Mixer
Ha út közben podcastelnél
- Sennheiser SM58 mikron (kb. 35 000 forint darabja)
- Az Adobe Audition szoftver (10–20 000 forint felhasználónként havonta)
- Zoom H6 kézi hangrögzítő (130 000 forint)
És amit mi használunk
A Kontent Pubhoz egy RØDE kondenzátormikrofont ülünk körbe Zolival, Balázzsal, Viktorral és Bencével. A mikrofon előnye (és néha hátránya), hogy minden irányból nagyszerűen rögzíti a hangot – annyira, hogy néha percekig ülünk hülyén nézve egymást, mert csukott ablaknál, lehúzott redőnnyel, a hatodikon is tisztán hallható az adásban, ha elhúz egy mentő, ilyenkor pedig muszáj vágni (de néha benne hagyjuk, hogy atmoszférát teremtsen).
A rögzítéshez és a vágáshoz pedig Viktor Audacityt használ – ezt rendszerint valamelyik céges laptopon futtatjuk. Nem kell hozzá csúcsgép, leginkább az hasznos, ha az adás rögzítése közben nem fagy vagy áll le (ki gondolná).
...és csak nyugalom.
Az első 10 podcasted nem lesz jó. Kelvin is ezt mondja, de aki készített már hasonló műsort, az tudja, hogy időbe telik belerázódni. Ki kell tapasztalnod, hogyan működik a felszerelésed, hogy a résztvevők között milyen a csapatdinamika, hogy egyáltalán milyen témákat tudtok úgy megbeszélni, hogy abból valami érdekes tartalom legyen, amit a közönséged szívesen hallgat.
Nem kell neked feltétlenül több százezres felszerelés: nem árt ugyan egy jó mikrofon, de ennél fontosabb az, hogy milyen szobában ülsz. Lehetőleg olyat válassz, ahol nem vijjog az ablak alatt a mentő, nem járnak át rajta a kollégák és nem sír a szomszédban csecsemő. Vagy ha igen, tudd jól hangszigetelni (már a szobát, ne a csecsemőt).
Nem állunk itt meg természetesen, Viktor hamarosan jelentkezik egy haladó cikkel, amelyből megtudhatod, hogyan terjesztheted hatékonyan a podcasted, ha már belekezdtél, és hogyan szerezhetsz egyre több és több hallgatót.
Show More