Veled is előfordult már.

Számtalanszor átolvastad a szöveget, és úgy láttad, hogy tökéletes. Aztán valaki észrevette az elírást, és tényleg szemet szúró elgépelés csúfította a szöveget – és mégsem szúrt szemet.

Velem is előfordult már, pedig profi szövegíró vagyok több ezer óra tapasztalattal és több száz projekttel a hátam mögött.

Az elírás nem azért csúszik be, mert nem figyelsz vagy nemtörődöm vagy. Tudsz gépelni, és amikor írsz, akkor a szövegezésre figyelsz, nem a mechanikus billentyűkopogásra. Maga az írás egy bámulatos és nagyon magasrendű szellemi tevékenység, hiszen írás közben gondolkodsz, megfogalmazod, értelmet adsz a gondolataidnak, strukturálod a szöveget, eljutsz A pontból B pontba – és mellesleg mindezt legépeled.

És 3 oka van annak, hogy átolvasáskor nem veszed észre a hibákat.

Egyik az, hogy nem betűről betűre olvassuk a szöveget, hanem ránézünk egy szóra, és magát a szó képét olvassuk el (tehát a betűk összességét). Biztosan ismered ezt a szöveget:

Egy anlgaii etegyem ktuasátai szenirt nem szimát melyin serenrodbn vnanak a bteűk egy szbóan, az etegyeln ftonos dloog, hogy az eslő és az ultosó bteűk a hölyeükn lneegyek. A tböbi bteű lheet tljees össze-vabisszásagn, mgiés porbléma nlkéül oalvsahtó a szveög. Eennk oka, hogy nem ovalusnk el mniedn bteűt mgaát, hneam a szót eszgébéen.

A másik ok az, hogy azt a szöveget te írtad. Tudod, hogy mi van benne, mit akarsz elmondani, mi mit jelent. Ilyenkor a papíron (képernyőn) levő szöveg és a fejedben lévő szöveg versenyez egymással, és az agyad hajlamos azt látni, amit írni szerettél volna.

És biztosan nem elgépelt szavakat szerettél volna írni, ezért elgépelt szavakat nem is látsz.

A harmadik ok az ismerősség. Ha minden reggel ugyanannál a pékségnél vásárolod meg a kakaós csigát, akkor nem kell gondolkoznod azon, hogy hogyan juss el a pékségig. Több százszor elsétáltál már oda és ilyenkor a részletek kiesnek.

Viszont ha legelőször sétálnál végig ezen az úton (és fogalmad se lenne, hogy mi merre van), akkor mindent észrevennél, mert minden új.

Ugyanígy megszokod a saját szövegeidet. Ha az elírást harmadik átolvasásra sem vetted észre, akkor nagy valószínűséggel negyedszerre sem fogod. Az elírás egy aprócska részlet, és megszoktad, hogy „nincs” benne.

Annyira azért nem kell féltenünk magunkat, mert kiválóan észrevesszük a hibákat. Ha évek óta számítógépet használsz, akkor valószínűleg már vakon gépelsz. Az agyad pontosan tudja, hogy melyik betű hol van, főleg egymáshoz viszonyítva. Lehet, hogy nem tudod fejből elsorolni a billentyűzetkiosztást (én se tudnám), de ha az ujjaid alá rakok egy billentyűzetet, akkor kvázi tudat alatt tudod, hogy hogyan lehet eligazodni rajta.

Nos, amikor le akarod írni a „k” betűt, akkor az agyad ezt értelemszerűen elküldi az ujjadnak. Ez a másodperc törtrésze alatt lezajlik, de az agyadnak még arra is van ideje, hogy „elképzelje”, hogy a „k” betű lenyomása milyen érzés és merre van az a billentyű. Eljut a parancs az ujjaidig, véletlenül lenyomsz egy másik billentyűt (mondjuk az „l”-et), és az agyad észreveszi, hogy nem az a visszajelzés jött, amire számított – és már nyomod is a backspace-t.

Mindeközben rá sem kellett nézned a billentyűzetedre.

Az elírások tényleg őrjítő és alig észrevehető hibák, de a jó hír az, hogy a legtöbb elírás meg sem születik.

A megszületőket pedig javíjta ( 🙂 ) a Kreatív Kontroll.