Szerezd meg a Válságkommunikációs tréning előadásvideóit kedvezménnyel és tanulj meg kommunikálni válság idején – otthonról, kényelmesen, a saját ütemedben
Nem kell ecsetelnem, hogy március óta mekkorát változott a világ: iparágak tűnnek el a süllyesztőben, kkv-k és egyéni vállalkozók mennek csődbe, szakmák alakulnak át vagy szűnnek meg a szemünk előtt. Összességében elmondhatjuk, hogy a kkv szektor sem fogja sértetlenül túlélni a bezártsággal és korlátozásokkal tűzdelt hónapokat.
Azok a cégek, akik még talpon vannak, minden eszközt bevetnek annak érdekében, hogy mentsék ami menthető: hosszú évek alatt felépített üzleteket és karriereket, az alkalmazottaik munkahelyét, a gyerekeik örökségét. A legtöbb vállalkozás racionalizálja a portfólióját és a kiadásait, ami általában egyet jelent a marketing- és a kommunikációra / tartalomgyártásra fordított költségek visszavágásával is.

Gondolom te is ebben a cipőben jársz, pedig ez a legrosszabb, amit ebben a helyzetben tehetsz. Pont akkor vágnád el magad az ügyfeleidtől, amikor felértékelődik a digitális jelenlét szerepe? A COVID-19 megmutatta, hogy az az igazán erős cég, amelyik rugalmasan tud alkalmazkodni a körülményekhez és ahol a kommunikáció több lábon áll.
Éppen ezért a te feladatod is az, hogy a helyzethez illően fenntartsd a kommunikációt az ügyfeleiddel és a partnereiddel. A Válságkommunikációs tréningünk előadásvideóival ebben a küldetésben fogunk segíteni téged.
A Magyar PR Szövetség támogatásával rendezett tréningünkön többek között a válsághelyzet alatti, értékadó kommunikációra tanítottuk meg a résztvevőket. Magyar esettanulmányokban tértünk ki arra, hogy néz ki a válságkommunikáció az online térben, hogyan érdemes kommunikálni cégvezetőként vagy a brand nevében járvány idején.
hogyan alakítható ki a cégre szabott válságkommunikációs stratégia, de ezután sem hagyunk magadra: kézen fogunk és finoman rávezetünk, hogy mely marketing platformokat érdemes használni pandémia idején. Végül, de nem utolsósorban arról is megbizonyosodhatsz, hogy járványhelyzet alatt is lehet növelni a bevételeidet – méghozzá a tartalmaid segítségével.
Átfogó és ismert magyar esettanulmányok bemutatása során tanítunk meg a krízisérzékeny stratégiai menedzsment szemléletre. Gyakorlati példákon keresztül láthatod ezek megvalósulását is és játszva megtanulod, hogy a válságkommunikáció hogyan néz ki az online térben, milyen fogyasztói elvárásoknak kell megfelelned a túléléshez és a növekedéshez.
Ha a stratégiai menedzsment alapokat megemésztetted, hardcore fokozatra kapcsolunk és jön az, ami szem-szájnak, válságnak és persze COVID-19-nek ingere: jöhet a kommunikációs prevenció, a megelőzés és a felkészülés. Olyan fogalmakkal fogsz megismerkedni, mint a vészforgatókönyv, a válságstáb, az infekciókontroll, a pandémiás terv és persze a budget kérdése.
Arról sem feledkeztünk meg, hogy mi a teendőd akkor, ha cégvezetőként vagy a branded nevében kell kommunikálni válság idején. Bemutatjuk, hogyan őrízheted meg a branded értéket a kommunikációddal, hogyan használhatod fel a márkád értékelemeit a kommunikációban és a tartalomkészítés folyamatában.
Az elméleti tudnivalók után jön a gyakorlat: duplaelőadás arról, hogyan alakítsd ki vagy hangold a járványhoz a tartalomstratégiádat. Feltesszük és meg is válaszoljuk azt a kérdést, hogy mely kommunikációs csatornákra érdemes fókuszálnod, milyen tartalmakat éri meg még most is gyártanod.
Nem szeretném, ha csak azért maradnál le a Válságkommunikációs tréningünk tudásanyagáról, mert nem tudtál elszakadni a munkádtól. Hiszem, hogy erre a speciális tudásanyagra neked is szükséged van, főleg most, koronavírus és a nyomában érkező gazdasági válság és korlátozások idején.
Éppen ezért ajánlok fel egy páratlan lehetőséget: 2 hétig – azaz 14 napig – mindössze 14 990 Ft-os áron vásárolhatod meg a Válságkommunikációs tréning videóit. Hogy mi lesz a csomagodban?
5 előadásvideó Dr. Pintér Dániel Gergő PhD., Sipos Zoltán és Pirner Alma előadásában.
Méghozzá a következő témákban:
Lesd el a tapasztalt szakemberek tippjeit és a bemutatott esettanulmányokban olyan márkák válságkommunikációjára is látsz majd gyakorlati példát, mint például a Coca-Cola, a Pepsi vagy épp az Uber. És persze lesz egy checklist is, ami szilárd mankót biztosít a válságkommunikációd megtervezéséhez.
Ne hagyd ki ezt a lehetőséget, mert 2020. december 5-e után a tréningnap videóit már rendes áron, nettó 39 990 Ft-ért veheted meg.
Használd ki a home office, a távmunka és a rugalmas munkavégzés lehetőségeit és tanulj otthon, akkor, amikor csak szeretnél. Szívd magadba és hasznosítsd a saját cégedben a Válságkommunikációs tréningünkön megszerezhető tudást, vértezd fel a vállalkozásodat tökéletes kommunikációval. Akár otthonról, egy strapabíró billentyűzet segítségével.
Ha nem fér bele az idődbe, akkor nem kell mind az 5 videót egyszerre ledarálnod. Oszd be és dolgozd fel az előadásokat a lehetőségeidhez, a rendelkezésre álló idődhöz mérten. De tartsd szem előtt, hogy mindig a magadba fektetett idő a legértékesebb.

Akinek a válságkommunikáció a kisujjában van: a Media 2.0 Communnications társalapítója és vezérigazgatója, a Magyar PR Szövetség Kríziskommunikációs Részlegének elnöke. A válságkommunikációs tréningünkön 3 előadást hallgathatsz meg tőle.

Tartalommarketing-szakértő, a hazai marketingszakma fenegyereke. 2003 óta publikál, egy híroldal főszerkesztője is volt, ő a Kreatív Kontroll motorja. Becsléseink szerint 10 000-nél is több anyagot írt már.

Az Absolutely Woman program kidolgozója az Absolutely Woman Club alapítója. Válságkommunikációs tréningünk során Alma lesz az abszolút pozitív példa: azt fogja bemutatni neked, hogyan és milyen tartalmakkal tudta elérni, hogy még a bezártság hosszú hónapjai alatt is növelni tudja a bevételét.
Még azelőtt hatástalaníthatod a válsághelyzet vagy a pandémia káros hatásait, hogy azok konkrétan megfogalmazódtak volna az ügyfeleidben. (A vevőid pedig imádni fogják, hogy ennyire kockázatmentessé és könnyűvé teszed a vírushelyzet átvészelését és vásárlói döntést a jól célzott infókkal.)
Képes leszel összeállítani egy kommunikációs vészforgatókönyvet, válságstábot és tudni fogod, hogy milyen fogyasztói elvárásoknak kell megfelelned a kommunikációddal vírushelyzet idején.
A digitális jelenlét erősödése és a dübörgő reklámzaj ellenére magadra vonhatod és meg is tarthatod az ügyfelek figyelmét: el fogod tudni dönteni, hogy mely marketingkommunikációs csatornákra érdemes fókuszálnod és milyen típusú tartalmakat érdemes gyártanod. (Így hiába van nagyobb büdzséje egy konkurensednek: az értékesebb, relevánsabb tartalmaiddal tiéd lesz a piac.)
A válsághelyzetre hangolt etikus tartalmak ösztönös bizalmat alakítanak ki a márkád, a branded, a terméked iránt. Ha ügyesen és átgondolt stratégia mentén forgatod a virtuális tollat, még növelni is tudod a bevételeidet amellett, hogy a márkád értékét építed.
Ha Te is ezen a véleményen vagy, ne feledkezz meg a tréning videócsomagjáról sem. Itt tudod bezsebelni a tréning mind az 5 videós anyagát, hogy bármikor, kényelmesen és jó minőségben vissza tudd nézni a tananyagot.




Az oldalt a Kreatív Kontroll Kft. készítette.
1131 Budapest, Szent László út 101–103. info@kreativkontroll.hu
Adatvédelmi azonosítószám: NAIH-92417/2015.