Így neveld a fogyasztódat – közösségimédia-platformok gyerekeknek

Elmehet-e olyan messzire egy cég a médiafelületei építésekor, hogy már nem is a jelenlegi közönségéhez, hanem a jövőbeli, most még gyermekkorú fogyasztóihoz szól? Hogyne: vannak, akik már meg is tették. Ebben a cikkben két, döntően 13 év aluliaknak szóló közösségi szolgáltatásról, a Messenger Kidsről és a Lego Life-ról lesz szó. Elvileg mindkettő ugyanazt a célt … Read more

Pinterest-marketing: haladó tippek és gyakorlati tanácsok

Kezdjük a lényeggel: a BizRate felmérése szerint a felhasználók 70 százaléka használja a Pinterestet, amikor ötleteket keres a vásárlásához. A Facebook esetében ugyanez az arány csupán 17 százalék. A Pinterest felel az e-kereskedelmi szektor közösségi médiában történő megosztásainak 41 százalékáért; a Facebook 37 százalékot tudhat magáénak. Ennyit arról, hogy ez a cikk miért szól a Pinterestről, és hogy – bár Magyarországon még van hova fejlődnie platformnak –, a majd’ 1 millió hazai felhasználóval bíró felület használata már-már kötelező. Mi is írtunk róla korábban, de az akkori cikk inkább egyfajta bevezető volt. Kedvcsinálónál azért több, hiszen rengeteg hasznos tippet tartalmazott (például segített létrehozni egy üzleti fiókot), de a mostani anyag inkább a gyakorlatiasabb tanácsokra helyezi a hangsúlyt.

Mit tudhatsz eddig a Pinterestről?

  • A Pinterest-felhasználók 81 százaléka nő, de az új feliratkozók 40 százaléka férfi.
  • Az átlagéletkor 40 év, a fiatalok viszont aktívabbak.
  • Magyarországon tipikusan a 15–35 év közötti nők használják általában divat és kiegészítő kategóriában.
  • Népszerűségét leginkább annak köszönheti, hogy felhő- és képalapú, valamint ingyenes, jól rendszerezett és nem bonyolult a használata.
  • A Pinterest felületén a felhasználók általában ötleteket keresnek későbbi vásárlásaikhoz, ide valóban azért megyünk, hogy vásárlási döntést befolyásoló információkat szerezzünk (még a folyamat elején).
  • A pineket (képeket) ugyanúgy lájkolhatják a felhasználók, sőt, még kommentelhetnek a képek alá.
Nézzük, hogy milyen haladó technikákkal teheted cégedet sikeressé a Pinteresten. Read More

Így készíts folytatást egy több mint 25 éves tartalomhoz [Twin Peaks 2017-ben]

2017 nagy durranása volt, hogy folytatódott a kultikus tévésorozat, a Twin Peaks. Ám nem csak tévétörténeti szempontból volt figyelemreméltó az új, 3. évad. A Twin Peaks már a 90-es években sem csak filmként szólt nagyot. Jórészt neki köszönhetjük, hogy ma megoszthatjuk véleményünket az interneten. Érthető, ha kíváncsiak voltunk rá, hogy ezúttal mit tett hozzá életünkhöz. … Read more

Hogyan használd a Snapchatet marketingesként?

Majd’ 4 évvel ezelőtt az volt a kérdés, hogy vajon a Snapchat lesz-e a következő Instagram, a legfrissebb hírek szerint viszont borzasztóan nagy veszteségeket termel a cég (vagyis a Snap Inc.). Hiába növelte a felhasználóbázisát és a hirdetési bevételeit, a kiadási oldal láttán ráfagy a mosoly a befektetők arcára. Ez persze nem jelenti azt, hogy … Read more

Instagram-tartalommarketing: regisztrációtól a haladó szintig (példákkal, esettanulmánnyal)

#mostmegtudodmirejóazinsta A tartalommarketingben az Instagram hatalmas szereppel bír. Itthon még nem robbant be száz százalékig, de tökéletesen hatékony eszköz. Ezért is szégyellem, hogy egy teljes éve készülök cikket írni róla, mégis csak most jutottam el idáig. Cserébe viszont ez alapos lesz: mindent megtalálsz benne, ami a tartalommarketing kapcsán kérdésként felvetődhet benned a regisztrációtól kezdve az esettanulmányokig. Az, hogy most leültem elkészíteni ezt az írást, egy előfizetőnknek köszönhető, aki nemrég megkért, írjunk erről, és válaszoljuk meg néhány kérdését. Ezek többek között:
„Mi az az Instagram, miért jó az nekünk, milyen profillal regisztráljunk (céges, személyes, márkanév)? Egyáltalán mi a különbség a Facebook és közte, illetve aki főleg szöveges tartalmat, oktatótartalmat gyárt, nem egy utazóblogger vagy beautyblogger, az mi a fittyfenét tegyen az Instagramra, ha nem akarja saját magát?”
Sok jogos kérdés, ugorjunk fejest. Megmutatom neked, hogyan működik a tartalommarketing az Instagramon.

Miért használd az Instát?

Kezdjük a statisztikával. A MediaQ kutatásai szerint az Instagram magyar felhasználóinak tábora lassan, de biztosan növekszik és fiatalodik. Aktív (heti) felhasználók száma (Magyarországon):
  • 2015-ben: 840 000
  • 2016-ben: 942 000
A közönség fő jellemzői:
  • 2015-ben: 30 alattiak, jómódúak, nagyon sokat fényképeznek
  • 2016-ben: 25 alattiak, nagyon sokat fényképeznek

Az adatok összegyűjtéséért köszi a Közösségi Kalandozásoknak.

A magyar Instán a felhasználók 60%-a 25 év alatti, további 23% a 25–34 éves korosztályba tartozik, és azt is tudjuk róluk, hogy a nők, ha nem is elsöprő, de szignifikáns többségben vannak. Essünk túl a nyilvánvalón: ez a platform a vizuális tartalmakra épít elsősorban. Eltér a Facebooktól, mert a fotót és videót helyezi a középpontba, a szövegnek itt alig jut szerep. Eltér a Pinteresttől, mert itt nem a tartalmak gyűjtögetéséé a főszerep. Eltér a Snapchattől, mert nem rövid életű, szűk közönségnek szóló tartalmat osztasz meg, hanem hosszú távon építesz brandet. A főszerep a brandépítésé – a korábban említett utazó- vagy beautybloggerek ezért is vannak ennyire otthon ezen a felületen. De maga a Kánaán ez a gasztrobloggereknek, életművészeknek (lásd: Dan Bilzerian) és bárkinek, akinél a vizualitás eleve főszerepet kap. Ez persze nem zárja ki, hogy bármilyen más piacon, témában sikeres legyél Instagramon. A Kontetben nemrég megjelent egy cikkem Undorító tartalommarketing címmel – anyaggyűjtés közben belefutottam egy boncmester fiókjába, aki kismacskákat posztol. Illetve dehogy. Hullákból kivett szerveket, roncsolódott végtagokat, tüdőből formált szívet Valentin-napra. Mire számítottál? Mellesleg több mint 1 millió követője van, és már tapogatózik a merchandising felé. A neve Nicol Angemi, keress rá, ha akarsz, én be nem linkelem.

Építs okosan vizuális brandet

Előfizetőnk megkérdezte, miről posztoljon.
„Például én, akinek két orvosi témájú weboldala van. Magyar kórházakat csak nem fotózhatok…”
Ilyen esetben (ha nem a személyes brandet akarod elsősorban erősíteni, hanem elérést növelni) ideje elővenned a kapcsolódó témákat, megnézni azt, hogy a célközönséged mi iránt érdeklődik még. Ha orvosi témájú weboldalakat olvasnak, jó eséllyel érdekli őket az egészség. Egészséges étkezés, wellness, sport. A shoulder niche kutatás a tartalommarketing egyik nulladik lépése. Tartsd szem előtt, hogy az érzelmekre kell hatnod, és az Insta egyértelműen a pozitív üzenetek platformja (és ezek valóságosságáról, igazságtartalmáról most felesleges volna vitát kezdenünk). Ha kutyamenhelyed van, aranyos kutyusokat mutass, ha egészségügyi témájú a vállalkozásod, egészséges embereket, ahogy mondjuk sportolnak. Ha duguláselhárítással foglalkozol, gyönyörű konyhák és fürdőszobák vagy éppen kemény munkában lévő szakemberek képei kerülhetnek fel.

A profilod felépítése

Ha a téma megvan, el kell döntened, személyes márkát akarsz-e építeni (mint mondjuk Dan Bilzerian, Vajna Tímea, Dukai Regina és így tovább) vagy inkább a vállalati brandet akarod-e erősíteni (mint mondjuk mi, de a HubSpotnál találsz még pár elképesztően erős példát). Handle: a handle az azonosítód, amiből az Insta többek között a profilod URL-jét generálja majd. Szinte mindegy, mit választasz, a felhasználónevet is beolvassák a keresők, Instán pedig inkább a hashtagek számítanak, tehát a rangsorolásodon nem változtat érdemben. Profilkép: Valami, ami illik a branded profiljába. Ha vállalati a profil, akkor legyen a logód, ha személyes brand, akkor egy felismerhető, profi fotó. Esetleg valami más, kifejezetten rád jellemző grafika, a lényeg, hogy első pillantásra azonosítható legyen. Bemutatkozás (bio): röviden, velősen mutatkozz be. Ki vagy te, mit posztolsz, milyen értékeket vallasz. A stílusod egyezzen más csatornákon folytatott kommunikációddal. (Használhatsz emojikat is, ha jónak látod figyelemfelkeltés céljából.) Felhasználónév: Saját neved vagy branded neve. Ne csicsázd, legyen egyértelműen azonosítható, ez alapján találnak meg és ismernek fel. Hivatkozás: a hirdetésektől eltekintve Instán egyetlen esélyed van arra, hogy kattintható linket adj a közönségednek, mégpedig a profilodon. Ha fut egy kampányod, annak a landing oldalát hivatkozd, ha nem, blogodat vagy főoldaladat, esetleg valamilyen releváns örökzöld tartalmat.

Használj üzleti profilt!

Több mint egy éve lehetőséged van már üzleti profilt is beállítani. Ebben az a jó, hogy plusz kontaktinformációkat adhatsz meg: felhívhatnak telefonon, küldhetnek neked e-mailt, de még azt is megadhatod, hol található a boltod vagy irodád. Ebben az esetben így néz ki a profilod:

A Fény Utcai Piac egyébként is jól tolja, hozom még őket példaként.

Az üzleti profil további haszna az analitika (így nem vagy más szolgáltatásokra utalva), illetve az applikációból közvetlenül boostolhatod is a posztjaidat, hogy többen lássák azokat. Ezen a ponton hálát kell, hogy mondjak a Crane adatvezérelt marketinggel foglalkozó szakembereinek, nekik hála ugyanis már két éve létezik naprakész Magyar Instagram Körkép. Ebben rengeteg adat és jó tanács gyűlt össze, ha idáig elolvastad a cikket, akkor ez is kötelező anyag. Ebből főként az üzleti profilokról és az analitikáról tudhatsz meg többet, de pár hasznos tippet is olvashatsz benne (néhányat a cikkben bővebben kifejtek).

„Mi a fenét tegyek Instagramra?”

Read More

User-generated content és adatalapú újságírás a turizmusban | #DMWF

Ha még egyszer olcsó repülőjegyet kezd reklámozni nekem valaki, ráküldöm az asszaszinokat. Miért akarod nekem eladni a repülőt, amikor én inkább a napra, a mojitóra és békére vágynék? Miért mosolygó modellekkel és fizetett hirdetésekkel akarsz meggyőzni, amikor lehet, hogy még érdekes tartalommal is tudnál szolgálni, amit magamtól elolvasok? Ezeket a kérdéseket tették fel a Digital Marketing World Forum előadói is: 2 olyan előadást is hallottunk, melyek azt mutatták be, hogyan használhatod a tartalommarketing és a social lehetőségeit a turisztikai iparban anélkül, hogy izzadtságszagú és pazarló hirdetésekkel kellene eladnod magad.

Hatalmat az adatnak

A Trivago két előadója (mind a ketten PR-osok) az adatalapú újságírásról beszélt, ezért azonnal a szívembe zártam őket. A téma régi szívszerelmem ugyanis egészen azóta, hogy a technológia és tudomány területén elkezdtem az újságírást. Jules Dijkstra és Corentine Aronica egészen pontosan arról beszéltek, hogy a felhasználóiktól származó adatok hogyan segíthetik a branded tartalmak ingyenes médiába kerülését. A Trivago gondja leginkább arculatbeli volt, amikor elkezdtek ezzel foglalkozni. Az előadók a közönséget is megkérdezték, a legtöbben úgy gondolnak rájuk még most is, mint egy szállásfoglaló oldalra – holott ők inkább egy összehasonlító oldal. Nincsenek vevőik, csak felhasználóik. Nem adnak el semmit, nem lehet nekik fizetni semmilyen utazási szolgáltatásért, mert nincs ilyenjük. Ezzel együtt az egész világon elképesztően népszerűek, több mint 55 lokalizált oldaluk van, 1,3 millió szállást hasonlíthatunk össze náluk több mint 200 (tényleges) szállásfoglaló oldal adataiból (amelyeken a Trivagón keresztül persze foglalhatunk is). Tavaly 1,4 milliárd látogatást kaptak oldalaik. Ez mind szép, de ettől még nem olyan a brandjük, mint amilyet szeretnének. Ők ugyanis elsősorban hotelszakértőkként akarják magukat pozicionálni.

Senkinek nem kell az önreklámod

Read More

Segítség, mit posztoljak Facebookon? – Közösségi marketing 2017-ben, 2. rész

Ha csak annyi fix ügyfelünk lenne, ahányan az elmúlt 1 évben értetlenkedtek, hogy miért kérnek el az ügynökségek annyit a „facebookozásért”, Zoli egy sokkal nyugodtabb cégvezető lenne. Az aktív közösségi tartalommarketing azonban annál egy kicsit bonyolultabb, mint hogy posztolgatunk ezt-azt, hogy „legyen valami, lássák, hogy élünk”. Bevezető cikkünk után haladunk előre a megvalósult multi-platform közösségi marketing felé, cikksorozatunk 2. részében a saját posztolási segédletünkbe engedünk betekintést, majd elmélyedünk a vizuális tartalmak tengerében. Tartozom egy vallomással, de egyáltalán nem lennék meglepve, ha már te is találkoztál volna a problémával.

Amikor még nem ment olyan jól a közösségi tartalommarketing

Pár évvel ezelőtt elvállaltam egy utazási oldal Facebook-menedzsmentjét, de persze korrekt voltam, mert havertól nem kértem érte semmit, no meg akkor még tényleg csak ismerkedtem a közösségi háló üzleti célú felhasználásával. „Csajok, mellek, boldogság és tengerpart, ami belefér, de tényleg rád bízom” – szólt az „ügyfél” utasítása. Én persze a hirdetési oldal mellett elvállaltam a napi 5 poszt különös gonddal történő kihelyezését is. A haver persze heti (!) 5-öt kért, de ügyesen fölalkudtam, mit nekem munka mellett egy kis bohóckodás a Facebookon. Az első hónapban minden csupa napsütés és luxus volt, mint a képeken. Dőltek a like-ok, pörögtek a megosztások és a konverzió is alakulgatott, ehhez is értünk, hurrá. A második hónap már egy kicsit döcögősebb volt, miután ellőttem minden magától értetődő fotót és pár videót. Már kellett egy kis fantázia, hogy meglegyen a napi penzum. A harmadik hónapban már elég morcos voltam, mert mind az ihlet, mind pedig az alapanyag kifutóban volt. Bár május volt, én legfeljebb a Duna-partra akartam lemenni nézni a vizet és az elúszó dinnyehéjakat, és a hátam közepére sem kívántam a homokos tengerpartot. Júniusban előbb napi 3, majd csak napi 1 posztra futotta az erőből és a háttéranyagból, pedig biztos nem lett volna rossz, ha több tartalomra futja a nyár elején, mint márciusban. Ekkor már naponta töltöttem annyi időt a Facebookkal, ami egy részmunkaidős állásnak is jó lett volna.

Hol rontottam el?

Read More

Kérlek, tanuld meg használni a hashtageket Instagramon!

Hétfőn Balázzsal egész napos telefonos tanácsadást tartottunk az előfizetőinknek. Az egyik kedves olvasónknak adtam pár tippet a nemrég indult utazás- és turisztikai marketing oldalával kapcsolatban, ennek kapcsán került szóba a vállalkozás jelenléte a közösségi oldalakon. Mikor rátértünk arra, hogy Instagramon milyen képeket érdemes használni és azok alá milyen szöveget, no meg persze hashtagrengeteget érdemes pakolni, … Read more

10 online marketing konferencia Európában, amire érdemes elmenned 2017-ben

Aki az online marketing koronázatlan királyaitól szeretne tanulni, az bizony kimegy jövőre legalább egy konferenciára Amerikába. De mit tehet az, aki ezt nem teheti meg? Szétnéz az öreg kontinensen. Európában is van élet, és ehhez sokszor nem is kell messzire mentünk, erre bizonyíték Dani tavalyi beszámolója az inOrbitról. Amikor pár hónapja szembejött velem a bukaresti … Read more