Amikor ezt a cikket írom, kint farkasordító decemberi hideg van, én pedig a forró radiátor mellett görnyedek egy bögre forró fekete bodzateát szürcsölgetve. És egyre csak ez a mondat jár a fejemben: „A Privet Drive 4. szám alatt lakó Dursley úr és neje büszkén állíthatták, hogy köszönik szépen, ők tökéletesen normálisak.”

Feltételezem, tudod, melyik klasszikus regény első mondatát idéztem. J. K. Rowling ezzel a mondattal nyitja a később világsikerre törő Harry Potter-regénysorozatot, amely hét könyvéből megközelítőleg 500 millió példányt adtak el világszerte – ez azért meg(teszlek)süvegelendő teljesítmény, nemde?

Ízlelgetem ezt a felütést, majd vadul kutatni kezdek az emlékeim között, hogy felidézzem a kedvenc első mondataimat. Erre jutottam:

• „Sokáig korán feküdtem le.” (Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában I. Swan)
• „Mr. Jones, a Major gazdája, bezárta éjszakára a tyúkólakat, de már olyan részeg volt, hogy a szellőzőlyukakat nem jutott eszébe elzárni.” (George Orwell: Állatfarm)
• „A vonaton még nem volt semmi baj.” (Szerb Antal: Utas és holdvilág)
• „A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.” (Lev Tolsztoj: Anna Karenina)

Ezek egytől egyig olyan kezdőmondatok, amelyek garanciaként szolgáltak arra, hogy megéri elolvasni a hozzájuk kapcsolódó teljes regényt. (Valljuk be, Proust esetében ez tényleg kemény dió, hiszen Rowlinghoz hasonlóan terjedelmében is komoly Az eltűnt idő nyomában, de a brit írónő művével ellentétben még megemészteni sem könnyű.)

És ahogy ezeket a kezdősorokat ízlelgettem, azon kezdtem gondolkodni, hogy én milyen technikákkal nyitok egy szöveget.

Milyennek képzelik a kreatívokat (és milyenek valójában)?

Már gyerekkoromban is a „kreatív” jelzővel illetett a környezetem. A grafomániámról már tizenévesen számot adtam – talán nem is meglepő, hogy szövegíró lettem. Akkoriban még én is bevettem, amit a címke tulajdonosairól állítottak: szétszórt, furcsa, pontatlan, de rendkívül egyedi, ötletei pedig egyenesen lenyűgözők.

Azóta persze már tudom, hogy a legtöbb sztereotípiához hasonlóan ez is csak részigazságokat tartalmaz. (Erről egyébként érintőlegesen Balázs is írt már korábban.)

Sokan azt képzelik, ha kreatív vagy, biztosan kisujjból rázol ki szövegeket, és nem jelent gondot, hogy például hogyan zárd le a hírleveled vagy éppen hogyan kezdj el egy szöveget, legyen szó bármilyen anyagról.

Mielőtt marketingszöveg-író lettem, dalszövegeket, verseket és prózát is írtam – némelyikkel még pályázatot is nyertem. Ezt nem dicsekvésképpen írom most le, hanem azért, hogy tisztázzam: írni nehéz.

Néhány szóban a writer’s blockról

Charles Bukowski szerint a writer’s blockról (írói válságról) írni még mindig jobb, mint egyáltalán nem írni. Jodi Picoult egészen másként vélekedik erről. Szerinte ilyen akadály nem is létezik. Azt mondja, aki writer’s blockban szenved, annak egyszerűen csak túl sok ideje van.

Ha rendszeresen dolgozol szövegekkel, biztosan találkoztál már a bénító semmivel, ami időnként átveszi az uralmat az agyad alkotó szegmensei felett.

A writer’s block legáltalánosabb okai a következők:

• Félsz attól, hogy az ötleteid a fejedből kiszabadulva már nem tűnnek majd annyira megnyerőnek, és inkább elkerülnéd az esetleges kritikákat;
• Olykor a túltervezettség megöli a kivitelezést, és éppen azért nem jutsz el az írásig, mert a megfelelő pillanatra vársz vagy úgy érzed, még nincs elég infód az anyag megírásához.

Ilyen esetekben ráadásul azzal nyugtatod magad, hogy „még nincs itt az ideje a megvalósításnak, az ötletek még nem értek meg a fejemben.”

De mégis hogyan számolhatsz le az írói válsággal?

Semmiképpen sem úgy, hogy a megfelelő pillanatra vagy az ihletre vársz. Ilyen ugyanis nem létezik. A halogatás mellett pedig messziről kerüld az önsajnálatot is. Könnyű abba a hibába esni, hogy egy pillanatnyi megakadás miatt kétségbe vonjuk saját képességeinket, ez azonban súlyos gondolati tévesztés. Tudom, hogy számtalanszor fordul meg a fejedben ilyenkor, hogy bekapcsolod a televíziót, esetleg elolvasol néhány érdekes cikket, de ezekkel csak rontasz a helyzeten, mert elterelik a témáról a figyelmed, ráadásul tengernyi időt emésztenek fel.

És a legfontosabb: ne gyárts kifogásokat!

Helyette inkább sétálj egyet, esetleg menj el futni. Kapcsolj zenét, tarts egyszemélyes brainstormingot a témával kapcsolatban vagy kezdj el szabadon írni. Segíthet még, ha megszabadulsz a zavaró tényezőktől. Ha például egy zsúfolt irodában vagy, vonulj el egy olyan helyiségbe, ahol nyugi van. Ha nekem beválik, neked is be fog.

És még valami. Egyes kreatívok szerint ugyanúgy rendelkezünk írói ciklusokkal, ahogyan alvásciklusokkal is. Próbáld megfigyelni, mely napszakokban nem megy az írás, és ha ismétlődést vélsz felfedezni a mintában, talán megtaláltad a mumust – én például reggel 6-tól egészen délután 2-ig tudok írni, utána csak maszatolok, ezért ilyenkor jellemzően más jellegű feladatokat végzek, például Kontent Pubot rögzítek vagy vágok, esetleg szakirodalmat olvasok.

Van azonban még egy oka a writer’s blocknak, amiről eddig nem beszéltem: nem bírsz a kezdősorokkal. Bizony, pontosan tudom, mennyire nehéz elkezdeni egy szöveget. Nem azért, mert időnként megfigyellek munka közben, hanem azért, mert sokszor ugyanazt élem át, amit te.

Van viszont egy jó hírem, a fizikának van válasza a problémádra. Legalábbis néhányan azt állítják, Newton törvényeit a produktivitásodra is értelmezheted. Ennek alapján pedig a kezedben van a writer’s block legyőzésének titka: csak el kell kezdened.

„Csak.”

Minden kezdet nehéz

Azt már tudod, hogyan írj jó alcímeket, és a főcímekkel sincs gond.

Viszont félsz attól, hogy a remekül megírt címsoraiddal megnyert figyelmet elveszíted a kezdőmondatok csatájában.

Ha valaha néztél Jóbarátokat, biztosan emlékszel arra, hogy Ross hogyan tétovázott évadokon át, amíg egyértelmű lépést nem tett Rachel felé. Valahogy így tudom elképzelni azt is, amikor keselyű módjára kerülgeted a laptopod, lefőzől még egy kávét, elmosol néhány poharat, felhívsz egy régi barátot és játszol egy kicsit a macskával, mert belül azt érzed, képtelen vagy írni.

Pedig képes vagy rá. És most meg is mutatom, hogyan.

6 tipp, hogy első nekifutásra legyűrd a kezdősorokat

A kérdés így hangzik: te hogyan írsz?

Ha gondolod, egyszer bejöhetsz az irodába és megfigyelheted, hogyan dolgozik a kampányainkon Balázs, hogyan ír Enikő, miként ötletel Marci. (Sőt a jellemzően otthonról dolgozó Nórit és Anitát is meglátogathatod, ha ők is belemennek.) Egyvalami biztos: valószínűleg el tudsz lesni egy-két praktikát, de képtelen leszel egy az egyben átvenni valaki írási mechanizmusait.

Ennek ellenére tudok neked mutatni 6 módszert, amivel áthidalhatod a kezdősorok okozta nehézségeket.

1. Tudsz kérdezni?

Erre a kérdésre a legtöbben rávágják, hogy igen, de élésben már kevésbé vagyunk ebben biztosak.

Kérdéssel nyitni egy szöveget bevált retorikai eszköz. A retorikai (vagy szónoki) kérdést az különbözteti meg a hagyományos kérdéstől, hogy nem valódi tudásalkotó célzattal hangzik el, szintaktikai szempontból pedig nem eldöntendő, kiegészítendő, választó, illetve nyitott kérdésként értelmezhető – olvashatjuk Kugler Nóra tanulmányát a Keszler Borbála által szerkesztett Magyar grammatika című könyvének mondattannal foglalkozó fejezetében.

A nem valódi kérdéseknek 4 alfaját különböztetjük meg, az interrogatiót, a subiectiót, a dubitatiót, illetve a communicatiót. Számodra az interrogatio, azaz a retorikai kérdések csoportja érdekes: a retorikai kérdés figyelemirányító eszköz, mellyel egy témát úgy vetsz fel, hogy kicsit bevonod az olvasódat is. Ha szeretnél olvasni róluk egy remek tanulmányi cikket, íme, ha azonban ezt az időt inkább írással töltenéd, ugorjunk is a második pontra.

2. Használj metaforát, hasonlatot vagy analógiát

Képzelj el egy pontot Párizs felett, ahonnan minden látnivaló eléd tárul, és nem kell egyenként – idegenvezető segítségével – bejárnod az utcákat, ha meg akarod ismerni a várost: ez a pont az analógia kilátója.

Erről a pontról sem akarok litániákat zengeni – többek között azért, mert Balázs részben már megtette helyettem ebben a cikkben –, de néhány szóban érdemes beszélnünk róla. Ha rendszeresen olvasod a cikkeinket, tisztában vagy vele, hogy az analógia, a hasonlat és a metafora a legjobb eszközök arra, hogy egyetlen mondattal történetet mesélj.

Ha szeretnéd akció közben is látni az analógiát és társait, olvasd el még egyszer ennek a pontnak a kezdőmondatát.

3. Kezdj egy anekdotával vagy idézettel

Emlékszel, hogyan nyitottam meg ezt a cikket? Segítek: [a]mikor ezt a cikket írom, kint farkasordító decemberi hideg van, én pedig a forró radiátor mellett görnyedek egy bögre forró fekete bodzateát szürcsölgetve. És egyre csak ez a mondat jár a fejemben: „A Privet Drive 4. szám alatt lakó Dursley úr és neje büszkén állíthatták, hogy köszönik szépen, ők tökéletesen normálisak.”

Mesélj el egy rövid történetet, amivel az olvasóid azonosulni tudnak (azonos problématudat, vicces szituáció, drámai fordulatok stb.), majd hozd kontextusba az kifejtendő témával.

„Bölcsészhallgatóként talán egy kicsit többet nyúztak már a nyelvhelyesség, a stilisztika, valamint a retorikai tárgyakkal, mint a legtöbb marketingest.” Ez a Kontent V/3. számába írt, Nyelvészet a reklámban című cikkem felütése – előfizetőként neked is lehetőséged van elolvasni.

Azt hiszem, az említett példák alapján pontosan tudod, mire gondolok.

4. Mit látsz, ha a témádra gondolsz és lehunyod a szemed?

A szövegíró egyik legerősebb képessége a befogadó képzeletére gyakorolt hatás. Ha kávéról írsz, kísérd be az olvasód a konyhába, ahol a frissen pörkölt kávé illatát érezheti és hallhatja a nagyi kotyogós kávéfőzőjének hangját, miközben a macska hízelegve dörgölődzik a lábszárához.

A kellő hatás eléréséhez használd a „képzeld el”, „gondolj bele”, „emlékszel, amikor …” felütéseket.

5. Tégy egy erős állítást (ésvagy ígéretet) a témával kapcsolatban

Korábban már linkeltem neked Balázs cikkét, most azonban újra megteszem. Az ebben olvasható felütés ugyanis iskolapéldája annak, hogy tudod a jó főcím után is fenntartani az olvasód érdeklődését egy erős állítással vagy ígérettel.

„Ezzel a cikkel forintmilliókat fogsz keresni” – kezdődik a cikk, amellyel rögtön lerak az értelmezés asztalára egy olyan erős kijelentést, amitől annak rögtön megreccsen a lába, és ha ez még önmagában nem lenne elég, az állítás magában foglal egy kecsegtető ígéretet is.

6. Dobj be egy statisztikát

Imádjuk a statisztikákat. Te is, én is. És ebben az olvasóid sem különböznek tőlünk.

Ha van egy érdekes kutatási eredmény, amely a témádról szól, olykor megéri azzal nyitnod a szöveged – ha pedig ez a kutatás saját, még inkább.

Arra azonban mindenképpen figyelj, hogy a számadatok valóban a témád kibontását szolgálják, semmiképpen ne legyenek öncélúak. Fontos továbbá, hogy érdekesek legyenek, unalmas statisztikai adatokkal ugyanis tele a padlás.

Kezdj valamit a számokkal (és ez a legfontosabb). Vonj le belőlük következtetéseket, esetleg hívd fel a figyelmet a statisztikai tévedések lehetőségére, tehetsz bármit, csak hangoztasd a nézőpontod, különben az egész vajmi keveset ér. A témában laikust és a szakembert (többek közt) az különbözteti meg, hogy utóbbi a statisztikákat érdemben tudja értelmezni, narratívát pakol mögé, kontextusba ágyazza és megmutatja, hogy az adott számadat a te kampányod esetében mit jelenthet.

Zárjuk a cikket úgy, ahogy elkezdtük

Ha megtaláltad a megfelelő nyitást, fordíts kellő mértékű figyelmet a szöveg lezárására. Most nem kezdem el ecsetelni, hogyan zárhatsz le jól egy szöveget – ez egy következő cikk témája lesz –, de elárulom, mi az én kedvenc módszerem.

Nem tudok ellenállni a keretes szerkesztésnek. A lezárás egyik legjobb módja, ha visszanyúlsz a nyitáshoz és a konklúziókkal együtt újra helyzetbe hozod. Ezt megteheted úgy is, hogy szóról szóra megismétled az első paragrafust vagy mondatot, de úgy is, hogy kiegészíted valamivel, esetleg csak a fő gondolati szálat tartod meg.

Remélem, ez a cikk megadta a kezdőlökést egy ütős nyitás megírásához. Az pedig külön örömmel töltene el, ha megmutatnád, milyen kezdősorokat írtál, esetleg beszélhetünk is róla.