Építsd fel a saját AI-csapatod egy nap alatt Marveen Workshop, júl. 30., CEU. Jelentkezz
Foglalj tanácsadást
T&C2019

„Amíg te nem csinálod, addig bármilyen piacon megverlek” – a Traffic & Conversion 2. napja

Írta Jasik Szabolcs 17 perc olvasás
Minden cikket valódi szakember írta, nem AI.

Ha mindenképpen egy mondatban kéne összefoglaljam az idei Traffic & Conversion Summitet, azt mondanám: semmi sem az, aminek látszik – vagy inkább kevés dolgot látunk úgy, ahogy kellene.

Ez így ködös, tudom. Hadd pontosítsak.

Ryan Deiss múlttemető jóslattal nyitotta az idei T&C-t, miszerint a marketing, ahogyan ma ismerjük, hamarosan véget ér. Laura Belgray szerint pedig a hatékony hírlevél titka a flawsome írásmód. (A flawsome egy angol szójáték [flaw+awesome], mely arra utal, hogy a hibáiddal együtt vagy fantasztikus.)

Ebben a tekintetben pedig a második nap sem okozott csalódást. Az előadók egymás után világítottak rá olyan nézőpontokra, ahonnan a korábban ismert marketingvilág egy teljesen új arcát mutatja.

Nem is annyira új az új tartalomgépezet?

A legnagyobb izgalommal talán Tucker Max The New Content Machine című előadására ültem be. Tartalommarketingesként ez talán nem is akkora meglepetés. Nem úgy Tucker entrée-ja, miszerint az új tartalomgépezet: a könyv.

Majd hozzáteszi, hogy mielőtt bárki is paradicsommal dobálná őt a kijelentéséért, gondoljunk csak a T&C előadóinak névsorára. Brendon Burchard, Dean Graziosi, Richard Branson, vagy éppen Rachel Hollis. Mindegyikük jegyzett már egy-egy bestsellert. A probléma tehát nem a könyvvel van. Nem az a gond, hogy ez a műfaj túl régi lenne.

De akkor mi a gond?

Hogy a legtöbb könyv ócska. A legtöbben ugyanis koncepció nélküli, összeollózott cikkekből írnak könyveket, amelyek borítói ráadásul a legzsúfoltabb reklámplakátok sötét korát idézik. És ezt nem én mondom, hanem Tucker Max több mint 1000 kiadott könyvvel a háta mögött.

Most biztosan felmerül benned a kérdés, hogy mégis hogyan lehet tartalomgépezetként tekinteni egy könyvre, amit egyszer megírtál és kiadtál? Hogy robog végig egy nyomtatott lapkupac a még betakarításra váró leadek termőföldjén?

A titok a könyvkészítés 5 fázisában rejlik:

  1. kutatás
  2. írás
  3. publikálás
  4. marketing
  5. örökzöld

Mindegyik folyamat saját tartalomgyártási folyamatokkal rendelkezik, amelyek lehetőséget adnak számodra, hogy kommunikálj a közösségeddel, illetve szerethető és értékes tartalmakat ossz meg velük.

A kutatási fázisban például címeket és témákat tesztelhetsz Facebookon, LinkedInen, Instagramon vagy épp egy általad készített felmérésben. Az írás során a sztorit érdemes tesztelned. Megoszthatsz néhány bekezdést a készülő könyvből – ezzel mintegy promózva az anyagot, ráadásul értékes visszajelzéseket kapsz, az új tartalmaid pedig gombaként szaporodnak.

Az előrendelői fázisban a rendelési folyamatokról, illetve az írás során tapasztalt nehézségekről éri meg kommunikálnod. Fontos, hogy utóbbi esetén ne magadról beszélj, hanem olyan problémákról, amelyekkel a közösséged akkor találkozhat, amikor a saját könyvét szeretné megírni – mert titkon a legtöbben szeretnének.

Ezt követően népszerűsítened kell a könyvedet. Ingyenesen elérhető részleteket, hanganyagokat, illetve nyereményjátékokat kell közzétenned. Végül pedig az extra tartalmak betakarítása következik, amely során fejezeteket dolgozol át, majd újra kiadod a könyvet – ez történik most épp Kádár Timi könyvével –, vagy éppen revideálod néhány korábbi állításod, amelyet kiegészítésként adsz hozzá a könyved második kiadásához – ezt Stephen Hawking is megtette Az idő rövid történetével.

A tanulság: ideje könyvet írnod.

Minden csatornán vidám a műsor

Egy teljes stáb dolgozik azon, hogy elhozzuk neked a T&C-ről mindazt, amit a magyar piacon érdemes megvalósítani. Az alábbi Facebook-posztunkat is olvasd el:

7+1 dolog, amit mindenképpen a homlokodra kell írnod

Hook, story, close.

Dean Graziosi milliós eladásokat produkált bestsellereivel, a T&C 2. napján pedig arról beszél, hogyan legyél sikeres, és hogyan készíts olyan videós hirdetéseket, amelyek valóban hoznak a konyhára.

A titok szerinte egyszerű: szeresd, amit csinálsz – még ne akadj ki, nem a szokásos bullshit jön –, és ne félj cserébe fizetési adatokat kérni. A legtöbb vállalkozó ugyanis azt a hibát követi el, hogy megremeg a térde, amikor meg kell kérnie a terméke vagy szolgáltatása árát.

És van még valami.

Amikor videós hirdetéseket tartalmat gyártasz, két dologra kell figyelned. Az első: ugly beats nice. Azaz törekedj arra, hogy a lehető legtermészetesebb, legnyersebb, legőszintébb énedet tárd az ügyfeleid elé. A púder kontraproduktív. A második, hogy soha ne feledd el a tartalmaid három alappillérét:

  1. Hook – mit mondasz, hogy az emberek megálljanak és rád figyeljenek?
  2. Story – amellyel bizalmat és szimpátiát építesz
  3. Close – amit a legtöbb vállalkozó elmulaszt: azonnali cselekvésre készteted az ügyfeled.

A story felépítésének pedig szintén megvannak a maga alapelemei:

  1. Bizalomépítés, azaz mutasd mindig a valódi arcod.
  2. Vízkeresztség, a felsőbb útmutatás, ami miatt cselekszel.
  3. A kifogások legyőzése, ahogyan például Eminem teszi a 8 mérföld ominózus rapcsatájában.
  4. Social proof, amellyel kapcsolatban az a legfontosabb, hogy soha ne előre megírt szkript alapján szólaljanak meg a véleményalkotók – hiszen az természetellenes és kevésbé őszinte.
  5. A kétség magvai, melyet a konkurenciáddal kapcsolatban ültetsz el a hallgatóságban.

Hogyan építs organikus tartalmat?

Sherry Bonelli és Garrett Holmes beszélgetése során felmerült a kérdés, hogy az évi 600+ algoritmusmódosítás mellett mégis mit tudhatunk a Google rangsorolási elvéről?

Többek között azt, hogy a Google holisztikus rendszerben vizsgálja a vállalkozásodat. Azaz a lehető legteljesebb képet szeretné megalkotni arról, hogy milyen minőségű és mennyiségű tudással szolgálsz az érdeklődőknek. Ezzel kapcsolatban a BuzzSumót ajánlja, ha információra vágysz.

A beszélgetésből kiderül, hogy 2019-ben komoly megtérülése van annak, ha vendégposztokat írsz, illetve podcastekben szerepelsz. Ezek ugyanis növelik a szakértői státuszodat mind a Google, mind a felhasználók szemében.

De hogyan keress témát?

Készíts egy listát a felületekről, amelyeken szívesen megjelennél, majd vedd sorra, hogy milyen témákat érintettek az elmúlt néhány hónap cikkeiben és podcastjeiben. Erre erősíts rá egy kulcsszókutatással, és készíts velük tartalmat – ez leginkább vendégcikkek esetén kivitelezhető, de a podcastek leírása is jó szolgálatot tehet.

És még egy tipp: kezdd el követni azokat a véleményvezéreket, akik sűrűn szólalnak meg az iparágaddal kapcsolatos témákban. A Google mindent látó szemei előtt ugyanis ez sem marad rejtve, amikor megítéli a szakértői státuszodat.

Számokról marketingeseknek, akik gyűlölik a számokat

Nem volt kérdés, hogy erre az előadásra beülök.

Ugyanis olyan szintű számfóbiám van, hogy néhány tizedmásodpercre kikapcsol az agyam, ha számokat hallok vagy olvasok. Chris Mercer azonban visszaadta számomra – és még jó néhány számoktól rettegő marketinges számára – a reményt.

Chris szerint három dolgot kell tudatosítanod magadban ahhoz, hogy a számok soha többé ne okozzanak problémát:

    1. a számok nem számítanak,
    2. az emberek sem számítanak
    3. csak a viselkedés számít

Hiába veszel ugyanis el a számok tengerében, ha ebből nem tudod visszafejteni, miért és hogyan reagáltak a marketinged egyes elemeire az ügyfeleid, feleslegesen töltötted matekozással az időt.

Amikor számok alapján próbálsz meg viselkedésre következtetni, kétfajta számtípust kell figyelembe venned: az eredményeket jelző számokat (pl. eladások, leadek száma), illetve a hogyant jelző számokat (pl. adott mennyiségű elért emberből hányan követték be az oldalad egy hirdetés hatására). Ha ezt a két számtípust kombinálod, megkapod a célcsoport viselkedését leíró sztorit, amiből pedig hasznos válaszokat nyerhetsz.

Ennek alapján 7 mérőszámot különböztethetünk meg, melyek segítségével visszafejthetjük, mi hozott eredményt és mi nem, sőt akár előrejelzéseket is készíthetünk arra vonatkozóan, hogy a jövőben elindított kampányainktól mire számíthatunk majd.

Szomorú vásárlókat teszel boldoggá

Mi a marketing célja? Az, hogy a potenciális ügyfeleket a vásárlóélettartam-út állomásain (ezt a Digital Marketer Customer Value Journeynek hívja, a képet láthattad az 1. nap összefoglalójában, illetve a 2017-es közvetítésben is). Az út mindig úgy kezdődik, hogy a vásárlód szomorú – no de miért az? Azért, mert még nem ismer téged.

Ez az a hozzáállás, ahogyan marketingezned kell: ha te nem hiszel abban, hogy a terméked megváltoztatja (pozitívan) az ügyfeleid életét, akkor a piac miért hinné el?

Richard Lindner lép a színpadra, hogy felforgassa a céged struktúráját. Jelen kihívásunk ugyanis az, hogy megtaláljuk azt a struktúrát, amellyel egy mai marketingcsapat a leghatékonyabb lehet.

Az első gondolatod talán az, hogy vegyél fel sok jó szakembert, akik az irodádban dolgoznak. Ez a tradicionális modell, de sajnos mind bérben, mind irodaköltségben méregdrága. Emellett a csapatod trénelned is kell, mert a marketing gyorsan változik.

Lindner a Yahoo egy cikkét hozza példának, amelyben elérhető éves jövedelemként 209 755 dollárt átlagoltak a marketingszakembereknek. A pályakezdők fizetése értelemszerűen ennek töredéke, egy középszerű marketingesé sem ilyen drága, ám a piacvezetésre vágyó cégek a legjobb szakembereket szeretnék. Ki az, aki úgy áll hozzá, hogy „szeretnék középszerű céget középszerű marketinggel?” Megmondom ki: senki.

A második gondolatod: „rendben, akkor kiszervezem”. Ezzel megspórolod az irodatér egy részét, nem te fizeted a bérköltségeket (mert megállapodás szerinti projektdíjon vagy) és nem a te feladatod a trénelés. Ezen előnyökért cserébe a kontrollod egy részének feladásával fizetsz.

Lindner szerint (no és szerintünk is) az ideális az, ha hibridben gondolkodsz: van belső csapatod, a hiányzó skilleket és kapacitásokat pedig külsősökkel feded le.

Mennyire érts a marketinghez?

Nyilván minél jobban, igen.

Visszaröppenve a realitások talajára szembesülünk az alábbi problémákkal:

  1. a generalisták nagyon jól tudnak közösen dolgozni, de nem tudják a legjobb eredményeket hozni (mindenhez épp annyira értenek, hogy átlássák, de egy szövegíráshoz valamennyire értő marketinges nem tud versenyezni egy specializált reklámszövegíróval, aki hosszú évek óta kampányt kampányra halmoz)
  2. a specialisták kiválóak a részterületükön, de nem látják holisztikusan az egész stratégiát, nehéz a közös munka

Erre megoldás az, ha minden területről van annyi tudásod, hogy átlásd azokat, viszont van szakterületed, amiben elmélyedsz. Ezt Lindner „generalista specialistának” mondja.

Marketinges vagy? Érts ezekhez a területekhez. Jó hír: folyamatosan változnak!

Amikor marketingesek 5 perc alatt nyerni próbálnak

A Traffic & Conversion Summiten hagyománya van már a „Wicked Smart” Marketing Tactics előadásformátumnak. Ennek lényege az, hogy 8 ember kap egyenként 5 percet arra, hogy egy izgalmas, hatékony, érdekes vagy bármilyen szempontból bemutatásra érdekes taktikát bemutassanak.

Fontos, hogy azt is meg kell mutatniuk, hogy ezt valóban megcsinálták, illetve el kell mondaniuk, hogy mások ezt hogyan tudják adaptálni (bár ez a szervezők szerint is el szokott maradni, ettől függetlenül izgalmas).

Csemegézzünk!

„Titkos akció” (Cole Humphus)

4 lépéses kis kampány, amit akkor tudsz felhasználni, ha van Facebook-csoportod.

  1. Belengeted azt, hogy készülsz valamire.
  2. Felfeded azt, hogy elindult egy akció, de csak az álmot adod el és kicsit a termékre is kitérsz, de magát az árat és hasonló részleteket nem – a részleteket akkor tudhatják meg, ha ráírnak egy kollégádra (vagy rád) Messengeren.
  3. Az üzenetekre válaszolsz (azért van bája annak, hogy ülsz egy kávézóban és azzal keresel pénzt, hogy Messengeren dealeket zársz le).
  4. Ezt imádni fogod: a köszönőoldalra kiraksz egy képet („már tag vagyok” vagy „én már megszereztem a terméket” vagy bármi, ami a birtoklást kommunikálja), a szövegben pedig szorgalmazod azt, hogy a képet mentsék le, töltsék fel a csoportba és írják le azt, hogy miért döntöttek a vásárlás mellett. Mivel az emberek szeretnek adni (és magukról beszélni), ezt sokan megteszik, a misztikum miatt pedig a csoporttagok megkérdezik, hogyan szerezhetnék be ők is a terméket, tagságot, tréninget vagy bármilyen promózott terméket – a csoporttag (vagy épp te) pedig elmondja a szabályokat (rád kell írni).

Így érsz el kváziviralitást csoporton belül és keltesz nagy felhajtást úgy, hogy a meglévő vásárlóid reklámoznak téged.

E-commerce mágia (Ezra Firestone)

Ha webshopod van, ezt azonnal teszteld le: rögzített fejléc 2 CTA-val. (Ezra „sticky header”-nek hívja: amikor görgetsz lefelé, a fejléc ott marad.)

Tapasztalataik szerint a bal gomb termékoldalakra visz, jobb pedig feliratkozási lehetőséget nyit meg (egy feliratkozási oldalt vagy egy felugró űrlapot).

Önmagában ez kiválóan tereli a forgalmat és eltalálja a látogatói szándékot, de tovább optimalizálhatod: felfelé görgetésnél eltűnik (feltételezve, hogy a látogató vissza akar jutni legfelülre és menüre kíváncsi, ún. „upward intent”).

Ezra több taktikát is hozott: érdemes egy nagy „Shop” ikont kirakni a menübe, mert gyakran kattintják (ismét: vásárlói szándék eltalálása, itt épp a termékek böngészése). Hasonlóképp hőtérképekből kiderül, hogy a „Pricing” menüpont szolgáltatócégeknél vörösen izzik (sok kattintást kap).

És ha mindezzel megvagy, akkor nézd meg, hogy mely terméked érhető el újra raktáron (tehát listáztad régebben, elfogyott, újrarendelted), majd küldj egy „ismét kapható” tematikájú hírlevelet.

Még az első nap Ezra kiemelte, hogy a jelenlegi hírlevélmennyiségedet meg kéne háromszoroznod, mert még mindig a leghatékonyabb csatorna. Firestone egyik webshopja tavaly 23 millió dollár árbevételt ért el többek közt az e-mail-marketingnek köszönhetően.

Így szerezz minden csoporttagodtól 20 interakciót

Képzeld el azt, hogy a Facebook-csoportod a Facebook szerint is annyira értékes, hogy egyes tagok hírfolyamában szinte semmi más nem jelenik meg. Ezt úgy érheted el, hogy rengeteg interakciót generálsz egyrészt érdekes és értékes tartalommal, másrészt pedig a következő folyamattal.

Minden új csoporttagodat fogadd egy 3 részes üdvözlőszekvenciával.

  1. Először is ünnepeld meg őket. Ebben a posztban köszönd meg a csatlakozást és kérd meg őket, hogy 3 sort kommenteljenek a poszt alá (írják le a kedvenc témáikat, mondják el a kihívásukat: szabd a piacodra, az a lényeg, hogy magukról írhassanak).
  2. Kérd meg őket a bemutatkozásra (úgy, hogy jelöljék be az oldalukat, töltsenek fel képet, tehát valamilyen micro-engagementet még érj el).
  3. Szorgalmazd a csatlakozást. Ebben a posztban arra veszed rá az új tagokat, hogy jelöljenek be egy másik csoporttagot. Ezzel elérheted, hogy mindenki szerezzen egy „útitársat”, akivel közösen vesznek részt az általad teremtett marketingvilágban. (Másik érv, hogy nehezebb ott hagyni egy csoportot, ha van ott több ismerős.)

Ezeket a posztokat fűzd egymásba úgy, hogy minden poszt alján linkeled a következő lépést, az elsőt pedig a csoportfelvételkor küldöd el nekik.

Az eredmény: 10 nap alatt 10 525 interakció. Kontextusba helyezem: a csoport harmada szinte minden poszthoz hozzászól, mert megtörted a jeget több apró bevonódással és megtanítottad őket, hogyan tudnak a csoportban kommunikálni egymással.

Perry Belcher letesztelte a tökéletes mobilűrlapot, így neked már nem kell

És így néz ki:

Az oldalra érkezve ez fogad hajtás felett. Űrlap helyett egy gomb van.

A gombra kattintva pedig bejön az űrlap. Perry Belcher saját bevallása szerint legalább 60 órát belerakott a tesztelésbe.

Felejtsd el a sima űrlapot: használj gombot, amire rányomva felugrik az űrlap. Perry Belcherék 55%-kal magasabb konverziót átlagoltak a tesztjeik alatt ezzel a megoldással.

Mi a logika mögötte?

  • Amikor az űrlaphoz eljut, addigra már egy mikrokonverziót elvégzett (megnyomta a gombot). E blog olvasójaként tudod, hogy az konverziót növel.
  • A gomb a hajtás fölött van teljes egészében. Tesztelték, hogy amikor félig lelógott a képernyőről (azaz: hajtás fölött csak a fele látszott), akkor a konverzió is körülbelül feleződött.
  • A form autofill akkor, ha korábban már vásároltál tőlük.
  • A gombszöveg egyértelmű, van nyíl, a gomb maga színben elüt az oldaltól (tehát követi a best practice-t).
  • Van checkbox egy ajánlattal. Ha ezt megnyomod, lenyílik 2 további mező (de addig nem látszik, amíg nincs rá szükség).

Mindez 67%-os konverziót ad ki, 51% pedig az sms-hez is engedélyt adott (megadja a telefonszámát).

Tetszett ez az anyag? A belső csoportban még több friss posztot találsz a konferenciáról, érdemes most csatlakoznod az előfizetői közösségünkhez.

Jasik Szabolcs

A Kreatív Kontroll szerzője.

Online Marketing Eszköztár
17 ellenőrzőlista a marketingedhez
  • Weboldal, ami elad
  • Hírlevél, amit elolvasnak
  • Hirdetés, ami megtérül
  • Közösségi poszt, ami hat
+ 13 további pipálható lista
36 oldal · PDF
Ingyenes letöltés

17 ellenőrzőlista, hogy a marketingedből semmi fontos ne maradjon ki

Az Online Marketing Eszköztár 36 oldalon szedi össze, mire figyelj egy weboldalnál, egy hírlevélnél, egy hirdetésnél vagy egy közösségi posztnál. Pipálható listák a gyakorlatból, nem elmélet, a Kreatív Kontroll 700+ szakmai cikkének tapasztalatából.

A letöltéssel feliratkozol a Kreatív Kontroll hírlevelére. Bármikor leiratkozhatsz, egyetlen kattintással.

Ha inkább megírnánk helyetted

A jó szöveg szerkezet kérdése. Mi tudjuk a szerkezetet.

Landing, weboldal, hírlevél, hirdetés – megírjuk azt a szöveget, ami után az olvasó vásárol. Te csak jóváhagyod.

Kérek ajánlatot