Ugye veled is előfordult már, hogy egy terméket azért vásároltál meg, mert egy közeli barátod ajánlotta neked? Vagy azért próbáltál ki egy szolgáltatást, mert egy ismerősöd megesküdött arra, hogy imádni fogod? Te megbíztál ezekben az emberekben, elvégre jól ismeritek egymást, hasonló az ízlésetek, ugyanazokat a dolgokat kedvelitek. És végül nem is kellett csalódnod a véleményükben.
Ha veled is volt már így, akkor számodra nem kell túlmagyarázni, mit jelent a social proof, azaz a társadalmi bizonyíték fogalma. Te magad is átestél a tűzkeresztségen.
Ezzel persze nem vagy egyedül, hiszen ez nem afféle mondvacsinált idea. Egy tudományos alapokon nyugvó, pszichológiai fogalom, mely az emberi viselkedés egy teljesen normális, hétköznapi formáját hivatott megnevezni.
De vajon kezelhető-e marketingszempontból a társadalmi bizonyíték, és ha igen, hogyan?
Megmutatjuk a legjobb eszközt, mely neked is segít abban, hogy javadra fordítsd a közösség erejét és az egyik leghatékonyabb eszközt kovácsold belőle!
Társadalmi bizonyíték az üzleti életben
Az ember alapvetően társas lény, aki szociális közegben érzi magát biztonságban. Éppen ezért szeretünk beilleszkedni valahová, szeretünk a hozzánk hasonló emberek döntéseihez igazodni. Az összetartozás érzése és mások tapasztalatainak ismerete ugyanis biztonságérzetet ad számunkra, megvéd minket a meggondolatlan elhatározásoktól.
Tudatosan vagy épp tudat alatt, de tagadhatatlan tehát, hogy a minket körülvevő, számunkra fontos emberek döntései befolyással vannak életünkre, egyfajta mintaként szolgálnak számunkra bizonyos hétköznapi döntések meghozatala előtt.
Ez a fajta viselkedésmód pedig a fogyasztási szokásainkat is befolyásolja. A social proof éppen ezért az üzleti élet kulcsfontosságú eleme.
Gondoljunk csak bele a következő, hétköznapi szituációba: legyen szó akár hagyományos, akár online vásárlásról, általában szívesebben hagyjuk a pénzünket egy olyan helyen, melyről mások jó véleménnyel vannak.
Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a negatív tapasztalatok ugyanúgy párbeszédeket generálnak, mint a pozitívak. Sőt, a rossz vélemény általában gyorsabban és hatékonyan terjed, míg a kellemes tapasztalatokat sokan nem verik nagydobra és inkább megtartják maguknak.
A pozitív vélemény ugyanis rendkívül fontos, hiszen nincs jobb reklám, mint mások elfogulatlan ajánlása és dicsérő szavai. Az elégedett ügyfelek véleménye marketingszempontból a legnagyobb érték, hiszen őszinte és elfogulatlan. Nem áll mögötte semmiféle érdek vagy manipulációs szándék.
Éppen ezért az értékesítés terén kiemelkedő jelentősége van annak, korábbi vásárlóink, ügyfeleink milyen szájízzel távoztak tőlünk. Hiszen néhány testimonial képes lehet még a leghatékonyabbnak gondolt, fizetett hirdetés eredményeit is legyőzni, ha konverzióról van szó.
De irányítható-e a social proof?
Azt, hogy ügyfeleid hogyan vélekednek üzletedről, leginkább teljesítményeddel, a vásárlói élmény fokozásával tudod kontrollálni. Azzal, hogy mindig a lehető legjobbat nyújtod nekik, mind termékek, mind szolgáltatások terén.
Gondolataikba, véleményükbe alapvetően nincs beleszólásod. Annak érdekében azonban, hogy a pozitív értékelések és vélemények minél több emberhez eljussanak, már nagyon is sokat tehetsz.
Fontos, hogy ügyfeleidet minden esetben ösztönözd arra, hogy mondják el a véleményüket rólad. Erre pedig megfelelő felületet kell kínálnod mind weboldaladon, mind pedig közösségi felületeiden.
A vásárlói értékelések, az elégedett ügyfelek által megosztott fotók, valamint márkád népszerűségét illusztráló statisztikai adatok mind kiváló példái a pozitív visszacsatolásnak. Nyilvános megjelenítésük pedig segít abban, hogy szinte azonnal elnyerd az új látogatók bizalmát, és hamarabb legyen belőlük aktív vásárló, vagy épp hírlevél-feliratkozó.
Nem véletlenül, hiszen a social proof marketingcélú használata az egyik legjobb marketingstratégia. És hogy miért?
Természetesen azért, mert üres ígéretek és hangzatos szlogenek helyett valami olyasmin alapul, amire a fogyasztóknak a mai világban leginkább szüksége van: az őszinteségen.
A legjobb eszköz, mellyel javadra fordíthatod az emberek véleményét
A ProofSpot egy webes felületeiden egyszerűen integrálható eszköz, mely a social proof megoldásokban rejlő lehetőségeket kihasználva segít növelni oldalad hitelességét, konverzióját, illetve összességében vállalkozásod iránt táplált bizalmat. Hogy mindezt hogyan?
A ProofSpot-ba történő regisztráció után 14 féle widget-típusból választhatod ki a számodra megfelelőt és szabhatod arculatodhoz megfelelőre. Az egyszerű tájékoztatóüzenettől kezdve, a valós látogatók számának megjelenítésén keresztül, a hangulatjelen, szöveges, illetve pontszámos értékelésig rengeteg hasznos eszköz áll rendelkezésedre abból a célból, hogy látogatóid és vásárlóid elmondhassák véleményüket szolgáltatásaidról.
Nem fizetett, mesterkélt reklámokkal hívja fel látogatóid figyelmét céged erősségeire. Segít kiemelni és láthatóvá tenni azokat a pozitív dolgokat, melyeket valódi, hús-vér ügyfeleid gondoltak vállalkozásodról, hatékonyan világít rá az eddig elért eredményeidre.
És hogy mindez miért jó neked?
A social proof marketingcélú alkalmazása segít abban, hogy eloszlassa az új ügyfelek termékeiddel vagy szolgáltatásaiddal kapcsolatos kételyeit.
- Enyhíti a bizonytalanságot, melyet az ember olyan szituációkban érez, melyeket korábban még nem volt alkalma megtapasztalni;
- Segít célcsoportod tagjainak az azonosulásban;
- Megmutatja új ügyfeleidnek, hogy hatékony megoldást kínálsz a problémáikra;
- Profizmust és szakértelmet sugároz.
Ha pedig nekünk nem hiszel, hát beszéljenek helyettünk a számok!
Bizonyos kutatások szerint a vásárlók több, mint 61%-a támaszkodik online értékelésekre azelőtt, hogy bármit is vásárolna az interneten. 70%-uk olvassa el a termékekkel kapcsolatos véleményeket, a 18 és 34 év közti fogyasztóknak pedig nem kevesebb mint 91%-a legalább annyira megbízik az online véleményekben, mintha az adott terméket vagy szolgáltatást egy közeli ismerőse vagy barátja ajánlotta volna neki.
Éppen ezért, ha oldaladon nem használod ki az elégedett ügyfelek által hagyott, pozitív visszajelzésekben rejlő lehetőségeket, nagy eséllyel rengeteg vásárlótól és feliratkozótól eshetsz el.
A lehetőség azonban a te kezedben is ott van. Nem kell mást tenned, mint regisztrálnod a ProofSpoton, és a segítségével megmutatni leendő ügyfeleidnek, hogy benned megbízhatnak. Hiszen nyílt lapokkal játszol, és versenytársaiddal ellentétben nem csak üres ígéretekkel és hangzatos közhelyekkel próbálod elcsavarni a fejüket.
Mert ha reklámra kerül a sor, akkor nincs jobb marketing, mint az őszinteség!
Show More