Belegondoltál már, hogy miben gyökerezik az alábbi kifejezés: “Content is King”? (A tartalom a király)
Bill Gates 1996 januárjában írta híres cikkét “Content is King” címmel, melyet a Microsoft weboldalán tettek közzé. Bár Gates vitathatatlan zsenije leginkább a számítástechnika, az informatika területén mutatkozik meg, ebben az anyagban a tartalomgyártók, hirdetési szakemberek, vállalatvezetők és marketingesek számára 24 év távlatából is időtálló muníciót nyújt.
A „Content is King” itthon eddig nem volt elérhető magyar nyelven. Ennek azonban vége, mert Sipos Zoli egyik kapcsolódó előadása nyomán a Kreatív Kontrollnál vettük a bátorságot és lefordítottuk neked. Hogy minden tanulni vágyó marketinges okulhasson belőle. Íme:
„Meglátásom szerint a tartalom az, amivel valóban nagy mennyiségű pénzt lehet majd keresni az interneten, ugyanúgy, mint korábban a tv- és rádióadásokkal.
A televízió fél évszázada kezdődött reformja nyomán számos új iparág született, beleértve a TV készülékek gyártását is. De a hosszútávú győztesek azok voltak, akik a médiumot információ átadására és szórakoztatásra használták.
Amikor egy olyan interaktív hálózatról beszélünk, mint az internet, a „tartalom” definíciója nagyon kiterjedtté válik. Például a számítógép szoftver is egyfajta tartalom, extrém fontos tartalom, amelynek köszönhetően a Microsoft a legmeghatározóbb marad.
De a vállalatok lehetőségek széles tárházával rendelkeznek az információátadásra és szórakoztatásra. Egy cég sem túl kicsi ahhoz, hogy ebből kivegye a részét.
Az internet egyik érdekessége, hogy egy PC-vel és egy modemmel bárki közzé tehet bármit, amit létrehozott. Azt is mondhatjuk, hogy az internet a fénymásoló megfelelője a multimédiában. Lehetővé teszi, hogy alacsony áron sokszorosíthass bármit, nem számít a közönség mérete.
Az internet azt is lehetővé teszi, hogy az információ világszerte közzétehető legyen, tulajdonképpen zéró költséggel. A lehetőségek rendkívüliek, rengeteg cég tervezi, hogy tartalmat fog gyártani az internetre.
Például az NBC televízió és a Microsoft nemrégiben megegyezett, hogy együtt lépnek be az interaktív hírszolgáltatások piacára.
Közös tulajdonunkban fog állni az MSNBC kábel hírhálózat és közös erővel a platform interaktív formáját is létrehozzuk az interneten. Mindeközben az NBC megőrzi szerkesztői hatalmát a közös vállalkozásban.
Úgy látom, hogy a társadalmak igen erős versengés előtt állnak – hatalmas bukások és sikerek előtt. A népszerű tartalmak minden szegmense – nem csak a szoftver és hírek területe -, hanem a játékok, a szórakoztatás, a sportprogramok, a nyilvántartások, a reklámok és az online közösségek is nagy érdekeltségre számíthatnak ezen a területen.
A nyomtatott magazinok olvasóinak van, hogy közös az érdeklődési köre. Emiatt egyszerű elképzelni, hogy ezek a közösségek elektronikus online kiadások formájában lesznek kiszolgálva.
De ahhoz, hogy egy magazin online is sikeres legyen, nem elég csak a nyomtatott verziót átültetni elektronikus formába. Nincs elég mélysége vagy interaktivitása a nyomtatott tartalomnak ahhoz, hogy túlmutasson az online médium hátrányain.
Ha azt várjuk, hogy az emberek hajlandóak legyenek bekapcsolni egy számítógépet és elolvasni, hogy mi van a képernyőre írva, kidolgozott és friss tartalommal, információval kell jutalmazni őket, melyet akaratuk szerint tudnak felfedezni. Hangra és videóra is szükségük lesz. A személyes fejlődés lehetőségére van szükségük, amely túlmutat a nyomtatott verzió „levél a szerkesztőnek” oldalán.
Sokak fejében él a kérdés, hogy az a cég, aki egy adott érdeklődési körrel rendelkező közönséget nyomtatásban szolgál ki, sikerrel fog-e járni az online térben. Bizonyos nyomtatott lapok jövőjét ugyanis megkérdőjelezi az internet.
Az internet például már most forradalmasította a speciális, tudományos információk cseréjét. A nyomtatott tudományos szaklapok kis példányszámban jelennek meg, ezáltal drágák is. Ezek a kis példányszámú folyóiratok főként az egyetemi könyvtárak közönségének készülnek. Ez egy furcsa, lassú és drága útja az információ áramlásának egy speciális közönséghez, de idáig nem volt más alternatíva.
Pár kutató már elkezdte használni az internetet a felfedezéseik publikálására. Ezen tevékenységük megkérdőjelezi a tekintélyes, nyomtatott szaklapok létjogosultságát a jövőben.
Idővel az információ mennyisége az interneten elképesztően hatalmas lesz, ami elég vonzóvá fogja tenni. Habár az aranyláz korát az USA-val hozzuk összefüggésbe, úgy vélem, hogy ez viszont az egész világon átsöpör majd, mivel a kommunikációs költségeket lecsökkenti és a helyi tartalmak kritikus mennyisége elérhetővé válik különböző országok számára is.
Ahhoz, hogy az internet szárnyalhasson, a tartalomgyártóknak fizetést kell kapniuk a munkájukért. A hosszútávú eredmények jók lesznek, de rövid távon sok csalódásra számítok a tartalomgyártó cégek részéről, mert nehézkes lehet pénzt termelni reklámokon vagy előfizetéseken keresztül. Egyelőre nem működik és lehet, hogy egy ideig még nem is fog.
Eddig legalábbis az interaktív kiadásba fektetett pénz és energia legnagyobb része kicsit több, mint szeretetből végzett munka, hogy segítse a nem elektronikus világban árult termékek promócióját. Gyakran ezek az erőfeszítések azon a hiten alapszanak, hogy idővel valaki úgyis kitalálja, hogyan lehet ebből bevételt termelni.
Hosszú távon a hirdetés ígéretes. Az interaktív reklámozás előnye az, hogy egy kezdeti üzenetnek inkább csak a figyelmet kell vonzania, ahelyett, hogy túl sok információt hordozna. Egy felhasználó a reklámra rákattinthat, hogy további információt kapjon, így a hirdető mérni tudja, hogy az emberek kattintanak-e.
De ma a feliratkozók általi bevétel vagy a hirdetési bevétel mennyisége az interneten keresztül közel nulla, talán 20-30 millió dollár összességében. A hirdetők mindig egy kicsit bizalmatlanok egy új médiummal szemben. És valóban, az internet is minden bizonnyal új és más az eddigiekhez képest.
Bizonyos méretű ellenállás a hirdetők oldaláról jogos lehet, hiszen sok internet felhasználó kevésbé van elragadtatva a hirdetések látványától. Ennek egyik oka, hogy sok hirdető nagy képeket használ, melyeknek hosszú idő kell a betöltődéshez, főleg betárcsázós internetkapcsolaton keresztül. Egy magazinreklám szintén helyet foglal, de az olvasó könnyedén átlapozhatja a nyomtatott oldalt.
Ahogy az internet sebessége egyre gyorsabb lesz, az idegesítő várakozás egy reklám betöltődésére le fog csökkenni, majd meg fog szűnni. De arra pár évet még várni kell.
Néhány tartalomgyártó cég próbálkozik különböző feliratkoztatásokkal, gyakran valamilyen ingyenes tartalomért, mondhatjuk úgy is, hogy csaliért cserébe. Ez trükkös, mert általában amint egy elektronikus cég pénzt kér a feliratkozásért, az oldalt látogató emberek száma drasztikusan lecsökken. Ezzel együtt csökken az oldal értéke a hirdetők szemében is.
A fő ok, amiért a tartalomért történő fizetés még nem működik túl jól, az az, hogy nem praktikus kis összegeket kiszámlázni. Az elektronikus tranzakciókat terhelő díjak és a befektetett munka mértéke miatt egyszerűen nem éri meg egy viszonylag magas előfizetői ár alatt kiszámlázni valamit.
Egy éven belül a mechanizmusok már helyben lesznek, amelyek lehetővé teszik a tartalomgyártóknak, hogy egy centet, vagy csak pár centet számlázzanak ki az információért cserébe. Ha úgy döntesz, hogy meglátogatsz egy oldalt, ami csak egy garasba kerül, nem kell egy garasról számlát írnod vagy fogadnod. Csak rákattintasz arra, amit akarsz, tudva, hogy ki lesz számlázva a felhalmozott költség, méghozzá egyesített alapon.
Ez a technológia felszabadítja a kiadókat az alól, hogy csak kis összegeket számlázzanak ki abban reménykedve, hogy így széles látogatói közönséget tudnak bevonzani.
Akik sikerrel járnak, azok fogják előre vinni az internetet, mint ötletek, tapasztalatok és termékek piacát – vagyis a tartalom piacterét.