„A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene”, szól a népi bölcsesség, na meg Akkezdet Phiai.

Nietzsche inkább úgy fogalmazott: „Zene nélkül az élet tévedés volna.”

Miért írok zenéről egy szövegírásról szóló blogon?

Egyszerű a válasz: képzelj el egy szerkesztőséget, egy nyílt irodát vagy egy home office-ban serényen dolgozó szövegírót.

A legtöbb esetben ott a füles, ott a fejhallgató, a laptopból vagy a rádióból szól a háttérzene – nem sokan tudunk csendben dolgozni.

De az sem mindegy, milyen zenét hallgatsz, mert nagyon komoly hatással van a produktivitásodra.

E cikkben megismerheted, hogyan hat pontosan a zene az agyra, de azt is pontosan elmondom, hogy a mi szövegíróink mit hallgatnak, mit ajánlunk mi munkához.

A csodatévő „közepes zajszint”

Hogy pontosan milyen óriási hatással van a zene az agyunkra, a '90-es évekig csak sejtettük. Akkoriban váltak elérhetővé a fejlett képalkotási módszerek, és azóta tudjuk, hogy eleve a zene feldolgozásában legalább tíz különféle agyterületünk vesz részt – ezek dolgozzák fel a hangot, raktározzák el a memóriában, ezek váltják ki belőlünk az érzelmeket és így tovább. De ez természetes és jelen esetben nem érdekel minket.

Minket az érdekel, hogyan hat a zene a kreativitásra, hogyan segíti a munkát, hogyan segít fókuszálni és hogyan motivál, hogy ne állj fel mosogatni, rágyújtani vagy sorozatot nézni, hanem tartsd magad a szövegszerkesztő előtt és írj.

A kutatások egyértelműen azt mutatják, hogy a közepes zajszint az, amely általánosságban a legjobb hatással van a kreativitásra.

Hogy milyen „zaj” a hatékony, az persze mindenkinél más. Én magam újságíróként egy nyüzsgő szerkesztőségben istenien érzem magam, mások megőrülnek attól, ha emberek beszélgetnek körülöttük.

Sok szövegírót ismerek, aki nyilvános helyeken, elsősorban kávézókban tud a legjobban dolgozni. Tudjuk, hogy leghíresebb költeményeink, regényeink, eposzaink nagy része is kávéházakban született meg, félhomályos sarkokban, dohányfüstben és pezsgő közösségi élet közepette. Ez a mai napig hatékonynak tűnik.

A zaj, amire vágysz

Korábban javasoltam is egy szolgáltatást, ami akkor segít, ha nem jutsz el éppen egy ilyen helyre: nyisd meg a Coffitivity oldalát, és máris megkapod a zajt, amire vágysz.

A közepesen erős zaj (amit mondjunk ambientnek) érdekesen hat az agyra: egy kicsit megnehezíti a gondolkodást és a beérkező információk feldolgozását, ezzel az absztrakt gondolkodásért felelős agyterületeket aktiválja, így serkentve a kreativitást.

Ha viszont a zaj túl hangossá válik, egyszerűen már nem tudunk vele megbirkózni. Hasonló a hatás egyébként ahhoz, hogy milyen környezetben dolgozunk hatékonyan: egy kicsit kevesebb fény, több ember, és a legtöbben máris sokkal jobban írunk.

Légy szárnya bent, / Se künn, nem hallatik

Vannak olyanok is, akiknél a teljes csend válik be. Meglehetősen sokan: ők azok, akiket a zene és az általános zaj egyaránt zavar.

A nagy koncentrációt igénylő feladatokat a legtöbben csak teljes csendben vagyunk képesek végrehajtani, én sem vagyok ez alól kivétel. Az, hogy sok sebész műtét közben zenét hallgat, természetes és nem mond ennek ellent: őket a rutin viszi, erről bővebben később.

Viszont: a zene akkor is segíthet, ha valamire nagyon figyelned kell.

A kutatások szerint ilyenkor munka előtt kell zenét hallgatnod – olyasmit, ami felspannol, ami fokozza a figyelmed, a szívverésed, egyszerűen fogalmazva: izgalmi állapotba hoz. Ilyenkor jöhet az epic zene (az eposziból képezzük), a metál vagy bármi, ami felpörget, majd a csend.

Tanuláshoz egyébként szintén ideális a csend. A tudomány szerint míg a kreatív munkát segíti a zene, amikor az agyunk információkat rögzít, memorizál, akkor ezt teljes csendben képes a leghatékonyabban végezni. Viszont a tanulás előtt szintén javasolt felpörgetni magad.

És amikor a ritmusra gépelsz

Bármilyen furcsa, nagyon sokan vannak, akik nagyszerűen képesek zenére írni – akár még úgy is, hogy éneket is tartalmazó számokat hallgatnak.

A kutatók szerint szerint egyébként a kreativitás azokra jellemző leginkább, akik bluest, jazzt, klasszikus zenét, operát, reggae-t, soult, indie-t, rockot vagy metált hallgatnak.

De ebbe inkább a következő bekezdésben megyek bele részletesebben, ugyanis…

Kutattam nektek, titeket

Soha nem szeretünk úgy „megmondani dolgokat”, hogy nem tudunk mögé számot, adatot és kutatást rakni. Természetes, hogy a cikkhez végeztem egy saját kutatást is.

A kérdés, melyet feltettem, egyszerű volt:

Milyen zenét hallgatsz írás, kreatív munka közben?

Elképesztően sok remek választ kaptam külföldi szövegírói csoportokban, a céges körkérdésre és a Marketingszöveg.com zárt előfizetői Facebook-csoportjában is. Mindenkinek köszönöm, íme az eredmények.

Öt kategóriát határoztam meg, hogy ne bonyolítsuk túl a dolgokat. Az elsőbe került mindaz, amit a rádiót bekapcsolva hallhatsz – pop, rock és a többi rövid, éneklős szám. Bob Dylantól Simon & Garfunkelen át a Metallicáig minden ide csúszott be, mert a kutatás szempontjából így volt értelme.

Ezen kívül figyeltem, hányan hallgatnak klasszikus zenét, hosszú, ének nélküli mixeket (dubstep, trip hop, hiphop, future trance stb.). Vannak még azok, akik az alapzajra buknak (természet, kávézó, irodai tevés-vevés), és azok, akik csak teljes csendben képesek dolgozni.

76 választ összesíthettem a végén, ezek pedig így oszlottak meg:

• Pop, rock stb.: 29%
• Klasszikus zene: 14,5%
• Hosszú, ének nélküli zenék: 22,4%
• Zaj, természet, kávézó stb.: 11,8%
• Csend: 22,4%

Ami érdekes:

Figyelve a válaszokat kirajzolódott egy minta: a (sokszor évtizedek óta) szövegíróként dolgozó kollégák közül sokkal többen hallgatnak „hétköznapi” zenét, mint a nem hivatásszerűen írók vagy más kreatív munkát végzők között. Utóbbiaknál ellenben sokkal többen vannak, akik csakis csendben tudnak az írásra koncentrálni.

Ezt rátermettebb kutatók jobban megmagyaráznák, az én elméletem egyszerűen ennyi: minél nagyobb rutinnal ír valaki, annál könnyebben zárja ki a külső ingereket, hogy akár már az éneklés sem zavarja. Sokan hallgatják gyerekkoruk kedvenceit, van, aki írás közben együtt énekel a Beatlesszel vagy Freddy Mercuryvel (vagy én mondjuk a Tankcsapdával), van, aki néha azt veszi észre, hogy ritmusra gépel.

Van olyan is, aki simán néz közben sorozatot, de kizárólag olyat, amit már kívülről tud.

Népszerűek azok a zenék is e kategóriában, amelyek nyelvét nem érti a hallgató – nálam ilyen a Movits! swing-hip-hop-rocky-rap-istentudjamilyen keverékét játszó bandája, egy szavukat se értem, de a zenéjükre nagyszerűen tudok írni.

A hosszú, ének nélküli mixeket is leginkább a nem hivatásszerű írók szeretik – persze kivételek is vannak, Balázs például instrumentális trip-hop és hip-hop mixekre esküszik. Persze az ő munkája értékesítési szövegíróként a legtöbb kollégáénál feszítettebb koncentrációt kíván.

Ha már szóba kerültem, akkor mutatom, hogy e cikk lektorálása közben mi fut, mondjuk ez épp tele van vokállal, de úgyis az életérzés számít (Balázs):

És amit többen is említettek a belső csoportban: epic music mixek.

Érdekes tény: a klasszikus zene stimulálja a vizuális információk feldolgozásáért felelős agyterületeket, ami abban is segít, hogy könnyebben képzeljünk magunk elé dolgokat. Egy előfizetőnk például az epic music hallgatásáról ezt írta:

Nekem mindenféle sci-fi-forgatókönyvek jelennek meg olyankor a fejemben hatalmas csillaghajókról, pedig csak a gerincsérvről írok éppen.

A csend pedig épp ellenkezőleg hat.

A zajt illetően: elvétve akadt, aki a természet hangjaira esküszik, de azért van stabil egytized, aki kifejezetten a kávéházakat, illetve (esetemben például) az irodákat részesíti előnyben.

Néhány a legjobb válaszok közül:

„Techno, electro-swing, acid jazz, hörgős metál (minél pörgősebb, az a gonosz kecskebelezős fajta), filmzene és klasszikus zene.” (Senior szövegírótól)

„Néha azon kapom magam, hogy ritmusra gépelek, ami elektronikusnál olyan, mintha a potmétert tekergetném, metálnál őrült tempóban lábdobolok, klasszikusnál zongorázok. Egyikhez sem értek persze, de nyilván leszarom. :)” (Ugyanő)

„Ha olyan témát kapok, amiről gőzöm sincs (mint pl. most a világítástechnika), akkor muszáj egy kis Metallicát beizzítanom [...] Mindenevő vagyok, igazán az az egy célom a zenével, hogy elnyomjam a nappaliból még a kulcslyukon is benyomuló Michael Jackson-Gumimaci párost, amit a fiaim hallgatnak szakadatlan.” (Szövegírónk)

„Eminem, Linkin Park, Balázs Pali, Bunyós Pityu.” (Szövegírónk)

„Max. nyitott ablak a természet »zajaival« (faluszél, nem város). Minden másból csak karaoke és táncos révület lesz.” (Előfizetőnk)

„britney spears – work bitch” (Előfizetőnk, szövegíró)

„Reggeltől jutyubozok a kommentek hatására, Domingo helyett is kerestem egy »bitch«-esebbet, és miközben ügyfélre várok a Skype előtt, egyfolytában Lopez kisasszonyt dúdolgatok, hogy aszondja: »I ain't gon' be cooking all day, I ain't your mama ... «” (Előfizetőnk, miután egy napja gyűjtjük a válaszokat a csoportban)

„Jelenleg egy 21 éves és egy 25 éves lány természetes zsivaját hallgatjuk Benyóval az irodában, több háttérzajt nem tudok megemészteni.” (Balázs)

„simán végigénekeltem már a komplett Bánk Bánt nemezelés közben” (Előfizetőnk)

Hogy mit hallgass?

Ugyan honnan tudnám?

Láthatod: még a profi szövegírók is mind a saját orvosságukkal gyógyítják a figyelemzavart.

Ha a csend nem jó, akkor próbáld ki a klasszikusokat. Olyan számokat, amiket gyerekkorod óta szeretsz, amiket ronggyá hallgattál, de nem kezdesz el azonnal táncolni rájuk.

Ha ez nem jó, akkor javaslom a filmzenéket és a videojátékok zenéit. Ezeket kifejezetten úgy alkotják meg, hogy ne tereljék el a figyelmedet (hiszen akkor nem a filmet néznéd vagy a játékot játszanád), hanem hogy segítsenek koncentrálni és stimulálják az agyadat a megfelelő módon.

Én és Viktor például imádjuk Hans Zimmer, Steve Jablonsky vagy Bear McCreary munkáit, kezdd velük.

Alig akarom lezárni ezt a cikket, olyan fantasztikus közösségi munka volt összehozni, ezért átadom inkább a szót kedvenc szövegíró-kollégánknak, Kádár Timinek, akinél tökéletesebben még mindig nem tudunk fogalmazni:

„Nekem a szövegírás a zene, ami magával ragad, és visz előre.”