Pontosan emlékszem rá, mikor moziban először láttam a 300-at.
Nagyobb baráti társasággal mentünk – senki nem akarta kihagyni a filmet, hatalmas volt körülötte a hype.
A mai napig remek filmnek tartom: kiválóan képes a hatása alá vonni. A vetítés után, már a mozi előtt több nagyobb társaság felől is a filmbéli Harooh! kiáltásokat hallottam vissza, és negyedórával a film után még mindenki spártainak érezte magát.
Ha James Bondot nézel, a világ urának érzed magad
Egy megragadó történet nemcsak emlékezetessé teszi önmagát, hanem a viselkedésedet is megváltoztatja. Igaznak és helyesnek fogadod el, amit a történet mesélője átad, és nem azért, mert logikus érveket sorakoztat fel – egészen egyszerűen azért, mert úgy fogod érezni, hogy az a helyes viselkedés.
A filmben Leónidasz 300-ból egyetlen embert küld el, hogy a halál helyett hazatérjen, teszi ezt azért, mert nagyszerű stratéga.
Tudja, hogy mivel érhet el nagy hatást. Minimális hatása lenne, ha az otthoniak csak egy mínuszos hírt kapnának arról, hogy 300 ember hősiesen meghalt. A személyes beszámoló bivalyerős sztorival mindig erősebb lesz.
Ezért ő azt az embert választja hírvivőnek, akinek egészen különleges tehetsége van: ért a történetmeséléshez. Úgy írja le, mi történt, hogy minden otthon maradt harcos azt érezze, szégyenletes, hogy nem harcolt együtt a királlyal és azonnal lándzsát kell ragadnia.
Korábban a királyné éppen azért nem ér el semmiféle hatást, mert ellenfele egy nagyszerű manipulátor – míg ő az általános becsületről regél, az áruló érzékletesen elmeséli személyes történetét arról, milyen romlott valójában a királynő, ezzel a királynő hiteltelenedik. Az áruló történetét átérezték, elfogadták, míg a magasröptű értekezés arról, hogy mi becsületes, hidegen hagy mindenkit.
A száraz adat nem elég, mert csak a sztori nyúl az agyba
Amikor egy statisztikai kiadványt olvasol, egy bullet pointokkal (listákkal) zsúfolt PowerPoint-prezentációt hallgatsz, az agyad konkrét részei aktiválódnak. Egészen pontosan a Borca-terület, mely az agy motoros beszédközpontja, illetve a Wernicke-terület, amely a hallott beszéd értelmezésért felel.
A neurolingvisztika szerint ha egy rakás száraz adatot zúdítasz valakire, akkor csak a hallottak értelmezésére fog figyelni.
A gond az, hogy neked nem (csak) a logikára kell hatnod: az érzelmeket akarod aktiválni. Long story short: azért, mert a döntéseink túlnyomó részéhez kell némi érzelem, vagy akár teljesen érzelmi alapon hozzuk meg azt. Több kutatásban láttuk, hogy alig tudnak döntéseket hozni azok az emberek, akik egy sérülés vagy más okból nem élhetik meg azokat az érzelmeket, amelyeket többségünk megél.
Szerencsére a modern tudomány nemcsak azt mondja meg nekünk, hogyan legyünk unalmasak, de a történetmesélésben is ad mankót.
FMRI vizsgálatokkal igazolták például, hogy míg az olyan egyszerű szavak, mint a „kulcs” vagy „szék” csak az imént említett területeket aktiválták, addig a „fahéj”, „parfüm” vagy „szappan” már azokat az agyi területeket is, amelyek a szaglásért felelősek. Az ok prózai: a fahéj illatát felidézi benned a szó, a kulcsnak viszont nincs különösebb illata.
A szöveg akkor ragadja majd meg elemi szinten az olvasót, ha érzelmi reakciót váltasz ki belőle. Erre persze alkalmas az is, ha komoly érzelmi töltettel rendelkező mondatokat írsz le, amelyek mondjuk felháborítóak, de ezt kevésbé sikeresen alkalmazhatod, ha el akarsz adni valamit.
Egy webáruház termékoldalán nem háboríthatod fel a vevődet, hiszen pozitív érzelmeket akarsz kelteni benne. Nem forradalmat akarsz kirobbantani, hanem vásárlást elérni.
Olyan szavakat, kifejezéseket, metaforákat kell tehát használnod, amelyek az agyban aktiválják a különféle érzékszervi ingerek feldolgozásáért felelős területeket.
Megmutatom a legjobban ismert példát.
100 grammnyi citromban 53 milligramm C-vitamin található. Húsa narancssárga, általában 10 gerezdből áll. Bioflavon-tartalma vértisztító hatású, és regenerálja is a véredényeket. Bélféreghajtó és puffadásgátló hatása is van. A citromlé fokozza a nyálelválasztást, csillapítja a szomjúságot, mivel oldja és eltávolítja a szervetlen sókat.
Ha jól sejtem, ez a szöveg nem váltott ki belőled komoly reakciót. Felsoroltam egy rakás tényt, mindenféle törekvés nélkül, hogy az érzékszerveidre hassak – két perc múlva mindent elfelejtesz, ami ide van írva.
A legtöbb termékoldal ilyen: specifikációkat sorol fel.
Most figyelj, és csináld, amit írok.
Képzeld el, hogy egy citrom nyugszik a kezedben. Érezd a súlyát, érezd, milyen egyszerre érdes és sima a külseje, milyen enyhén hűvös a héja.
Képzeld el, hogy a szádhoz emeled, és beleharapsz. Ahogyan a citrom savanyú leve eléri a nyelvedet, abban a pillanatban szinte érezni véled a C-vitamint.
Na, működött?
Ez nem csak ízekkel vagy szagokkal működik. Ha kellően érzékletesen írsz le egy mozgást vagy egy helyzetet, akkor azokat az agyterületeket is eléred, amelyek a mozgásért felelősek – egyszerű szavakkal elérheted azt, hogy az olvasód agyában ugyanazok a folyamatok induljanak be, mintha futna vagy éppen egy versenyautóban ülne.
Az agy ilyenkor szimulációkat futtat le – a száraz adatok rendszerezgetése helyett elképzeli az adott helyzetet.
Pontosan ezért működik jobban az adatalapú történetmesélés, mintha egyszerűen csak publikálnád egy kutatás eredményeit.
Vegyük példának az oktatást
Egy történelemtanár feladata, hogy az anyagot eladja (nem elírás) a diákoknak. El kell érnie, hogy ne csak tudják az anyagot, hanem érdeklődjenek is iránta. Ha dátumokat, neveket és számadatokat sorolunk, az hatástalan – hiába szépíti meg a nosztalgia, szinte biztos, hogy a száraz órákat nem élvezted te sem.
Mit tudsz például a mohácsi csatáról? A dátumot, egy-két nevet és az eredményét, igaz?
Ez azért van, mert a tanárod nem ezzel a videóval kezdte:
Mégha csak számítógépes szimuláció is, az adatok bemutatását történetbe szövi. Emberi sorsokat mutat meg. Ezzel pedig eléri, hogy érdeklődj is a téma iránt.
(Törinél épp az a kihívás, hogy ne történeteket mondj, hiszen az egész történelem egy nagy sztori.)
Rendben, tehát a közönséged érzelmeire kell hatnod. Mit tehetsz, hogy egyszerre ne csak egy embernél váltsd ki a kívánt hatást?
Emocionális történetek és a viralitás
A legjobb ebben az egészben az, hogy a hatás reprodukálható, és te már nem is kellesz hozzá.
A Princeton Egyetem kutatója, Uri Hasson kísérletei bizonyították, hogy amikor egy történetet kellően érzékletesen adunk elő, akkor az agyunk szinkronba kerül. Amikor mesélés közben bizonyos agyterületek aktiválódnak, a hallgatóságnál is ugyanezek a területek lépnek működésbe.
Vagyis ha kerekítesz egy lebilincselő történetet és azt valaki továbbadja, ugyanolyan intenzív hatást érhetsz el, közvetetten ültethetsz el a fejükben gondolatokat. Ezt a jelenséget hívjuk tükrözésnek (mirroring).
Az pedig, hogy egyre többen és többen beszéljenek arról, amiről te szeretnéd, hogy beszéljenek, nem egyszerűen az elérés, a brandépítés, a láthatóságod növelése miatt fontos. Hanem azért is, mert megerősíti az információ hitelességét – bizarr módon éppen azáltal, hogy elfedi a forrását.
Ezen a ponton ismét vegyünk elő egy filmet, az Inceptiont.
„Ne gondolj az elefántra”
A film egész cselekménye egyetlen szándékra épül: egy embert meg kell győznünk valaminek a helyességéről azzal, hogy a lehető legmeggyőzőbb történetet meséljük el neki.
A gond az információk elültetésével az, hogy ha emlékszünk a forrásukra, hajlamosabbak vagyunk kételkedni az információ hitelében vagy az állítás igazában.
E hatás fordítottját (ha nem emlékszünk egy adott információ forrására, hajlamosabbak vagyunk igaznak elfogadni) forrásamnéziának (source amnesia) hívjuk. Konkrét forrás nélkül az agyunk hajlamos sajátként elfogadni egy gondolatot, ezáltal könnyebben tekinti igaznak.
Furcsának tűnhet, hogy minél kevésbé tudjuk felidézni az információ forrását, annál inkább elfogadjuk igazságtartalmát, de a forrásamnézia az egyik legstabilabb hatásmechanizmus, amit csak ismerünk a tömegpszichológiában. Nem véletlenül alkalmazzák a propagandisták oly' régóta – és ez az oka annak is, hogy egyáltalán létezhetett például a Mythbusters, ezért kapnak szárnyra a városi legendák és az összeesküvés-elméletek, és ezért hatékony eladási technika az, ha az olvasódat csak rávezeted a következtetésekre (nem pedig elmondod azokat).
Leegyszerűsítve: amit hallottam valahol, az talán téves infó. Aminek a forrására nem emlékszem, az a saját konklúzióm lehet.
Hogyan érd ezt el?
A történetmesélés neurobiológiája viszonylag egyszerű: a jól elmesélt személyes történetek beindítják az agyban az oxitocin szintézisét, ami pedig erősíti az empátiát.
Minél jobban sikerül hatnunk az érzelmekre például azzal, hogy az érzékszervekre ható szavakat és kifejezéseket használunk egy személyes történet elmesélésekor, annál nagyobb az esélyünk rá, hogy a befogadó fél pontosan azt érezze, amit mi szeretnénk.
Éppen ezért a legfontosabb képessége egy szövegírónak az empátia. Tudnia és éreznie kell azt, hogy a közönsége mit fog érezni az általa leírt szavak elolvasása után. Hogy pontosan milyen reakciót vált ki belőlük, és ezt hogyan fordíthatja a javára.
Ehhez persze adatokra van szüksége – ezért nem elegendő, ha egyszerűen szegmenseket állítasz fel, ezért van szükséged nagyon konkrét buyer personákra. Jobban kell ismerned a közönséged érzelmeit, mint ahogy ők maguk ismerik a saját érzelmeiket.
Akármilyen látványosan ábrázolod egy kutatás eredményeit, a prezentációdat megeszi reggelire egy személyes történettel megtámogatott elbeszélés.
Ha kíváncsi vagy rá, hogyan írj olyan termékleírásokat, amelyek így hatnak az agyra, akkor ezt a cikket mindenképpen el kell olvasnod. Ha már megtetted, írd le itt kommentben, mennyire vált be!
Elmesélhetném, hogy én hogyan lettem hírlevélfeliratkozónk, de ez egy könnyen átélhető sztori. Talán a legélvezetesebb hírlevél lesz az egész inboxodban, no meg jár mellé egy e-könyv is. Igen, ingyen.
[urlap]
*Az e-könyv megrendelésével egyben elfogadod, hogy a továbbiakban e-maileket fogadj a marketingszoveg.com-tól. A további e-mailekről való leiratkozás bármikor lehetséges. Adataidat harmadik félnek nem adjuk ki. Adatkezelőként a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH-61059/2012. számon tart nyilván minket.
Show More