„Are there any Hungarians on Steemit?” – hangzik el a kérdés, és a kérdés bizony releváns. A Steemit a Magyarországon kevésbé ismert eszközök közé tartozik, és bár a blogszolgáltató közösségi médiás lábnyoma nem valami nagy (csupán 11 ezer lájk a Facebookon), a felületet nagyjából 170 ezren használják világszerte.
Magyar nyelvű részletes ismertetője nincs is: a Steemitről nem nagyon írnak a hazai portálok, és ha szóba kerül, akkor is inkább más témák vonatkozásában. Tavaly júliusban például amiatt foglalkozott velük a magyar sajtó, hogy hekkertámadás érte a weboldalukat, és bár a szervereket nem sikerült feltörni, a Steemit egy hagyományos négyszintű belépési rendszert vezetett be az akció után.
Tüzetesebb vizsgálat után úgy gondoltuk, hogy egy ilyen innovatív megoldásról illendő írnunk egy combosabb összefoglalót. A kérdés amúgy ez: lehet-e a Steemit a jövő tartalommarketinges eszköze? Nézzük!
Mit tud és nyújt a Steemit?
A Steemit egy ingyenes közösségi hírterjesztő platform (Qué? Mindjárt elmagyarázzuk!), amit 2016 márciusában alapított két fiatalember, Ned Scott és Dan Larimer. Tessék, ez a válasz arra, hogy miért nem hallottál még nagy eséllyel a Steemitről, és hogy miért nincs akkora lecsapódása hazánkban. Egy nagyon friss, már-már ropogós kezdeményezésről beszélgetünk.
Így néz ki a főoldal:
Nem valami színes, és a logó alatt ott a bétajelzés is.
A Steemiten szöveges (tetszőleges hosszúságú) posztokat hozhatsz létre, a posztokhoz képet tölthetsz fel, sőt, videó is beágyazható, valamint lehet hozzá kommentelni, és a cikkek megoszthatók egyéb közösségimédia-felületeken is.
Social news community, ahogy angolul mondják, a koncepció pedig rém egyszerű: adj elég hatalmat a Steemit-felhasználóknak, hogy létrehozhassank és gondozhassanak tartalmakat, cserébe pedig részesedést kapnak a pénzből. Egy év alatt a felület majd' 200 ezer felhasználót vonzott be, pedig az információ terjesztését itt kriptopénzzel (STEEM-mel) honorálják.
A Steemit tehát egy blogszolgáltató, ami leginkább a Redditre hasonlít – azzal a különbséggel, hogy a szöveges tartalmakat elosztott adatbázisban mentik (blockchain). Hogy mi ennek az előnye? Az, hogy a folyamatosan növekvő, adatblokkokból álló listával kizárható a hamisítás és módosítás.
A Reddithez hasonlít, de annál azért szebb...
A blokklánc-technológiáról leginkább a pénzügyi tranzakciók kapcsán hallhattál, de arról hamar kiderült az elmúlt hónapok során, hogy sok más iparágat is forradalmasíthat. A megoldás ugyanis azt teszi lehetővé, hogy bármilyen értéket átruházhassunk harmadik fél közreműködése nélkül, azonnal és megbízhatóan. Pénzügyi tranzakciók esetében például kriptovaluták cseréje történhet meg banki felügyelet (vagyis a bizonyos harmadik fél) nélkül.
A blockchain a Steemit esetében lehetővé teszi kommentek és posztok honorálását a felhasználók által, mégpedig kriptovalutában. A STEEM amúgy jelenleg 22. a kriptovaluták rangsorában (több mint 600 konkurense van, lásd itt), 1 Steem most 1,27 amerikai dollárt ér, és jelenleg 238 millió STEEM kering a neten.
Nézzük a Steem blogfelületét
A Steemit lényegében népszerűségi versenyt indított az oldalára kirakott tartalmak között, és ebben tényleg a Reddithez hasonlít (vagy bizonyos fokig a Facebookhoz). Minél nagyobb ugyanis a bejegyzésaktivitás, annál jobb helyzetbe kerül az adott anyag, hiszen annál jobb eséllyel kerül az be a hírfolyamokba, amelyek lehetnek:
- New (az újak)
- Hot (a legizgalmasabbak)
- Trending (a legtrendibb, legnépszerűbb)
- Promoted (szponzorált)
Ha a Steemitre kattintasz, automatikusan a Trending rész töltődik be, de jobb oldalt a különböző címkéket is megjeleníti a weboldal, így ezek alapján is keresgélhetsz a különböző cikkek között.
Amitől különlegessé válik ez a felület: az olvasók és az írók is részesedést kaphatnak az interakció után (minősítés, kommentelés), ez pedig azt teszi lehetővé, hogy úgy írjunk és úgy fogyasszunk tartalmakat, ahogyan eddig még sose. Íróként bármilyen tartalmat létrehozhatsz (van vicces, utazós, egészséggel kapcsolatos vagy épp politikai szekció), de a platform jelenleg – újszerűsége, a magyar nyelv hiánya okán – inkább az angol nyelven publikálóknak lehet igazán érdekes. Még...
Így néz ki, ha egy cikkre kattintasz. Jól kiemelt cím, nagy kép, keskeny középre rendezés. Legörgetve a cikk végére pedig ezt látjuk:
A különleges rendszer egyik legnagyobb előnye, hogy minél népszerűbb az adott poszt, annál több jutalmat kapnak az azt minősítő, ahhoz kommentelő olvasók, és ugyanez igaz a szerzőkre is. Vagyis jó cikkekre kell voksolni, jó cikket kell írni, ez az egész alapja; ellentétben pedig más felületekkel, itt az olvasóknak közvetlen ráhatása van a honorálásra.
A jutalom (jutalék?) így oszlik fel:
- 50% megy a szerzőhöz,
- 50%-ot pedig felosztanak a szerző, a kurátorok és a kommentelők/minősítők között
Vagyis a Steemit tökéletes platform azoknak, akik a minőségi tartalmakban hisznek, neked pedig érdemes elgondolkodni a csatlakozáson, ha:
- tudsz és akarsz angolul publikálni
- hiszel az innovatív megoldásokban
- örülsz, ha ezt honorálják az olvasók (igaz, kriptovalutában)
- szakértője vagy egy adott területnek, és arról releváns információkat tudsz adni az olvasóknak (minél több infó, minél jobb anyag, annál több és jobb minősítés)
A Steemiten való megjelenés bárki számára nyitott, hiszen a felület nemcsak ingyenes (még), de a publikálható témák terén sincs megkötés, vagyis egyaránt írhatnak ide a szivattyúspecialisták, a duguláselhárítók, a travelbloggerek, a receptmegosztók vagy a bármiről szívesen szakmázók.
Külön tipp: magánzóként kihagyhatatlan lehetőség, hiszen egy ilyen környezetben szépen felépítheted a saját brandedet.
Még egy érdekesség:
Az a célod, hogy csak úgy regelsz az oldalra, és kattintgatsz mindenre, mert ettől majd biztosan meggazdagodsz? Ne tedd! A voting powernek köszönhetően a rendszer ugyanis intelligensen kezeli azt, ahogy minősítesz:
- Naponta 20 upvote-ot érdemes adni (a kurációs jutalmad minden egyes minősítéssel csökken egy 5 napos ciklusban)
- Ha a minősítést egy cikkre való azonnali kattintás után adod, akkor 99,94%-a a kurációs jutalomnak a szerzőhöz megy. 15 perccel később már a fentebb írt 50%-on osztozkodtok, vagyis igen, el kell olvasni a cikket. Vagy bámulni a monitort, nekünk mindegy.
- Az ideális szituáció a következő: 30 perces tartalomkurátori jelenlét az adott posztnál. Papíron.
A tartalommarketingesek legújabb eszköze?
A Steemit új fiú a közösségimédia-felületek között, de a szakértők nagy jövőt jósolnak neki. A kezdeti gyors és gigászi (rövid idő alatt +1000%-os) robbanás után a lendület természetesen egy kicsit visszaesett, de még így is folyamatos a bővülés. Sok oldal szeretné elmondani azt, amit a Steemit megtehet, vagyis hogy 2017 végére a mostani kalkulációk szerint le fogja hagyni a következő honlapokat:
- MSNBC.com
- InfoWars
- Bitcoin.com és Bitcoin.org (együtt)
- TheBlaze.com
- LocalBitcoins.com
- Alexa.com
Az Alexa.com rangsora szerint a Steemit globálisan a 2785., az Egyesült Államokban pedig az 1414. helyen áll. Ennél is érdekesebb a görbe, amiből a népszerűség változására következtethetünk:
Csak viszonyításképp: globálisan a 12 éve alapított Reddit a 8., az Index.hu az 1638., az Origo.hu a 3757., a blog.hu a 4244., az Idokep.hu pedig a 4643. helyen tanyázik. Jól látható, hogy az újonnan berobbant felület egyedülálló lehetőségeket tartogat a tartalomelőállítók számára, és erre a vonatra érdemes az elsők között felülni.
Persze ehhez az kell, hogy a tartalomelőállítók is átérezzék saját felelősségüket: csak akkor tudja magát hosszabb távon bebiztosítani a Steemit, ha a szerzők minőségi tartalmakat készítenek, hiszen az olvasók tartósan ezek miatt maradnak az oldalon, és maga a rendszer is csak így tartható fenn az elkövetkező években.
Hogyan hozhatsz létre Steemit-fiókot?
Relatíve egyszerűen, szerencsére.
Regisztráció során egy felhasználónevet kell megadnod, a kép, ami ekkor fogadott, lenyűgözött a maga egyszerűségével:
A folytatásban egy e-mail-címet és egy telefonszámot kérnek, mind a kettőt meg kell erősíteni (a telefonszámot SMS-ben kapott kóddal), és hogy átérezzük a helyzet komolyságát, a sikeres regisztrációt követően leírják: „You'll be among the earliest members of the Steemit community!” Hurrá!
Persze ez még nem jelenti azt, hogy minden oké, és hogy készen vagy, hiszen a regisztrációdat még ellenőrzik, és amilyen gyorsan csak lehet, megerősítik azt. Csak ezt követően válsz teljes értékű Steemit-taggá.
Mire figyelj tartalomelőállítóként?
Avagy tippek és trükkök egész sora következik.
A Steemit kapcsán viszont mondjuk el azt, amit a Pinterest-cikknél kihagytunk, pedig szó volt róla a kommentszekcióban: ez is egy olyan marketingeszköz, ami önmagában nem elég, ettől még nem mondhatod el, hogy #mertjoamarketingunk. Ha viszont beépíted a marketingfolyamatok közé, sokat nyerhetsz vele, és mondunk is néhány dolgot, hogyan.
- Cikkírás tekintetében nincs változás. Ugyanazokat a szabályokat kell betartanod: ügyelj a headline-ra és a leadre (legyenek megnyerők, de hát erről rengeteget írtunk már). A jó cím segít a leginkább, hogy bejuss a Trending szekcióba, de a cím mellett a lead első 100-110 karaktere is látszódik a hírfolyamban, tehát fontos, hogy izgalmasan kezdj egy cikket.
- Kategorizáld a cikket keresőbarát címkékkel (travel, food, funny stb.). A cikk elkészítésekor ügyelj a következő alapszabályra, ez a Steemiten tényleg fontos: minőség > mennyiség.
- Ügyelj a kommentszekcióra. Még hangsúlyosabban, mint máshol. Bátorítsd az olvasókat a kommentelésre, majd reagálj a visszajelzésekre, hogy az egészből egy izgalmas beszélgetés alakulhasson ki. Ez segít, hogy bekerülj a Trending szekcióba, és hogy még többen kattintsanak a cikkedre.
- A CTA ebben az esetben sem mellékes, csak itt kommentelésre vagy minősítésre (upvote-ra) kell kérned az olvasóidat a cikk végén.
- Terjeszd a cikket más felületeken is, és ne csak a Steemit-olvasókra hagyatkozz. Ha van Facebook-oldalad, akkor posztold be a linket, és kérd meg a követőidet, hogy olvassák el és minősítsék az anyagot.
- Használj képeket, videókat, ábrákat (grafikonokat). Ezek a vizuális szemléltetők ugyanolyan fontosak a Steemiten, mint bármelyik más felületen. Különösen érdekes tapasztalat a következő pont:
- Ágyazd be bátran az egyik videódat a YouTube-ról, és készíts hozzá pár soros ismertetőt. Ezáltal nemcsak a YouTube-megtekintések számát növelheted egy új platformon, de STEEM-et (pénzt) is kereshetsz.
- Próbáld ki a szponzorált bejegyzés lehetőségét. Ezzel még több olvasót érhetsz el.
- Mit mondanak a szakik: hányszor érdemes posztolni egy nap? Négyszer. Ha te napi egy cikket kiraksz, mi már akkor büszkék leszünk rád.
- A Steemit egy közösségimédia-felület, tehát fontos a közösségépítés, a kapcsolatépítés. Építsd fel magad, ismertesd meg a felhasználóneved a többiekkel, hogy amikor később cikket írsz és publikálsz, akkor a cím mellett ez is számítson (és kattintást generáljon).
+1 tipp: Készíts bemutatkozást, hiszen saját név helyett itt a cikkeknél a felhasználóneved jelenik meg. Ha viszont egy cikknél ráhúzzák az egeret a szerző felhasználónevére, akkor megjelenik egy rövid bemutatkozás. Íme:
Hogy érzed? Kedvet kaptál arra, hogy kipróbáld a Steemitet? Reméljük, ez a cikk és ez a néhány tipp megadja a kezdőlökést. Szokásunkhoz híven egyet kérünk: ha regelsz, cikket írsz, publikálsz, eredményeket érsz el, akkor oszd meg velünk.
Show More