Az olvasó figyelmének lekötéséhez több kiváló módszer is létezik, a storytellingen belül pedig a függő kérdés az egyik legizgalmasabb eszköz. Izgalmassága ellenére könnyű elrontani és nehéz megírni – de azért van ez a blog, hogy segítsen téged az írásban.

Hogy mi a függő kérdés és az miképp segíthet neked? Ezt mondjuk el ebben a cikkben; de jó, ha tudod, hogy az előző mondat épp az volt.

Építsd be a storytellinget a cikkeidbe

A 2017-es második Kontent-számában olvashatsz egy cikket arról, hogyan építheted be a cikkeidbe a storytellinget – 7 tippet közül az egyik maga a függő kérdés. Akkor még csupán szűk 1000 karakter szólt erről a módszerről, ezért úgy döntöttünk, hogy jobban kibontjuk azt a tudásanyagot, amit ott olvashattál.

A függő kérdés valójában egy drámaírói eszköz, ami nem az angol nyelvben használt indirect questions, hanem egy hatásvadász módszer, amelynek során az olvasó vagy néző figyelmének felkeltése és megtartása érdekében elnyújtod egy dramaturgiailag releváns kérdés megválaszolását.

Szerepe szerint továbblendíti a történetet, tehát leköti az olvasó (vagy néző) figyelmét, aki azért folytatja a tartalom fogyasztását, emrt tudni szeretné a választ. Függő kérdést a szövegírás kapcsán bárhol alkalmazhatsz, de a storytellinges pontok azok, ahol hatása a legtermészetesebb.

Általános példa: 10-ból 9 férfi nem tudja, hogy miért veszélyes a farzsebbe rakott telefon. Teljesen mindegy, hogy te a farzsebedbe rakod vagy sem, szeretnéd feloldani a példában látható információhiányt. Viszont jól látod: a függő kérdés nem azt jelenti, hogy kiteszed a kérdőjelet: a kérdés maga lehet kimondatlan is, az ugyanis a fogyasztó fejében realizálódik.

Ha kimondod, az így néz ki:

Storytellinges példa: az idézett Kontentben a lentebbi történetet vezettük fel példaként.

Péter az egyetem óta küzdött hátfájással, ami nem lehetett a véletlen műve, hiszen a nap 24 órájából 18-at ült végig tankönyvek és laptop fölé görnyedve. A férfi háta a diploma megszerzése után sem kapott kimenőt, hiszen ülőmunkája miatt kényelmetlen székekhez szögezték. Péter próbált tudomást sem venni a bajairól, és igyekezett még csak nem is gondolni a minden egyes napját megkeserítő fájdalomra.

A harmincharmadik születésnapján aztán ijesztő dolog történt [függő kérdés: de mi történt?]. A férfi ébredés után arra lett figyelmes, hogy szinte mozdulni sem tud a fájdalomtól, és hosszú percek kellettek, míg végül ki tudott kelni az ágyából. Kívülről talán mulatságosnak tűnt mindez, de Péter csak a nyilalló, egész testét görcsbe szorító fájdalomra tudott gondolni. Végül eszébe jutott valami, amiről korábban olvasott a hátfájással kapcsolatban [függő kérdés: mi jutott eszébe?]…

A függő kérdés mint írói eszköz

Egy jól megírt történet (jelenjen az meg a vásznon, papíron vagy kijelzőn) függő kérdések sorozatából áll, amelyekre mesteri módon adagolva érkeznek a válaszok. Észre sem vesszük fogyasztóként, milyen sokszor sétálunk bele ebbe a csapdába és milyen sokszor kerülünk hatása alá.

Az okosan adagolt válaszok a detektívtörténetek alapjai, felépítése röviden így történik:

1. A jól tágondolt és logikusan felépített történetet elindítod.
2. Egy ponton kérdéssel felérő csavart alkalmazol, amivel hatsz a fogyasztó érzelmeire („Na, most vajon mi lesz?”).
3. A kérdésre adott választ eltolod (vagy akár annak megválaszolását a fogyasztóra bízod, bár ezt a szövegírásban tilos alkalmazni, legfeljebb szórakoztató tartalmakban).

A módszer alapja az úgynevezett expo/pay-off módszer, amiről már mi is írtunk:

Expo és pay-off, így hívja a forgatókönyvírás, amikor exponálsz egy információt, hogy később azt lecsaphasd.

A függő kérdés nagy előnye egyúttal annak hátránya is: mivel az olvasó kíváncsiságára alapoz, ezért hatása rövidebb idejű és a válaszadást nem lehet sokáig húzni, egy idő után ugyanis ki kell elégíteni ezt kíváncsiságot, máskülönben az érdeklődés automatikusan lecsökken (irrelevánssá válik a fogyasztó szemében).

A függő kérdés célja egyértelmű, használatához persze nem árt némi tudatosság és kreativitás, de mint minden hasonló dolognak, úgy ennek az írói eszköznek is van receptje.

Tanulj a dráma mestereitől: a hook és a cliffhanger

Ahhoz, hogy ezt a receptet még jobban megértsük, nézzük meg a függő kérdések két „intézményesült” (külön létjogosultsággal és szereppel bíró) változatát, a hookot és a cliffhangert.

Hooknak a történetek kezdetén alkalmazott függő kérdést hívjuk, amivel az író berántja az olvasót.

Cliffhanger a neve a periodikus tartalmak (sorozatok) végén alkalmazott eszköznek, mellyel elérhető, hogy a fogyasztó várja a folytatást.

Mindkettő a függő kérdésekre épül és pontosan tudjuk, hogy mikor és miért alakultak ki.

A hook az MTV-generáció miatt született, amelynél már drasztikusan lecsökkent a fenntartott koncentráció időtartama. A generáció tagjai már nem olyan türelmesek, hogy kivárják egy cselekmény lassú alakulását. Azonnal izgalmat és tétet akarnak, azonnal látni akarják, mire számíthatnak a fogyasztás során. Nem szabad összekeverni a cold opennel, ami a sorozatok esetében egyfajta felvezetés és szitkomoknál inkább a hangulat megalapozása, semmint egy függő kérdés feltétele.

A cliffhanger ezzel szemben Az Ezeregyéjszaka meséihez kötődik, a történetet szerintem mind ismerjük: Sahrijár szultán korábbi felesége hűtlensége miatt minden nap elvesz egy szüzet, akit aztán a nászéjszaka után kivégeztet. Végül egy vezér lánya, Seherezádé ajánlkozik fel, aki azonban tudja a receptet, mivel maradhat életben: a nászéjszakán elmond egy mesét, csakhogy azt nem fejezi be, így kényszerítve arra a kíváncsi szultánt, hogy életben tartsa őt. Minden mese minden egyes éjszaka egy-egy cliffhangerrel zárul, a szultán ezért nem öli meg Seherezádét.

Mint dramaturgiai eszköz a cliffhanger a viktoriánus korban kapott jelentős szerepet, újjászületését pedig Charles Dickensnek köszönhetjük, aki úttörője volt a folytatásos írásnak. A „Pickwick Klub” című könyve annak teljes (egybefűzött) kiadása előtt egy havi folytatásokban megjelenő mű volt, amelynek utolsó része 40 ezer példányban kelt el. Bizonyítva a módszer helyességét és létjogát az „Ódon ritkaságok boltja” és a „Barnaby Rudge” című regényei is havi folytatásokban jelentek meg, mielőtt kiadták volna azokat könyv formájában – és Dickens mindegyiknél használta a cliffhangert.

Az írói eszköz viszont Thomas Hardy hasonlóan készülő sorozata alapján kapta a nevét, amelynek főhőse egy sziklán lógott a záró jelenetben, a feltett kérdésre pedig a szerző nem oldotta fel a választ („Na, most vajon mi lesz?”).

Mitől lesz egy függő kérdés erőteljes?